Bármennyire jólesik időnként egyedül lenni, nem alkalmazkodni, csakis önmagunkra figyelni, előbb-utóbb rájövünk, hogy jó lenne, ha valaki mellettünk ébredne. Jó lenne valakivel megváltani a világot, vagy megbeszélni az egyszerű, hétköznapi dolgokat, nevetni egy jót. Mondhatnánk gyorsan, hogy erre valók a barátok, de ez féligazság. Szükségünk van a férfiakra és ezen nincs mit szépíteni. A nők, legyenek bármilyen rátermettek, okosak, határozottak, egy ponton rájönnek, hogy férfi nélkül nem egyszerű. Kell az energiájuk, és nem feltétlenül azért, hogy megszereljék a zárat, vagy villanyégőt cseréljenek, azt megoldja manapság akárki.
A harminc, negyven, de főleg az ötven feletti nő a mai világban pokolian szenved, ha párt kell találnia. Ma már nincsenek olyan helyek, ahol valóban ismerkedni lehet. Amikor valaki azt állítja, hogy tulajdonképpen bárhol lehet, akkor csak félig van igaza, mert lehetni lehet, csak nem történik meg. Aki sok helyen megfordul, teszem azt kiállításokon, előadásokon, színházban, nyelvtanfolyamokon, rájön, hogy a résztvevők kétharmada vagy talán több is, nő. Mintha a nők az idő előrehaladtával jobban kinyílnának, érdeklődnének. Egyre kíváncsibbak a világra, egyre inkább érzik, hogy sok olyan téma köti vagy kötné le őket, ami addig nem. Legyen ez történelem, kertrendezés vagy épp lakberendezés, de bátran említhetnénk a legkülönfélébb sportokat is. A férfiak sokkal visszafogottabban élik meg az életüket, és nehezebben szabadulnak el a kanapéról, vagy a számítógép elől.
Természetesen, ők is szeretnének ismerkedni, de a 21. században szinte mindenki a virtuális világban próbál szerencsét. Ez a világ csak olyanoknak kedvez, akik könnyed, semmitmondó kapcsolatokra vágynak. Az ismerkedési oldalakon a belső értékek nemhogy nem számítanak, elő se kerülnek. Tisztelet a kivételnek, mert mind ismerünk szerencsés párokat, akik így találkoztak, és talán miattuk nem veszítjük el a reményt.
A ma férfijai tálcán kapják a nőket. Már a kisujjukat se kell mozdítaniuk, és körbe zsongják őket. Valamiért istenkirályokat csinálunk belőlünk, és ha akad olyan nő, akiben van tartás, igencsak pórul jár. A meséken szocializálódott hölgytársadalom, amely megszokta, hogy a férfi kihívásokra vágyik, hogy a nő értékét abban méri, mennyire könnyen kapja meg, hirtelen hatalmasat koppan. Ma már senki nem akar megküzdeni a nők figyelméért, mondhatnám kegyeiért. Legyintenek és közlik, van, vagy majd jön másik, és igazuk lesz. Ha nem kapják meg azonnal, amit akarnak, lépnek. Mindenféle jelzés vagy magyarázat nélkül, mert ahhoz, hogy ezt megtegyék, már nincs bennünk elég bátorság.
Egy negyvenes nő, akinek már van tapasztalata és még jól néz ki, mert ápolt, edzeni jár, csinos, rájön, hogy a korban hozzáillők minimum egy tízessel fiatalabbat keresnek. Akiknek ő bejön, azok hatvan felett vannak.
Az ötvenes nő még ennél is rosszabb helyzetben van, mert bár még fiatalos, ad magára, a vele egykorúak észre sem veszik, és ők is, meg a fiatalabbak férfiak is még fiatalabbakat keresnek. Nekik a hetven körüliek jutnak, akik viszont már nem olyan mozgékonyak, életrevalók, ahogy manapság egy ötvenes nő. Mintha senki nem lenne a saját korához illő helyzetben. Azt is meg kell említenünk, hogy a harmincasok se állnak jobban, mert azon túl, hogy nincs hol ismerkedniük, a férfiak félnek tőlük, mert bár fiatalok, biztosan ketyeg a biológiai órájuk, és ezért úgy érzik, nem kaphatók kalandra. Minden vágyuk a gyerek és a házasság. Így nekik se jobb.
Meg kell említenünk a harmincas férfiak azon csoportját is, akik idősebb nőkre hajtanak, mert azok nem akarnak már feltétlenül szülni, rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, egzisztenciával, és jóval felszabadultabbak, mint a fiatalabbak. Szóval marad ez a kombináció, ha elfogadott mindkét félnek, bár a társadalom megítélése még mindig igen vegyes. Nem igazán tudunk megbékélni ezzel a kombinációval, míg az idősebb férfi, jóval fiatalabb nő lehetőségére a mai napig összekacsintunk.
Ezért látjuk, hogy egyre több az egyedülálló nő, aki elboldogul a világban, bár nem ez volt a terve. Hiába tudja, hogy értékes, hogy tele van erővel, lelkesedéssel, tervekkel, nem talál magához valót, mert minden korosztály másfelé keresgél, így elmennek egymás mellett.
Marad a kérdés: randizni, de hogyan? Hamis képek és hamis profilok mögül? Reménykedni, hogy majd az ötvenharmadik találkozó sikeres lesz, miközben megéltük az előzőket kudarcként és időpocsékolásként? Vagy marad az egyedüllét? Esetleg le kell adnunk jogos és önmagunkhoz mért igényeinkből azért, hogy legyen valaki mellettünk? Mikor változott meg a világ annyira, hogy a legtrehányabb, legjelentéktelenebb férfi is előbb talál magának nem egy, nem kettő jelentkezőt, mint egy olyan nő, akiben elég kíváncsiság, talpraesettség vagy spiritusz van? Nem, semmiképpen nem igaz a mondás, hogy aki keres talál. Találhat, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyent. Vajon, nekünk nőknek, végképp alább kell adnunk, mert ha nem alkalmazkodunk eléggé, akkor eldobhatók leszünk mindenkor? Gyors kaják, gyors nők, gyors találkozások? Ez vár ránk? Vajon ez a tendencia fog javulni az elkövetkezőkben, vagy keserűen tudomásul kell vennünk, hogy mindenki mindenkor lecserélhető?
Kép forrása: Pinterest
