Vincent, a franciatanár – 18. rész – A hívatlan vendég

“Ezalatt Vincent még megírt egy gyors üzenetet. És ez az üzenet annak a nőnek szólt, akivel lenni szeretett volna. Annak a nőnek a bocsánatát kérte délutáni ridegségéért, aki percről percre fontosabb lett az életében.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Az első kávéig eszébe sem jutott a telefon. Hajat mosott, leradírozta arcbőrét, és egyszerűen jól érezte magát a langyos víz simogatásában. Gyönyörűen sütött a nap és Adél nem is kívánt mást abban a pillanatban, mint nyugalmat, madárcsicsergést és egy finom tejhabos kávét. Ehhez a kellemes reggelhez társult a telefon reggeli böngészése, de szigorúan hírek nélkül.

És akkor meglátta, hogy egy ismeretlen üzenetet küldött. Nem kellett sokat gondolkoznia. Tudta. A szív mindig tudja az ilyesmit, nem vár hamis magyarázatokat vagy olcsó kifogásokat. Az elme képes csak belerondítani az örömbe.

 
 
“Kedves Adél! Kérlek, ne haragudj rám, ha netán kimért voltam veled. Szeretném jóvátenni. Találkozzunk és vacsorázzunk együtt. Mit szólnál este nyolchoz a Kék macskában? Vincent

Az öröm, amit érzett, nem elhasznált, semmitmondóan egyszerű érzés volt benne, hanem olyan, mint amikor valaki eltéved egy erdőben, és arra jár egy idegen, akire nem számított.

Vincent pontosan ilyen volt az életében. Nem akarta elhinni, hogy része lehet még valamiféle szerelemben, mert az addigiak jöttek-mentek, mély nyomot nem hagytak, mégis mind letépett egy darabot élete kendőjéből. És most ez a váci véletlen a jó ígéretét hordozta magában. A kávé azonnal édesebbnek tűnt, a madárcsicsergés vidámabbnak és Adél egy pillanat alatt kezdte elhinni, hogy az élet rózsaszirmot dobott elé.

Nem agyalta túl, nem akart előre tervezni, csak annyit írt, hogy rendben, ott lesz és várja Vincentet.

Sminkelés közben azonban már dudorászott és oly könnyedén futott le a lépcsőn, mint akinek szárnya nőtt egy éjszaka alatt.

Vincent éjjel háromig bírta. Addig beszélgettek és nézegették a képeket Ákossal. Addigra azonban mindkettőjüknek fájt már a feje és észrevétlenül egymás után szunnyadtak el. Az egyikük a kanapén, a másikuk pedig az íróasztalnál. Ákos riadt fel előbb reggel nyolckor. Megdörzsölte a szemét és hirtelen azt sem tudta, hol van. A nyaka elzsibbadt, de amikor Vincentet meglátta az asztalra borulva szunyókálni, elnevette magát.

– Haver, mennem kell! – mondta neki, mire Vincent morgott valamit és aludt tovább.

Majdnem dél volt, mire felébredt. Fájt a válla és a háta. Marie már háromszor kereste, és végül egy türelmetlen üzenetben közölte, hogy békén hagyja, de tudni akar felőle, ha felébredt.
A legkellemesebb azonban Adél tömör válasza volt. Vincent elvigyorodott. Mégiscsak szép az élet, gondolta nyakát masszírozva. Csak ne kellene aznap órát tartania. De majd lemondja, csak kideríti a naptárból, hogy aznap ki jön és mikor. Felállt, kinyújtóztatta a tagjait és a fiókból előhalászta a fekete noteszét.

Á, Monique, és utána Anita, nyugtázta. Nem baj, mindkettő várhat, még sose mondott le órát. Amikor felvette a telefonját, akkor döbbent rá, hogy emlékszik. Emlékezett a noteszre, a két nőre és arra is, hogy tanít, órákat ad. Az a tény, hogy ennyi minden a helyére került, hatalmas örömmel töltötte el. Milyen csodálatos az emberei agy, amely képes a törölt fájlokat visszaállítani, gondolta és azt sem tudta, hogy mit csináljon jókedvében.
Üzent Marienak, hogy él és nemrég ébredt, majd lezuhanyozott, megborotválkozott és friss ruhába bújva úgy érezte, hogy szinte a régi Vincent néz vissza rá a tükörből. Néha az ember annak is örül, ha tudja, hogy kicsoda, elmélkedett magában nem kis iróniával.

Kikereste a két nő számát a táblázatból, és mindkettőnek küldött egy rövid üzenetet azzal, hogy természetesen bepótolják az elmaradt órákat, de különböző családi ügyek miatt most halasztást kér. Anita azonnal válaszolt és megértette. Monique azonban meg se nézte az üzenetet. Ez azonban már őt nem érdekelte.

Amikor elkészült és leült végre, hogy rágyújtson és igyon egy gyors, kapszulás kávét, csengettek. A kapucsengőt olyan hosszan és erőszakosan nyomta valaki, mintha okvetlenül be akarna jönni még akkor is, ha nem lehet.

