– Felmondok! – közölte Aliz a kolléganőjével a kávézóban, ahová munka után beültek csevegni.
– Te megbolondultál? Két hete könyörögtelek be, és már eleged van? – támadt rá Klaudia. – Mit fognak gondolni rólam? Mi bajod van?
– Nem bírom elviselni a főnököt!
– Sejtettem! – nevetett fel hangosan a barátnő. – Nem kell komolyan venni, vén strici, aki szereti a nőket. Viszont nem szűkmarkú.
Aliz megkavarta kávéját és másik szemébe nézett. Klaudia úgy viselkedett, mintha nem tudott volna róla, mi megy az irodában. Ő két hét alatt kitapasztalta, elszenvedte, erre a másik úgy tesz, mintha ez az élet velejárója lett volna.
– Én nem vagyok olyan laza, mint te! – mondta csendesen.
– Nem arról van szó, hogy ami van, az jól van, de egy kis simogatást el lehet viselni, ha negyedévenként prémiumot ad az öreg. A ruhapénzt is növelte.
– Ne mondd nekem, hogy hagynom kell, hogy simogassa a fenekem, vagy cirógassa a nyakam!
Klaudia elfintorodott. A fiatal kollégák túlságosan öntudatosak. Azt gondolják, ők fújják a passzátszelet, és minden körülöttük forog. Itt van ez az Aliz. Húszas évei elején lehet, vézna, jelentéktelen teremtés, 34-es méret, ha van, és két hét után büdös neki a munka. Majd, ha negyvenhez lesz közelebb, nem pattog ennyire. Nem akarta elriasztani, főleg, mert az ő javaslatára vették fel. Megígérte, hogy figyel rá. Mit fog gondolni róla Vass, ha hagyja, hogy átjáróház legyen az iroda? Két hét még nem a világ. Két év után nem szólna semmit. Abban igaza van, hogy Vass nem mindig kellemes, de hol talál az ember normális főnököt? A munka viszont elviselhető, a körülmények is, leszámítva, hogy Vass szereti a női testet, és visszaélve hatalmával, gyakran meg is érinti. Nincs ebben új, így megy ez, amióta világ a világ. Aliz különben se mutatós lány, le fog szokni róla az igazgató úr, ha majd jön egy gömbölydedebb.
– Ugyan! Csak kedves és öreg! Azt hiszi, mindent megtehet, de hidd el, nem kellesz neki, van szeretője – mondta ingerülten. Akkor vette észre, hogy a csésze, amit elétettek, rúzsfoltos. – Bassza meg, ide se jövünk többé! – hördült fel, és már intett is a pincér felé.
Aliz hosszan nézte őt. A piszkos csésze ezerszer jobban zavarta, mint az, hogy a testét illetlenül érintik. Miféle világ ez, nem mintha a kettőt össze lehetett volna hasonlítani. Nem is érti, ő miről beszél, azt hiszi, hogy arra vágyik, hogy a főnök kedvence legyen? Klaudia vagy ostoba vagy szimplán gyáva.
A pincér, egy hórihorgas fiatal srác unott arccal lépett hozzájuk, de azonnal elvörösödött, amikor a vendég felemelte a hangját. Még új volt, nem szokott hozzá, hogy beolvassanak neki valamiért, amihez nem volt köze. De tudta, hogy tovább adja, amit kapott. Elvette a csészét, hatszor elnézést kért, és pár perc múlva hozott egy ragyogóan tisztát, benne dupla adag tejszínhabbal. Persze grátisz.
– Na, látod, így kell ezt! Én nem értem, miért hiszik egy ilyen helyen, hogy nem derül ki, ha trehányak? Manapság, az internet világában… Olyan csúnya minősítést írok róluk, hogy arról koldulnak. Leshetik, hogy a hány vendégük lesz ezután! Vagy te nem így gondolod?
Aliz megvonta a vállát. Nem akarta hergelni a kolléganőjét, mert igaza volt, de a stílusával nem volt kibékülve. A rúzsos csésze mennyivel fontosabb volt az életében, mint egy munkahelyi zaklatás.
– Szegény nem tehet róla! – nyögte végül.
– Nem? Miért, talán nincs szeme? Nem látja, hogy mit hoz ki? Ne viccelj már, kislány!
Hallgattak. A csendes tavaszi délutánban hirtelen kiderült, hogy kinek mi a fontos.
– Azt mondod, hogy el akarsz menni? Ez hülyeség! – vette fel a beszélgetés fonalát Kaludia újfent. – Máshol se fenékig tejfel. Az iroda jó helyen van, könnyű megközelíteni. A többiek is jó fejek. Péntekenként pizzázni szoktunk bent, kettő után. Nagyon jó olyankor a hangulat.
– Elhiszem.
– Nem lehet, hogy túlérzékeny vagy? Nem kell mindenért pattogni! Egy kicsit kibírod a simit, és utána boldog leszel, hogy maradtál.
– Én nem akarom kibírni a simit! Ne érjen hozzám! Tegnap egy hajtincset birizgált a nyakamnál, miközben Klárival beszélgetett. Mindenki úgy tett, mintha nem látná! Szerinted ez normális? Ezt kellene hagynom, mert az iroda jó helyen van és sok a ruhapénz?
Hangja megtelt indulattal, és vékony arcán piros foltok jelezték, hogy robbanni készül.
