Jó lenne úgy élni, hogy ne kelljen attól félni, ki hazudik, és ki mond igazat puszta gonoszságból. Úgy beszélgetni, hogy az emberek a szemünkbe nézve többet lássanak a külsőnknél, és ne akarják menten megítélni. Jó lenne elhinni, hogy vannak még olyanok, akik érdek nélkül dicsérnek, és akkor se csapnak be, ha módjuk van rá.
Ha egy kapcsolat olyan lenne, hogy abban jól érezze magát az ember, de nem olyan nyálas hűha módon, ami csak a mozivásznon létezik, hanem csak egyszerűen, amikor egy szimpla limonádé is lehetne a szeretet jele egy forró nyári napon.
Jó lenne, ha soha nem kellene elhazudnunk, hogy jól vagyunk, és az igazság tényleg érdekelne másokat, legalábbis nem futnának el előle.
Szép lenne kiegyezni az idővel, haladékot kérni tőle, és ha elfogyott minden kedve, akarata, gyöngéden átadni magunkat neki, és hagyni, hadd tegyen, amit akar. Rajzoljon arcunkra görbe vonalat, gyengéden hajlítsa meg a hátunk, de ne roppantsa meg, mielőtt leperegne óránk homokja.
Talán úgy kellene élni, hogy ebben a világban ne vegyen észre bennünket csak az, akinek segíteni tudunk. Hogy a nagy forgolódásban, ne sodorjunk el másokat, és akikkel találkozunk, gondolják csak, mennyire jó volt velünk. Hogy egy találkozás csak adjon: vidámságot, figyelmet és nevetést.
Kicsit hátra kellene lépni már ebben a törtetésben és elfogadni, hogy az Univerzum hatalmas palettáján, apró festékpöttyök vagyunk, amit egy használt rongy pillanatok alatt el tud tüntetni.
Vajon tudnánk-e némi alázattal lenni még? Elfogadni, hogy ha valaki lassú vagy ügyetlen?
Jó lenne, a kis herceg rózsájának lenni, egyetlennek, egyedinek és szeretettnek. Érezni, hogy hiába lakunk rózsamező mellett, a mi szívünk csak egyvalakinek nyújt vigaszt és örömöt. Hogy értetlenül ne kelljen megállni egy sarkon, és látni, hogyan kanyarodik ki életünkből a szerelem vagy a barátság.
Milyen nagyszerű lenne, ha nevetésünk őszinte lenne, és panaszainkat nem zúdítanánk másokra, hanem legyintenénk, és azt mondanánk, van másik, ahogy valaha egy bölcs bohóc mondta. Mert majdnem mindenből van másik, csak épp abból nincs, ami fontos. Barát, ellenség, munka és ház, autó vagy nyaralás…Talán elveszíthető és nehezen, de pótolható…De szívből, életből, önmagunkból nincs több. Soha semmilyen módon elő nem varázsolható egy cilinderből sem.
Nem hiszem, hogy mindez álom, azt sem, hogy merő naivitás. Ha az lenne, nem lenne értelme felkelni. Talán most is nehéz vagy kínlódással teli, de emberből vagyunk, életet kaptunk, és ezt az ajándékot meg kell becsülnünk. A magunkét is, és a másokét is.
De jó lenne megérteni, hogy miért is vagyunk ezen a bolygón! Mi célja van az örömnek és a bánatnak? Amíg ezekre nem kapunk válaszokat, addig csak élnünk kell. Jól, jobban és egymás felé sokkal, de sokkal több megértéssel.
Kép forrása: Pinterest
