Túl életem leggyorsabb fürdésén és legnyugodtabb éjszakáján, arra ébredek, hogy csodálatosan süt a nap. Biztos, hogy nem hajnali hat van. A szobában egyedül vagyok, Mirkó a másikban aludt, miután kiszedett a kádból és lefektetett, mint egy gyereket. Finoman betakargatott, és már akkor aludtam, amikor még az ajtót sem érte el.
Nem tudom, mi lesz, ha újra visszamegyek dolgozni, vajon a kettőnk közti kapcsolat megmarad-e. Kicsit tartok attól, hogy hirtelen felébredek ebből az álomból is, és azt veszem észre, volt, nincs a Kékszemű. Vajon Gyöngy és a többiek mit szólnának hozzá, ha tudnák, min megyek keresztül? És Monsieur Pierre vajon hiányol? Hirtelen elfog a vágyódás a tánc után, amelyre egy ideig még nem lesz lehetőségem…
Azon az estén már láttam elrablómat. Ő már tudta, ki vagyok, én meg csak annyit, hogy egy kedves, de ügyetlen srác. Milyen jól játszotta a szerepét! Elhittem, hogy csak arra vágyik, hogy megtanuljon pár lépést…
– Jó reggelt! – kukkant be az ajtón Mirkó. – Azt hittem, átalszod a napod! Nagyon jó híreim vannak! Pontosabban egy jó és egy rossz.
Álmosan pislogok rá, és nem vagyok benne biztos, hogy bármelyiket hallani akarom.
– Hogy vagy? Milyen volt az ágyam? – kérdi, miután nem szólalok meg.
– Fantasztikus volt. Úgy aludtam, mint a mormota. És te?
– Én nem annyira, mert az járt a fejemben, hogy jó lenne melletted lenni, de nem akartalak zavarni.
A szám fülig szalad. Kell ennél szebb ébresztő?
– Mondd, mi történt, amíg én aludni mertem!
– Képzeld, hívott az a kedves nyomozó, akivel találkoztál. Sárát elkapták, a férfit nem.
– Milyen Sárát? Úgy érted, Rózát?
– Igen, őt. Most hallgatják ki. Valószínűleg behívatnak téged is.
Elsápadok. Én nem akarok még egyszer azokkal az emberekkel kapcsolatba kerülni.
– A fickó nincs meg? És az erdei ház, ahol először fogva tartottak?
– Úgy tudom, üresen találták, valószínűleg leléptek. Azt a szerencsétlen asszonyt meg itt hagyták csaléteknek.
Mirkóra nézek, és nem vagyok boldog. Nem érzem magam teljes biztonságban, hiába van ő is jelen. Mi van, ha most nem úszom meg? Egyetlen dolog vigasztal: a nagymamát semmiképp nem találhatják meg.
Mirkó érzi, hogy valami nincs rendben, nem erre a reakcióra számított. Leül az ágy szélére, arcomat két keze közé fogja.
– Ne félj! Hidd el, soha többé nem követem el azt a hibát, hogy magadra hagylak! Vigyázni fogok rád minden egyes pillanatban, és nem engedem, hogy bajod essen. Épp elég volt megélni az elmúlt napokat. Ha kell, őrséget állítok az ajtód elé.
– Arra semmi szükség, és dolgoznom is kell, mert nem lesz pénzem. A mama gyógyszerei…
Mirkó elneveti magát. Nézem, ahogy fekete pólója pontosan annyira feszül rajta, amennyire kellemesen meg tudja mutatni szép felsőtestét.
– Ha elfelejtetted volna, szólok, hogy örököltetek. Nem hinném, hogy szükséged lenne a munkára és Gyöngy ostorozó tekintetére.
– Úristen, tényleg! A mama szerelme…Ki hitte volna?
Mirkó felém hajol, és megcsókolja a hajam.
– Na, ide figyelj, te gazdag nőszemély, készítettem neked reggelit. Ne számíts nagy dologra, de melegszendvicsben otthon vagyok.
A szemem tágra nyílik.
– Valld be, hogy a pénzem inspirál – mondom neki pimasz hangon. Látom, hogy szemével végigpásztázza testem látható nyomait. Tekintetében vágy ül.
Felhúzza a szemöldökét, és bólogat.
– Csakis! Semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, milyen jó érzés egy pénzes csajt az ágyamban tudni!