– Nem kell kiabálnod, nem vagyok süket! Értem, amit mondasz. Jogos, de gondold át! Mekkora szerencse, hogy találkoztál velem, és segítettem bekerülni! Ne gondold, hogy ez máshol ennyire könnyen menne! Én csak óva intelek az elhamarkodott lépésektől.
– Miféle elhamarkodott lépésektől? Nem értem, amit mondasz? Te nem bánod, ha megmarkolja a feneked? Azt se, ha a liftben egészen rád nyomakodik?
– Jaj, Aliz, én már annak is örülök, ha valaki észreveszi, hogy nő vagyok! A liftes dolog meg szerintem nem is igaz. Anikó találta ki. Tudom, hogy mondták páran, de hidd el, sokan találnak ki dolgokat, csakhogy felfigyeljenek rájuk. Nézz Anikóra! Neked pasiként lenne kedved a szottyadt seggét fogdosni? Na, ugye!
A lány szíve egyre hevesebben vert. Érezte, hogy nem talál megértésre. Vele szemben egy olyan nő ült, aki nem egyszer volt tanúja a főnök undorító viselkedésének, mégse ítélte el. Sőt mi több, mentegette. Azt mondja, hogy van szeretője. Na és? Miféle kibúvó lehet ez számára? Miért nem ordítja le valaki? Hogy lehet, hogy a többiek, főleg a nők elnézően tűrik, mintha természetes lenne a viselkedése?
– Te nem érted, hogy ez nem arról szól, hogy kinek milyen a teste? – emelte fel a hangját. – Mit képzel ez a Vass? Talán tárgyak vagyunk, amin kiélheti a szexualitását? Márpedig én nem fogom hagyni.
– Botrányt akarsz? Minek? Ha elmész, nem mindegy? Mondj fel, és húzz el, ha ennyire zavar.
– Csodálom, hogy téged nem – mondta a lány, és felpattant. – Mennem kell, légy szíves, fizesd ki az én részem is, itt a pénz! – hadarta, és ledobott egy ezrest az asztalra.
– Jól van, de aludj egyet az egészre. Meglátod, holnapra szebben látod a világot!
A fiatal lány úgy érezte megfullad, de kilépve az utcára, a friss tavaszi levegő visszarántotta az életbe. Igen, hazamegy, megbeszéli az anyjával is, de hogy másnapra nem fog változni semmi, abban biztos volt. Ez nem egy rossz álom, amit el lehet felejteni, mert kitisztult az ég.
Másnap reggel úgy ment be, hogy döntött. Anyja is megerősítette, és nem mondta neki, hogy szuperérzékeny, inkább arra biztatta, hogy rúgja tökön azt a nyavalyást. Klaudia mosolyogva fogadta. Látszott rajta, hogy boldog, amiért meggyőzte, hogy maradjon. Ilyenek ezek a fiatalkák, gondolta vidáman, hebrencsek, aztán lenyugszanak, és teszik a dolgukat, bár a munka frontján hátul kullognak.
– Minden rendben? – kérdezte negédesen. – Képzeld, a kávézó vezetője is kijött hozzám, miután elmentél, és még egyszer elnézést kért. Mondtam is neki, hogy így már nem panaszolom el a neten, hogy mennyire rosszul bánnak a vendégekkel. Legszívesebben a konyhalányukat is kirúgattam volna, de nem akartam túlzásba esni.
– Igen, minden rendben! – felelte Aliz. Leült, nagy levegőt vett, és felnyitotta laptopját. Még nem volt bent Vass, nem tudott vele beszélni, a HR-st se találta felfelé jövet. Mereven nézte a monitort, és az járt a fejében, hogy ha szerencséje van, nem találkozik azzal a görénnyel, nem mintha gyáva lett volna, csak nem akart jelenetet. Az élet azonban nem mindig hagyja, hogy elkerüljük a konfliktusokat.
Öt perccel később megérezte hátán a kezet. A kezet, amely lassan csúszott felfelé majd lefelé.
– Aliz, ne aludjon! – szólalt meg mellette a főnök. – Bár az ilyen szép lányok biztosan nem sokat alszanak éjjel!
A magas, nagydarab fickó elvigyorodott. A lány megfordult. Lassan felállt és a szemébe nézett.
– Többé hozzám ne merjen nyúlni, mert nem állok jót magamért, megértette? – kiáltott rá. – Ha még egyszer megteszi akárkivel az irodában, feljelentem, világos?
– Micsoda? Te miről beszélsz? – sápadt el Vass.
– Pontosan tudja. Mielőtt bármit is mondana, felmondok! Ha egy szót is mer szólni ellenem, megmutatom mindenkinek a videót, amit készítettem.
– Te megbolondultál? – sziszegte a férfi. Kezét zsebre vágta és olyan dühvel nézett a lányra, mintha magát a sátánt látná.
– Nem, és épp ez a lényeg! Most pedig elmegyek!
– Azt jól is teszed, mert páros lábbal rúglak ki azonnal.
Aliz felnevetett. Tekintete összetalálkozott Klaudiáéval, aki nem tudta palástolni döbbenetét. Nem látott benne elismerést, inkább a szája sarkában ülő becsmérlést egészítette ki természetellenes módon. A többiek is hallgattak.
– Minden jót nektek! – mondta halálos nyugalommal. Felkapta a táskáját, és egyenes háttal, lassú léptekkel kivonult a szobából.
Kint erősen fújt az április végi szél, és szemerkélt az eső. Aliz életében nem volt annyira szabad, mint abban a pillanatban.
Kép forrása: Pinterest