Vincent elfintorodott. A naptára szerint nem várt senkit, hiszen lemondta a két nőt, és Marie azt válaszolta neki, hogy fontos elintéznivalója van, de majd beugrik délután. Vajon ki az az erőszakos, aki nem hagyja abba a csengetést? Még mindig kissé kábán automatikus mozdulattal nyitotta a kaput ahelyett, hogy megkérdezte volna, ki tolakszik be ennyire vehemensen.

A cipőkopogásból tudta, hogy nő. Méghozzá magas sarkúban tipegett valaki és állt meg az ajtaja előtt. Az ajtó melletti csengőt már nem nyomta meg. Inkább kopogott.

Vincent határozott léptekkel az ajtóhoz lépett,kinyitotta és meglátta a szélesen mosolygó Mónikát.

– Üdvözlöm! – mondta. – Nem kapta meg az üzenetem?

Az illatfelhőbe takarózó nőstényördög a fejét ingatta.

– Sajnálom, de nem néztem meg – mondta negédesen. – De ha már itt vagyok, bejöhetek?

Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, már benn is volt.

– Hogy van? – kérdezte, és már bújt is ki a kabátjából. Egy mélyen dekoltált pántos felső volt rajta, amelyből kilátszottak a mellei.
– Köszönöm. De ne haragudjon, ma nem tartok órát.
– Sejtettem, csak tudni akartam, hogy emlékszik-e már valamire.
– Néhány dologra igen.

– Kedves Vincent, megkínálna egy kávéval? Látom, maga is iszik! Nagyon szeretném, ha elmesélné, hogy van, tudja-e már, mi történt magával. Annyira aggódtam, hogy el sem tudom mondani!

Vincent nem akart barátságtalan lenni, ezért felsóhajtott és abban bízva, hogy pár mondat után elküldheti, a kávéautomatához lépett.

Váratlanul maga előtt látta a nőt egy hatalmas teremben, és felvillant előtte a beszélgetés is. Ez a nő felkínálkozott neki. Ez a nőt azt akarta, hogy szeretkezzen vele. Megborzongott. Tudta, hogy visszautasította. Erre is emlékezett. És arra is, hogy piros ruha volt rajta. Még egy emlékfoszlány…

A háta közepére sem kívánta ezt a beszélgetést, a helyzetet és a nőt. Szeretett volna egyedül lenni, Adélon gondolkodni és várni, hogy megérkezzen az anyja. Ehelyett ez a tolakodó nő a szobája közepén kávét várt tőle.

Mivel úriember volt, úgy gondolta, kibírja az elkövetkező negyedórát. Benyomta a kapszulát a gépbe és elindította. Ekkor érezte meg, hogy a nő keze hátulról végigsimítja. Mielőtt azonban megfordult volna, a nő lassú, finom mozdulattal előre nyúlt és megmarkolta a férfiasságát.

– Már ezer éve erre vágyom – búgta érzékien. – Hadd legyek a tiéd, ha már elmarad az óra!

A férfi érezte, hogy valami megváltozott. Monique már nem magázta, nem óvatoskodott, kimondta, amit akart újra és abban bízott, most nem utasítják el. Úgy látszik, ott, az estélyen nem sértődött meg és túlontúl kitartó. Vagy nem bírja elviselni, ha valami nem a kedve szerint történik.

– Monique! Kérem, ne! – vette el a kezét.
– Nem hiszem el, hogy nem akarsz! – suttogta a nő. – Láttam, hogy az előbb a melleimet bámultad.
– Nem bámultam a melleit. Kérem, hogy hagyja ezt abba.
– Most kéreted magad? Vagy szeretnéd, ha fizetnék érte, mintha órát tartanál? Kérj bármennyit, megadom, csak tégy magadévá! Erre vágyom az első pillanattól kezdve.
– Egyszer mintha beszéltünk volna erről… – A férfi még mindig nem akart durva lenni.
– Egy frászt! Nem beszéltünk. Akkor sem mondtad, hogy nem kívánsz. Érzem minden porcikámmal, hogy csak kéreted magad. Vincent, nem érted, hogy megőrülök a testedért?

Azzal már ki is bújt a pántos felsőből, és fél pillanat múlva ott állt gömbölyű mellekkel a férfi előtt, miközben az ajkát harapdálta izgalmában.

– Öltözzön fel! – szólt rá Vincent, de a nő addigra kibújt a szoknyájából, és ott állt egy szál semmiben a lakásban. A kávé elkészült és pittyegett a masina.

Ebben a pillanatban valaki lenyomta a kilincset, és a bejárati ajtó kinyílt. Vincent és Monique a váratlan látogatóra meredt, aki hangosan nevetni kezdett.

Előző rész

Következő rész:

Vincent, a franciatanár – 19. rész – A dolgok lassan a helyükre kerülnek

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here