„Ebben a pillanatban valaki lenyomta a kilincset, és a bejárati ajtó kinyílt. Vincent és Monique a váratlan látogatóra meredt, aki hangosan nevetni kezdett.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Marie-t már nehéz volt meglepni, de abban a pillanatban sikerült. Állt az ajtóban kacagva, enyhén zavartan és nézte a fiát, aki valóban nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen a pucér nő láttán.
A nő nem volt már kamasz, hogy ilyen ostoba módon tukmálja magát egy férfira, de úgy látszott, ez nem akadályozta eltökéltségében. Marie pontosan nem tudta, mi történt, de ismerte a fiát. És az, hogy Vincent talpig felöltözve áll a konyhában, a nő meg meztelenül mellette, azt sejtette, hogy izgalmas eseményeket szakított félbe.
Monique felsikoltott, maga elé kapta a kezét, majd vadul keresgélni kezdte a ruháit.
– Bocsánat, rosszkor jöttem? – kérdezte Marie kedvesen.
Mielőtt azonban Vincent válaszolhatott volna, a nő dühösen rárivallt a hívatlan látogatóra:
– Nem tud kopogni?
– Kedvesem, azt hiszem már volt szerencsénk egymáshoz… Azt is mondhatnám, hogy nem volt abban semmi szerencse. Nem kell önnek magyarázkodnom, hiszen a fiamhoz jöttem. Ha zavarnám, bizonyára mondta volna.
– Gyere be anya, kész a kávé! – vigyorgott Vincent, mintha már várta volna Marie-t. – Úgy hiszem, hogy a Monique menni készül.
Mónika gyilkos szemekkel pillantott vágya tárgyára és miután rendbe szedte magát, felkapta a táskáját, majd kiviharzott.
– És még a francia nőket nevezik könnyelműeknek – morfondírozott az asszony hangosan. – Tényleg nem zavartam meg semmit?
– Anya, hagyd abba! Még csak az hiányzik nekem, hogy feleslegesen bosszants.
– Drágám, én nem bosszantani akarlak, de valld be, hogy ha te lennél a helyemben, ugyanilyen jól mulatnál! Mellesleg nem volt egy rossz kis nő, és nagyon oda lehet érted, ez mostanában többször is kiderült.
– Hagyjuk! Azt mondtad, dolgod van…
– Igen, de látni akartalak. Meg vásárolgattam is, mert nem sokára randim lesz!
– Ez komoly? Tényleg elmész azzal a férfival találkozni, aki a régi szerelmed volt? Nem jut eszembe a neve…
– Petya… Péter. Igen, elmegyek. Nem azért, mert romantikára vágyom, arról már rég letettem. De a régi idők miatt. Jár neki annyi, hogy tisztázzuk az akkori ügyeket. Így kerek az élet. Ha már kaptunk még egy lehetőséget, nem szalasztom el.
– Szerintem, ez korrekt dolog. De ha csak ennyi, akkor miért vettél új ruhát? – kérdezte vigyorogva Vincent és a zacskóra mutatott.
– Miért, miért? Mert nő vagyok, és minden alkalmat kihasználok a vásárlásra.
Vincent elmosolyodott. Nagyon szerette anyja keresetlen őszinteségét.
– Kérsz végül kávét, vagy sietsz?
– Igen, és tudni szeretném, változott-e valami nálad?
– Ákos sokat segített, és ma reggel észrevettem, hogy egyre több dolog tisztul ki a fejemben.
Marie belekortyolt a kávéba és ciccentett.
– Keserű… – Majd felállt és cukor után kezdett kutatni. – Egyéb jó hír? – kérdezte úgy, hogy nem fordult meg, hogy ne látszódjon rajta, iszonyúan kíváncsi.
Vincent pontosan tudta, mit akar hallani, de úgy döntött, kicsit még kerüli a választ, hadd mulathasson még anyja tettetett nemtörődömségén.
– Más nincs. Csak rájöttem, hogy franciát tanítok, és amint látod, az egyik tanítvány éppen nem vette tudomásul, hogy lemondtam az órát.
