Petra
Apa nem hagy békén. Nem érdekel, hogy jót akar, minden szülő ezzel a szöveggel jön. Hogy lehet jót akarni azzal, hogy minden alkalommal, amikor ő épp elemében van, beszól nekem? Van, hogy kedvesen, élcelődve, de előfordul, hogy élesen és kíméletlenül.
Én apának nem vagyok elég jó. Nem azzal húzom ki a gyufát nála, hogy netán ostoba lennék, vagy nem tanulok jól. Tulajdonképpen ez is lehetne gond, mert hármas-négyes lettem félévkor a gimiben, és mindezt nulla tanulással. Alig tudom rávenni magam a tanulásra, ahogy az ofő mondaná, a motivációm mínuszban van. Nem téved. Hogy mennyire vagyok okos, nem érdekel különösebben, ahogy nagyjából semmi sem.
Apa ezt elnézi, kibírja. De amit nem, az a kinézetem, pontosabban a testem. Kövér vagyok. Nem undorítóan, de azért van rajtam háj bőven. Egy méter hatvanöt centimmel nyolcvankét kiló vagyok. Sose voltam vékony, de ilyen dagadt sem. Pedig gyalog járok a suliba, nem eszem ész nélkül, de nem is vonok meg magamtól semmit. Tény, hogy kicsit sokszor eszünk a lányokkal szennykaját, de mondjon, ki mit akar, finomak. A diétás kólát nem tudom leerőltetni a torkomon, így mostanra kissé nagyra nőtt a hátsóm. Meg a hasam. Meg a mellem is.
Anya sose szól egy szót sem ezekért, de a hallgatása is bosszant. Sose mert ellenkezni apával, most sem teszi, pedig látott már sírni a szobámban eleget. Ott, a szoba mélyén vigasztal, elmondja, hogy ő is hasonló volt az én koromban, aztán hirtelen jött a változás, és huss, elszálltak a kilók. A változás szót nem magyarázza, de arcán átfut egy könnyű mosoly. Talán azt hiszi, hogy nem tudom, hogy akkor szerelmes lett?
Megtaláltam a naplóját, amit a komód alsó fiókjában rejteget a kamrában. Kacatokat tartunk benne, csak véletlenül jöttem rá, hogy a fiók aljára ragasztotta fel. Valószínűleg már ő sem emlékszik rá. Benne van, hogy belezúgott egy fiúba, aki nem akarta őt észrevenni, és emiatt nem bír enni. Tipikus. Nem szándékosan fogyott, mégis jól jött neki. Nekem is jól jönne egy ilyen kaland, de közel-távol nincs olyan, akiért a testem azt mondaná, megéri. A mostani fiúk puhák. Élettelen mind. Nincs bennük semmi plusz, ami miatt érdemes lenne foglalkozni velük.
Marad a Netflix, a kaja meg a barátok. Ők nem macerálnak. Apa azonban rendszeresen. Már a tekintetével is. Úgy néz rám, mintha valami ősszörny lennék, akihez nem szívesen ér hozzá az ember. Ha másodszor szedek valamiből, kínosan nevetgél, és megjegyzi, hogy az egészséges étkezés és a mozgás nagyon fontos mindenkinek.
Megpróbált már elvinni edzőterembe is, de annak is csak balhé lett a vége. Összefutottunk az egyik munkatársával, akit igyekezett volna elkerülni, persze miattam. Az apám korabeli pasas épp csak köszönt és megjegyezte, hogy remek apa-lánya programot találtunk, ő irigy ránk emiatt. Apa azonban alig győzött elköszönni tőle és szinte kilökdösött az ajtón, pedig vártunk a fehérje turmixra. Majdnem megsajnáltam, annyira zavarban volt. Oda többé biztos nem mentünk, meg sehova sem, mert mindenütt fennáll a veszély, hogy ismerősökbe botlunk. Szégyelli magát miattam. Azt hiszi, ő tehet róla, hogy elhíztam. Attól a naptól kezdve, ha lehet, még inkább ostoroz. Amikor már nem bírja tovább, megemlíti a fiúkat. Az öcsém pukkadozva nevet rajtunk, neki könnyű, kosarazik, magas, csupa izom. Anya hallgat, mint mindig. Gyáva és szánalmas, ahogy az egész családunk.
