– Menjünk két kocsival, nem akarom az enyémet itt hagyni! – mondta Angéla.
– Ne aggódj, nem megyünk messzire. Mutatni akarok neked valamit – fogta meg a kezét Ádám.
Mintha tökéletesen belepasszolna az övébe, futott át a nő fején, ami ostoba gondolat volt, mert a kis kezek gyakran beleillenek a nagyokba, főleg, ha az ember sok romantikus filmet néz egymagában.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Minden erejével küzdenie kellett az ellen, hogy elkapja valami érzelmesség. Tudta, az évek alatt megtapasztalta, hogy a legtöbb férfiban van valami félelmetes. Az elején remek csalival dolgoznak, és erőn felül próbálják kifogni a nagy halat, de ha megvan, kicsit megnézik, örvendeznek és visszadobják.
Sporthorgász mind, tudatosult benne és vajon Ádám miért lenne más? Mindegyikről szereti azt hinni az ember, hogy máshogy szeret, máshogy néz és vadonatúj érzésekre képes. Ám ez még sincs így, a természet vagy a valóság mindig ugyanazzal a pakli kártyával dolgozik, és rongyosra használja ahelyett, hogy kicserélné olykor.
Ádám erősen fogta a kezét. Talán egy fokkal erősebben, mint kellett volna. Mintha attól félt volna, hogy Angéla elfut, ha elengedi. A régi iskolájuk felé vették az irányt, amely nem lett szebb az évek folyamán. A kopott falak mellett csak a fák nőttek nagyobbra, de ezt ő észre sem vette, hisz már ezer éve nem figyelt az épületre. A tágas udvaron átvágva, a játszótér felé vették az irányt. Az fel sem tűnt Angélának, hogy a portás simán beengedte őket.
A kosárlabdapálya mögött pár fa árválkodott a régi időkből, de azóta építettek oda egy kisebb csarnokot. Az egész ismerős volt, mégis új.
Adám hirtelen megállt az egyik gesztenyefa mellett és rámutatott.
– Látod? – kérdezte mosolyogva.
Angéla azonban nem látott semmit, csak egy terebélyes fatörzset, a sáros földet és a sárgás fűcsomókat, amit az ősz meghagyott a télnek emlékeztetőül.
– Nem, semmit. Bocs, de mit nem veszek észre? – kérdezte tétován.
– Na, pontosan ugyanazt, amit régen – nevetett hangosan a férfi, azzal a fa tövére mutatott. Egy apró szívben benne volt a nevük.
– Nem mondod, hogy akkor belevésted? – kacagott Angéla.
– Nevess csak, pedig nem volt egyszerű. Egyik este belopóztam, miután már sötétedett, és bicskával belefaragtam, hogy majd megmutathassam neked. Gondoltam, ez a legszebb üzenet. Nyolcadikos voltam, és nem jutott más eszembe, miután a leveleimet lazán vetted.
– Sose mutattad meg!
– Persze, hogy nem, mert elkapott a portás, ahogy befejeztem a mesterművet. Másnap az igazgató megkérdezte, nem érzem-e, hogy gyerekes vagyok? Mivel nem válaszoltam neki, egy héten át be kellett járnom esténként felseperni az udvart. Anyám ellenőrizte, hogy megteszem-e.
Angéla csillogó szemmel hallgatta a régi történetet, amelyről semmit nem tudott.
– És ezért nem mutattad meg? Pedig biztosan örültem volna.
– Lehet, de nem ezért. Mire összeszedtem a bátorságom, ha emlékszel Lalira, arra a nagypofájú srácra, a tesitanár fiára, no ő elintézte, hogy ne legyen kedvem az egészhez. Megtalálta és mindenki előtt megalázott.
– Miért nem próbáltad meg eltüntetni? Könnyebb lett volna!
– Jaj, te! Egy kamasz szerelme szent! Miket kérdezel! Megkaptam érte a magamét, aztán feledésbe merült, mint minden. Főleg azért, mert neked elkezdett udvarolni az a bájgúnár, akiért mindenki odavolt a suliban.
– Istenem…Tormai Tamás. Mennyire büszke voltam rá. Igaz, hogy nem sokáig tartott, de a csajok felnéztek rám, pedig nem voltam egy szép lány.