– Fiacskám, te most szórakozol velem? Félig francia vagy, de rafinált magyar vér is csörgedezik az ereidben! Ne szórakozz velem, mert az anyád vagyok és átlátok rajtad.
Vincent jóízűen kacagni kezdett. Lehörpintette a második kávét és érezte, hogy az élet lassan visszatér elgémberedett tagjaiba.
– Jó, jó! Még szerencse, hogy nem lettél katona vagy rendőr… Habár akkor fél Párizs rettegne tőled.
– Vincent… – mondta Marie vészjóslóan.
– Igen, igen! Amire tudni akarod a választ, arra íme: találkozni fogok Adéllal! És tényleg vonzódom hozzá. Most elégedett vagy?
– Tökéletesen! Csak ne kellett volna vasvillával kihúzni belőled a szót!
Azzal felállt, belenézett az előszoba tükrébe és elkomolyodott.
– Öreg vagyok… Lóg a bőröm – mondta keserűen.
– Anya! A legszebb nő vagy a világon! Nem vagy öreg, csak most hiszti szélén állsz!
– Te viccelsz velem… Hatvanon túl senki sem fiatal. Mit fog gondolni Péter, ha közelről megnéz, ha felveszi a szemüvegét?
– Azt, amit mindenki! Csodálatos asszony vagy. A bőröd nem lóg, és a mosolyod elfelejteti az ördöggel is, hogy szarva van!
– Ez jó duma volt! Legyen igazad. Most viszont mennem kell, mert különben valóban elkések. Szoríts nekem, mert úgy érzem magam, mint az a régi kamaszlány, aki mindenkit meg akart hódítani, ám ha sikerült neki, összecsinálta magát ijedtében.
– Anya, biztos vagyok benne, hogy remek beszélgetésben lesz részed. Tisztáztok mindent és kellemes emlék marad az a régi srác, aki szintén nem fiatal már.
– Köszönöm! Megyek is. Nem mondom, hogy számolj be nekem, milyen volt az estéd, de bízom benne, hogy te is jól fogod érezni magad. Holnap azért ide telefonálok mielőtt jönnék, ki tudja, milyen látvány várna különben!
– Igazad van! Telefonálj csak, mert fűszoknyás táncos lányokat várok Mauiról! Aztán sose tudhatjuk, mivé fajul a nap.
Marie elnevette magát. Összeszedte frissen vásárolt holmiját és megölelte fiát.
Amikor becsukódott az ajtó, Vincent felsóhajtott. Végre egyedül volt. Nagyon szeretett volna az Adéllal való találkozás előtt még kicsit pihenni és rájönni, valójában mit érez a nő iránt. Voltak kisebb-nagyobb szerelmek az életében, de azokat túlzás lett volna komoly érzelmeknek nevezni. És most ez a nő olyan érzéseket keltett benne, amilyeneket még eddig senki. Kicsit furcsállta, hogy anyja ennyire szorgalmazza Adéle-lel való kapcsolatát, de bízott az ízlésében és az emberismeretében. Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyire tetszett neki a lány.
Úgy döntött, hogy mindegy, ha régimódinak tűnik, virágot küld, mert egy pillanatig sem akarta titkolni, hogy nem közömbös neki Adél.
Leült, kikereste a belvárosi üzlet címét, majd felhívott egy virágboltot. Kérte, hogy egy könnyed, vegyes csokrot készítsenek, amely tele van élettel. Aztán bankkártyával fizetett. A kísérőkártyára annyit íratott, hogy nem sokára. És a nevét.
Akkor döbbent rá, hogy a nő vezetéknevét sem ismeri, de úgy gondolta, nem létezik, hogy a telefonszaküzletben két Adéle is lenne.
Aztán vette a kabátját, és elhatározta, hogy a Francia Intézethez megy, mert vissza akarta gombolyítani az események fonalát.
Következő rész:
Vincent, a franciatanár – 20. rész – Akiknek találkozniuk kellett….
fotó: Pinterest