Játékosan meglegyintem. Elkapja a kezem, és belecsókol a tenyerembe.
– Azt hiszem, még neked is szükséged van reggelire, akármilyen módos nő lettél! Mit adjak mellé? Limonádé meg tea van.
– Jó kis kombó! Csak egy pillanatot várj, muszáj vécére mennem – mondom és kisántikálok a fürdőbe. Menet közben jövök rá, hogy nincs rajtam bugyi, és egy óriási szürke pólóban vagyok. Nem emlékszem, mikor öltöztem át, arra sem, mi lett a ruháimmal. A fürdőszoba órája delet mutat. Belepirulok annak gondolatába, hogy Mirkó látott meztelenül, de eszembe jut, hogy látott rosszabb állapotban is.
– Hahó! Minden rendben? – hallom a hangját. Talán a konyhában van, még nem vagyok jártas nála. A fürdő azonban ultramodern és minden csempe úgy ragyog, mintha fél órája tisztították volna meg.
– Igen, megyek már! Csak az jár a fejemben, honnan ez a póló?
A tükörben megpillantom magam. Hajam kócos, szemem csillogó. Olyan, mint annak a lánynak, aki tudja, hogy bármi történik is ezután, volt pár boldog perce. Született túlélő vagyok, és a lábam is rendbe fog jönni, csak idő kérdése. Hálát adok a jóistennek, hogy nem ért nagyobb baj. Nem bántottak, nem erőszakoltak meg, és most itt lehetek a Kékszemű lakásán, aki reggelivel vár.
Lehúzom a vécét, megmosom a kezem a vaníliaillatú kézmosóval, és amikor beleszippantok a levegőbe, érzem Mirkó illatát. Jó itt lenni. Jó rá gondolni még akkor is, hogy tudom, karnyújtásnyira vagyok tőle.
Kicsoszogok, és Mirkó int, hogy igyekezzek, kihűl a szendvicsem. Terített asztal fogad, van azon minden, amit nem kell sütni, főzni, mert ahhoz, mint mondta, nem ért. De müzlik, lekvárok állnak garmadával a csinos teríték mentén, tea, és limonádé is vár arra, hogy én mindent befaljak.
Mielőtt azonban leülnék, Mirkó az egyik székre mutat.
– Pár ruhát tettem ide, hogy ne legyen gond a felöltözés. Úgy saccoltam, 36-os a méreted farmerben.
Rámeredek. Bugyitól zoknin át a pólókig minden van. Mind ízléses, szép darab.
– Ezek hogy kerültek ide? És mondd meg őszintén, honnan tudtad a méretem! Nincs férfi, aki ezt meg tudja saccolni.
Annyira nevet, hogy legszívesebben megölelném jókedvéért.
– Na, lebuktam. A rajtad lévő holmikban benne volt a címke – vallja be szemtelen tekintettel.
– És elszaladtál vásárolni? Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs.
A melegszendvics ropogós és langyos. Soha életemben nem ettem finomabbat. Paradicsomot gyömöszölök mellé, és úgy érzem, menten megfulladok, annyira habzsolok.
– Igazad van…Megkértem a húgomat, hogy intézze el helyettem…De ugye ez nem csorbítja a nagyságomat?
Ettől a mondattól torkomra megy a falat és köhögni kezdek. A nagyságát…Istenem, kis arcátlan, de nem számít!
– Dehogy! Mondjuk, a dicsőségben most osztoznod kell a tesóddal. Nem is mondtad, hogy van húgod!
– Nem mondtam? Mintha…De emlékezz vissza, vele voltam táncórán!
Hirtelen felvillan előttem az este, és az érzés is, hogy mennyire féltékeny voltam arra a csinos lányra.
– És ő első szóra ugrott?
– Mi az, hogy, de azért ne fulladj meg, hanem igyál!
Bólogatok.
– Mit mondott még a nyomozó? – Újabb szendvics után nyúlok. Mirkó tekintete simogat. Eszembe jut, hogy nincs rajtam bugyi, ettől zavarba jövök.
– Nem, igazán semmit nem tudott, csak szólni akart, hogy légy nyugodt.
– Hogy lennék az, amikor a legkevésbé veszélyes bűnözőt fogták el? – tör ki belőlem.
Mirkó elkomorodik, és nem mond semmit. Tudja, hogy igazam van, nem akar ámítani.
Kép forrása: Pinterest