– Az voltál – mondta csendesen Ádám. – És most is az vagy, de menjünk, üljünk be valahová, mert látom, hogy reszketsz.
Angéla elpirult a bóktól. Nagyon rég hallotta már, hogy valaki szépnek tartotta. Álmában sem gondolta volna, hogy majd negyvenen túl előkerül valaki a múltjából és finoman elvarázsolja.
Azon a napon először, amióta ismerte Ádámot, nem érezte rajta a fahéj illatot.
Elmosolyodott és már bánta, hogy nem hozott kesztyűt meg sálat, mert akkor tovább kinn lehettek volna a hidegben, ami most nagyon jól esett neki.
Amikor beszállt a férfi kocsijába, hogy ebédelni menjenek, megcsörrent a telefonja. A bátyja hívta, aminek különösebben nem örült. Ritka pillanat volt, ezért elnézést kért és felvette.
– Történt valami? – kérdezte óvatosan.
– Igen, de még mennyire! Jó lenne, ha azonnal idetolnád a hátsód és elbeszélgetnénk, mert van miről.
– Mi bajod van? Milyen hangon beszélsz te velem? – szólt vissza ingerülten.
– Most nincs időm a finomkodásra. Tudom, hogy Csapó Ádámmal vagy, és erről kell veled beszélnem. Te nem tudod, ki az a férfi, nem tudsz róla semmit. Jó lenne, ha azonnal otthagynád és idejönnél hozzám.
– Állj! Nem vagy az anyám! El tudom dönteni, mit akarok! Azt meg honnan az ördögből tudod, hogy én kivel vagyok? Te figyeltetsz engem?
– Ezt most hagyjuk. Szabadulj meg tőle, és azonnal gyere ide, Luca is mesélne neked pár dolgot arról a mocsokról.
Angéla megmerevedett. A bátyja hangjából sütött a harag. Érezhetően ki volt borulva. Valami nagyon komoly dolog juthatott a tudomására, ha ennyire dühös. És ezt a valamit egyetlen személy közölhette vele: a menyasszonya, Luca, aki továbbra sem volt szimpatikus neki.
– Most el kell mennem! – szólalt meg nagy sokára.
– Hallottam, hogy valaki idegesen kiabál veled. Elnézést, de kihallatszott pár szó.
A férfi aggódva nézett Angéla szemébe és látszott rajta, hogy értetlenül fogadja az események ilyen alakulását.
– A bátyám volt az, van egy kis gondja és most oda kell mennem hozzá.
– Most azonnal? Nem várhat?
– Te nem ismered őt. Ha nem megyek oda, addig fog hívogatni, amíg meg nem teszem.
– Elvigyelek? Látom, hogy zaklatott vagy. Megvárlak, és ha nincs nagy baj, akkor esetleg folytathatjuk együtt a napot.
Angéla nem tudta, mi a nagy baj, az sem, mi a kicsi. Azt viszont érezte, hogy ez a nap valószínűleg nem fog közösen folytatódni. Dávid erőszakos volt és haragos. Pár perc alatt biztosan nem derül ki, mitől, és ha semmiség lett volna, akkor telefonon közli.
– Ne, inkább ne! Majd később felhívlak. Most valamiért beszélni akar velem, és ez nem tűr halasztást.
– Rendben. Őszintén sajnálom… – mondta Ádám és szemében valóban csalódottság ült.
Istenem, de jól néz ki, gondolta Angéla. Bár megcsókolna, tette hozzá egy kisördög a fejében, de mielőtt szabadjára engedte volna ezt a vágyat, ki is szállt a férfi mellől, és úgy rohant a kocsijához, mintha az valamiféle mentsvár lett volna.
A szíve a torkában dobogott és maga sem tudta, hogy az izgalomtól, amit a férfi keltett benne, vagy az idegességtől, amit Dávid a telefonhívásával.
A szürke délután átcsapott még szürkébbe és hirtelen már nem voltak csodásak a karácsonyi fények. Ekkor azonban finoman hullani kezdett a hó. Abban az évben először. Hatalmas pelyhek szálltak az égből és kezdték óvatosan beteríteni a színtelen téli világot.
Folytatjuk
fotó: Pinterest