Zoltán
Bevallom, nem értem a saját gyerekem. Tizenhat éves, lenne ideje mindenre, ehelyett csak eszik és sorozatokat néz. Tanulni nem akar, minek az, vannak szülei, akik eltartják. Okos lány, rátermett, legalábbis az volt régen. Most meg semmi sem érdekli. Beszélgetni nem tudunk, mert elhajt, annyit mond, majd a barátaival megbeszél mindent. Tudom, hogy kamasz, értem én ezt, de a stílusa undorító. Egy jó szava nincs senkihez, az öccséhez sem, pedig az ő könyörgésére vállaltuk annak idején. Már nem áll szóba vele, egyikünkkel se nagyon, és ha szólunk hozzá, biztos, hogy mindent jobban tud nálunk.
Próbálom többször a mozgás felé terelni, eredménytelenül. El van hízva, és még ez sem zavarja. Nincs itt semmiféle hormonális probléma, sokat eszik, és terpeszkedik az ágyán. Még az sem motiválja, hogy a fiúk nem veszik észre. Persze, hogy nem, amikor annyi csinos lány van az utcán, mint égen a csillag. Esküszöm, régen ennyi nem volt. Vagy nem voltak ilyen merészen öltözve? Mindenesetre ember legyen a talpán, aki nem legelteti rajtuk a szemét. És mind érett, hamvas és feszes testű. A fiúk nem fogják őt észrevenni, mert csigaházban él, és napról napra nagyobb darab lesz. Talán nem szabadna így gondolnom rá, de zavar. Pontosabban idegesít. Nem látom, hogy lenne valami, ami felkavarná. Az egész gyerek egy állóvíz, amelynek egyre nagyobb iszap van az alján.
Már szóltam az anyjának is, de ő se hallgat meg. Továbbra is főzi a kiadós tésztákat, nokedli hegyek állnak az asztalon, és minden héten kétszer süt valamit. Csoda, hogy hízik a lányunk?
Egyik nap már azt találtam ki, hogy lemegyek vele a közeli konditerembe, egy kis futópadozás nem árthat. Négyre mentünk, mert akkor alig vannak, gondoltam, végre kellemesen elbeszélgetünk, nem menekülhet a szobájába. Már az is csodaszámba ment, hogy beleegyezett. Lehet, hogy erőszakosabb voltam a kelleténél, de nem bánom. Kell az erélyesség, mert ezek a tinédzserek el vannak szállva. Alighogy betettük a lábunkat, már nyafogni kezdett. Húsz percen keresztül gyalogolt, aztán leült telefonozni. Kértem, hogy lépcsőzzünk is egy keveset, de kinevetett és közölte, elég neki annyi. Kifelé jövet összetalálkoztunk Balázs Danival, aki az egyik legundorítóbb fickó a cégnél. Láttam, ahogy szánakozva nézi a lányom. Persze, azonnali ítélet volt a szemében. Lúzer apa vagyok, mert hagytam, hogy elhízzon. Nem ezt mondta, megpróbált jó fej lenni, de hazudott, ezt mindhárman tudtuk. Jobbnak láttam lelépni, mert iszonyú kínos volt a helyzet. Máshová kell járnunk, ezt már akkor elhatároztam.
Azóta Petra még kevesebbet beszél velem. Azért büntet, mert belekényszerítettem valamibe, amiből rosszul jött ki. Én is, de megemésztem, nekem sem könnyű, mert én járok be cégbe, nem ő. Igazán észrevehetné már, hogy a mai világban mennyire fontos a külső. Hiába vagy okos, értelmes, ha nem tudod jól tálalni magad, véged van. A piac már csak ilyen. Szerencsére még gimnazista, talán megérti, mire végez, hogy jól kell kinéznie, hogy felfigyeljenek rá. Addig meg marad az én igyekezetem. Ha az anyja is beszállna, talán eredményesebbek lennénk. Még szerencse, hogy az öccse nem küzd hasonló problémákkal. Kemény vagyok, de érte teszem. Neki akarok jót, bár melyik kamasz hiszi el ezt?
fotó: Pinterest
