Joci nagyot sóhajtott. Még hogy a nők aranyosak és kedvesek! Ezt vajon ki találta ki? Talán egy bizonyos fokig, vagy addig, amíg el nem érik, amit akarnak. És ha ez nem lenne elég, akkor folyton panaszkodnak. Ma már nem lehet rendesen ismerkedni, gondolta, mert első körben az a fontos, hogy van-e kocsija, háza, és mennyit keres. És ha valaki ezt tagadja, hazudik.
Valahogy mindig erre terelődik a szó, amikor bemutatkozik. A legtöbb nő fel van háborodva hogy a korát, súlyát firtatják, de az sem kellemesebb, ha az ember pénztárcáját fürkészik.
És ha ezen túljut az új életre vágyó hím egyed és tényleg normális nőt akarna, akkor jönnek a nyavalygók, a volt férjüket szidók, az ápolatlanok és az életuntak.
Az első csoportnak semmi sem jó. Ha van haja, az a baj, ha kopaszodik a férfi, akkor meg az. Persze az elején nem mondja egyik sem, csak finoman utal rá, hogy ő mennyivel jobban díjazza egyiket, másikat.
Aztán van a nőknek egy csoportja, amely úgy érzi, hogy minden apró részletet meg kell osztania előző párkapcsolatából, és az exet okvetlenül a sárba kell döngölnie, az menő. Joci ezektől rettegett a legjobban. Már hallotta előre, hogy róla hogyan fognak beszélni, ha csődöt mond.
Amikor mégis azt remélte, hogy van egy-két szépséges jelölt, akkor kiderült, hogy a műszempilla és a műköröm takarásában az illető hölgy nem igazán tiszta. Épp csak törölgeti magát holmi illatos kendővel. Ezt el sem hitte volna, ha nem tapasztalja. Ezért mielőtt a tettek kevésbé illatos mezejére léptek volna, udvariasan elköszönt, hirtelen sürgős elintéznivalója lett: az anyja kutyája asztmarohamot kapott, és elrohant.
Újabb mély sóhajtás után, mégis úgy döntött, nem adja fel. Nagy a tenger, sok a hal benne. Kertész lévén virágos hasonlattal is élhetett volna, de nem tette. A százhuszonkettedik vagy ki tudja hányadik próbálkozásra végül sikerült találnia egy kedves, csinos, kellemes társaságnak tűnő hölgyet, aki sokat nevetett és nem emlegette folyton a férjét. A hab a tortán virágszeretete volt, és ettől Joci egészen elámult, mert bár nem volt ez cseppet sem egyedi, de Andi legalább bevallotta, hogy nemigen ért hozzájuk. Veszi nyakra-főre a cserepeseket a Lidlben, de azok halnak is meg szépen sorjában hozzá nem értése következtében.
Úgy gondolta, ideje lesz megmentenie a mutatós elvált asszonyt a kertjével együtt.
Az első randit a nő otthonába beszélték meg. Andi finoman megemlítette, hogy tetvesednek a leanderei, erre Joci megígérte, hogy bepermetezi őket. Cserébe isteni sztrapacskát ígértek neki. Ő azért bízott benne, hogy ezzel együtt kezdetét veszi egy bimbózó kapcsolat.
Talán nem fonnyad el idő előtt, és minden adva lesz a virágzáshoz. Egyszóval a kertész készen állt egy új kert gondozására.
Bepakolta szerszámait és a permetezőszert a kocsijába, majd nekivágott az útnak. Andi nem messze, alig harminc kilométerre lakott tőle, mégis eltévedt. A GPS megbolondult, valami furcsa, kietlen erdőszélre irányította. Mire rájött, esteledni kezdett. Üzent, hogy később érkezik, de zavartan vallotta be magának, hogy rossz jelnek véli az eltévedést. Mégsem akart ilyesmire hagyatkozni. Korán sötétedett, hiába volt már április. A leanderek biztosan nem örvendeztek túlságosan.
Amikor kerülővel, de megérkezett a zegzugos kis utcába, megállapította, hogy ilyen tündéri helyen nem élhet boszorkány. Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe önmagára, de ez amolyan, jól nézek ki, nincs mit tenni – pillantás volt. És valóban sármos volt a maga nemében. Nem az Alain Delon-féle, inkább a nagy orrú Depardieu mód volt, amit képviselt. Mint kiderült, Andi sem volt nádszál, és egyáltalán nem volt olyan bájos, mint a képeken, de azért tetszett neki.
Azonnal a kertbe vezette, itallal kínálta és megmutatta a bokrokat. Azt mondta, felteszi a nokedlit, és mire a férfi végez, meglesz a sztrapacska is. Joci kicsit meglepődött ezen a határozott stíluson, főleg, mert ismerkedős üzemmódban volt, és úgy hitte, hogy talán beszélgetni fognak. De hozzászokott már ahhoz, hogy ne nagyon próbálja megérteni a nőket, ezért csak tette a dolgát és boldog volt, hogy finom vacsora várja. Pár dolgot tudott főzni, de a sztrapacska krumplis nokedlivel nem tartozott tudástárába.
Az este a maga nemében tökéletesen sikerült. Egészen kellemesen elbeszélgettek, még vicceskedett is egy keveset. Bevágott két tányérral a finom vacsorából miután megdolgozott érte. Még a desszertet is lenyomta, majd elégedetten hátradőlt. Lehet, hogy ez egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete, kérdezte magában, de igyekezett nem gondolni előre, elvégre az a Google dolga, hogy találgasson.
Este kilenc körül úgy döntött, ideje eljönnie, mert majd szétfeszíti a sok szalonnapörc. Andi mosolyogva kísérte ki, és csak annyit mondott, boldog, amiért egy szakértő gondoskodott a virágairól. Amikor elköszönt, épp csak a kezét nyújtotta, amit Joci nem vett jó jelnek, de azzal nyugtatta magát, hogy talán csak szemérmes, vagy visszafogja magát. Nem mindenki rohanja le azonnal a kiszemeltet, nyugtatta önmagát.
Hazafelé már nem tévedt el, és ettől pláne jó kedve lett. Még küldött egy kedves üzenetet, amelyben megköszönte a vacsorát, és jó éjt kívánt.
Válasz csak másnap reggel érkezett: Andi is megköszönte a permetezést, és annyit tett hozzá, hogy remek bartel üzlet volt az este, de ő nem kívánja tovább folytatni.
Joci a telefon képernyőjére meredt és káromkodott egyet. Aztán legyintett és egy mozdulattal letörölte magát a társkeresőről, amely kiléptetéskor egyetlen kérdést tett csak fel: miért? Nincs kedve permetezni, válaszolta, és biztos volt benne, hogy ezt a választ senki nem érti, de nem is volt fontos. A lényeg, hogy nem férgesednek a leanderek!
fotó: Pinterest
