Nálunk mindenki hülye? Egyértelműen igen!
Adva van anya, aki maga a vasorrú bába szebb kivitelben. Aztán apa, aki épp Rockynak hiszi magát, ami azért vicces, mert a napokban mesélte, hogy mennyire eljárt az idő Stallone felett. Majd itt van a nővérem, aki úgy vergődik, mint a partra vetett hal, de titkolja.
Egyszerűen pusztulásig képes voltam röhögni azon, hogy elment anyóslátogatóba. Nem semmi program, biztosan kötögettek és Botondka gyerekkori fotóit nézegették, amint a bilin ülve vigyorog. Hogy lehet valaki ennyire idióta? Tele van a város jobbnál jobb srácokkal, neki tényleg az a vén kujon kell, aki elcipeli egy teázásra ahhoz a vén banyához? Anya meg azt mondta apának, hogy milyen szép gesztus Botondtól, hogy nem gyűlölködik, hanem belead apait-anyait, és nem szégyell az anyja elé állni. Nagy dolog! Még jó hogy nem várják el tőle, hogy pelenkát is cseréljen az anyján!
Lehet, hogy húsz se vagyok, de én nem értem ezt a világot. Aki fiatal, öregnek akar látszódni, aki fekete, szőkére festeti a haját. Akinek lenne lehetősége magához illőt találni, az messze mások után futkos, aki meg végre találna is, azt meg úgy dobják, hogy a lába se éri a földet.
Apa, a jámbor, aki minden kóbor macska barátja volt régen, megütött egy másik embert…Nem mintha nem helyeseltem volna. Ha nekem lenne gyerekem, én anyaként még bele is rúgtam volna, és megmondtam volna neki, hogy takarodjon a francba, mert a kor igenis fontos. Én se kezdek pisisekkel, de nem is ácsingózom húsz felettiekre. Eleve nem bírom az idősebbeket, mert okosabbnak hiszik magukat, nincs humoruk, és nem lehet velük ökörködni. Ha rajtam múlna, mindenki megmaradna a maga korában, és a maga lehetőségeivel körülvéve.
Luca úgy jött haza végül, mint aki megfordította a csata menetét Waterloonál. Nyert Napóleon, és visszaállt a császárság. Vagy csak királyság? Nem tudom, a töri sose volt az erősségem. Egy biztos, apával azóta se beszél, pedig ő próbálkozott vele. Végül már odáig fajult a dolog, hogy amikor egyikük otthon volt, a másikuk elment otthonról, vagy ki se jött ebédelni meg vacsorázni. Én a szobámból követtem az eseményeket, és nem tagadom, élveztem a brazil szappanoperánk minden jelenetét. Végre történik valami a mi halálosan hétköznapi családunkban. Anya azonban nem bírt nyugton maradni, mondom, hogy boszorkány, mert ahhoz képest, hogy ő volt a felbujtó, most ő kezdte az Évszázad Békítője szerepét játszani.
– Luca! Ez így nem mehet tovább! – mondta a nővéremnek. Én az ajtó mögött állva hallgatóztam és röhögtem.
– Ugyan mi? Talán, hogy a családom elfelejti, hogy nem a középkorban vagyunk? Még jó, hogy nem akarjátok elkötni a lábam, hogy ne mehessek sehová!
– Feleslegesen drámázol! Tudom, hogy nem értesz meg bennünket… De majd…
– Igen, majd, ha egyszer én is szülő leszek. Hallottam már eleget…Nem, én soha nem akarok olyan lenni, mint ti.
– Miért, mi olyan szörnyűek vagyunk?
Azt hittem, nem mer igent mondani, de simán kimondta.
– Igen! Nem mindig, de most nagyon. Eszetekbe se jut átgondolni, vajon mit érzek?! Jöttök ezzel a korral, meg a ti jót akartokkal, de ha jót akarnátok, akkor megkérdeznétek, hogy tényleg mi a jó nekem!
– Tudod mit, tényleg hibáztunk! Mi lenne, ha megpróbálnánk jóvá tenni az egészet?
– Esetleg vehetnétek egy jégakkut Luca kedvesének vagy egy sebkötöző csomagot! – léptem be ekkor közéjük.
Luca nem nevetett. Rám meredt, de aztán valami csoda folytán mégiscsak elmosolyodott.
– Magadtól találtál ki ekkora szarságot? – kérdezte.
– Igen! Ne mondd, hogy nem jó ötlet!
Anya szemöldöke felszaladt a homloka közepére, és nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen már rajtunk, mert a helyzet olyan volt, amiből egy pillanat alatt kiadós verekedés is lehet, de egy oltári nagy röhögés is.
– Lányok! – mondta óvatosan. – Elegem van már a civakodásból. Tudom, hogy nem vagyunk tökéletes család, de ilyen elcseszett se. Ezért most megkérdem utoljára: Luca, van kedved elhozni a barátod, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzunk mindent?
– Anya jó fej! – súgtam a nővéremnek, és már magam sem tudtam, hogy ezen sírjak-e vagy nevessek.
Közben elkezdtem bánni, hogy én se voltam valami kedves. Tudom, nem jellemző, hogy egy kamasz észre tér, de most erőt vettem magamon. Ki tudja, mit tartogat az a nap, és ha nagyon nem lenne jó, még mindig előkaparhatom a másik énem.
– Nem tudom, mit mondjak! Ha Botond belemegy, essünk túl ezen az egészen, de ha egy rossz szót szól valamelyikőtök addig is, bokszleckéket veszek apától, világos?
Egy pillanatra csend lett. Anya, a mindig okoskodó, most az egyszer lakatot tett a szájára. Én, az ügyeletes szemétkedő, azon töprengtem, mi lenne, ha én is okoznék a családnak egy kis meglepetést.
Hogy apa mit szól majd az egészhez, abban a pillanatban nem tűnt fontosnak. Mindenesetre édesdrága anyánk szekrény tetejére vetett pillantásából megsejtettem, hogy elő fogjuk venni a pálinkát, amit legalább húsz éve őriz a család egy jeles alkalomra.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
