Kristóf
Egy ideig remekül alakult az életünk. Mondhatnám, hogy kifejezetten jól éltünk. Gréta maga volt a csoda a kedvességével és a szexis testével. Nem sejtettem, hogy mindez nem lesz hosszúéletű. Az a rohadt válság elintézett minket. Közben a feleségemből anya lett, és az is maradt. Már nem volt se túl kedves, se túl szexis. Folyton fáradtnak láttam, gyakran követelőzött is, közben elfeledkezett magáról. A kislányok azonban csodásak voltak. Gréta, ha nem is mintafeleség, de anyának kiváló. A baj csak az, hogy még fiatalok vagyunk a magányhoz és a befelé forduláshoz. Férfi vagyok, igényekkel és elvárásokkal. A heti egy erőltetett szex számomra nem elég. Az se, ha a feleségem fintorog, és közben a plafont nézi. Ennyire unna, kérdeztem magamtól, de tőle nem, mert féltem, hogy a szemembe hazudik.
Amikor Levente felajánlotta a londoni munkát, azonnal igent mondtam neki. Meg se akartam beszélni Grétával, azaz, úgy tessék-lássék módon megtettem, de már rég döntöttem. Tudtam, tudtuk, hogy kell a pénz, és kell a távolság is nekünk. A lányoktól azonban nem szívesen váltam el, mert mindkettő a szívem csücske, de bíztam benne, hogy gyakran hazamehetek.
Amikor karácsonykor meglátogattak, majdnem elhittem, hogy minden rendben van köztünk. A feleségem egészen olyan volt, mint régen, még fogyott is egy keveset, ami külön jól állt neki. Próbáltam reménykedni a jövőben, de az ünnepek elteltével, ahogy hazamentek, megint minden szürke lett. Beszélgetéseink is üresen és lélektelenül csengtek. Lassan nem is érdekelt. Kinguci, az édes csöppem azonban vidám volt, és állandóan hízelegve kérlelt, hogy menjek haza. Nem tiltakoztam, csak tereltem.
A munka nagyon tetszik nekem. Az itteni emberek mások, mint otthon. Élvezem, hogy nem pletykásak, de közvetlenek annyira, amennyire elengedhetetlen. Sokszínű ez a világ, és én egyre inkább otthon érzem magam benne. Jó látni, hogy ennyi nemzet él együtt, ruháik és bőrük színe ezerféle, mégis képesek udvariasan bánni egymással. Levente elégedett velem, és azt mondta egyik nap, ideje terjeszkednünk. A cég ügyvezetőjét is bemutatta, aki azonnal elbűvölt. Szó szerint. Még nem láttam ilyen vidám és ilyen karcsú nőt. Egyszerűen tökéletes, és ha nevet, minden foga kivillan. Sarah nem egy búskomor fajta, ezért könnyű mellette lenni. Mindenki élvezi a társaságát, és látom, hogy a legtöbben rajonganak érte. Elképesztően határozott, és este nyolckor ugyanolyan energikus, mint reggel kilenckor.
Sarah az a fajta nő, akire mindig vágytam. Elméletben. Eszem ágában sem volt próbálkozni nála, mert úgy éreztem, lepattintana, elvégre kishal vagyok. Arról nem is beszélve, hogy nős vagyok, amit nem felejtettem el egy pillanatra sem.
Amikor Gréta rákérdezett a tiszta lakásra, azt hittem, torkomon akad a kenyér, amit akkor kaptam be. Valóban kitakarítottam, mert megbeszéltük, hogy Sarah felugrik hozzám, hogy átbeszéljünk egy Londonon kívüli terjeszkedést. Levente nem ért rá, házassági évfordulója volt, így megegyeztünk, hogy én viszem dűlőre a dolgot, és ha a feltételek jók, akkor vállalom a plusz munkát, természetesen tetemes fizetésemelésért.
Hogy miért kellett ehhez takarítanom? Egy olyan nő, mint Sarah, nem láthatott lepukkant lakást, csak mert nekem nincs időm foglalkozni vele. Így önmagamhoz mérten is sokkal, de sokkal alaposabban takarítottam, és úgy gondoltam, összeütök egy könnyű vacsorát, hogy ne legyen teljesen üzleti színezete az egésznek. A vendégem is hasonlóképpen gondolkodott, mert nem szoknyában és csinos selyemblúzban érkezett, ahogy a munkához szokott öltözni, hanem egy hátul mélyen kivágott tengerkék ruhában, ami remekül illett barna hajához és szeméhez. Amikor kinyitottam az ajtót, elakadt a szavam, annyira csodálatosan nézett ki.
– Mi újság, Christoph? – kérdezte széles mosollyal, mire én elpirultam, és annyit hebegtem, hogy fáradjon be, fő ragu, azonnal ehetünk.
Elnevette magát. Láttam, hogy lopva körbepillant. Mégse volt hiába a nagytakarítás, mormogtam.
– Maga tud főzni? – nézett rám csodálkozva. – Ez valódi meglepetés. Az angol férfiak nem remekelnek a konyhában, szívesebben rendelnek. Ami nem is baj, hiszen ebből élünk.
– Azért én se vagyok egy világbajnok séf! – feleltem, miközben feltettem a vizet a tésztához.
– Ugye, nem hagyta ki belőle a húst? – faggatott tovább.
– Ki kellett volna?
– Dehogy! Utálom a salátás világot, vegán se vagyok.
– Hihetetlen! – jegyeztem meg örömmel. – Végre egy nő, aki nem finomkodik folyton, ha az evésről van szó.
– Másban is mindenevő vagyok! – mosolygott, és finoman megnyalta a száját.
Kész voltam. El se akartam hinni, hogy egy olyan nő, mint Sarah, aki mind külsőleg, mind belsőleg tökéletes, szemet vetett rám. A jelek azonban nem hazudtak. Éreztem, hogy a nadrágomban megmozdul a kígyó, ami elég régóta szunyókált már.
Ekkor csörrent meg a telefonom. Gréta volt az, ki más. A nőknek bizonyára ezer kilométerre is vannak szenzoraik, mert tudják, mikor kell közbeavatkozniuk. Hagytam, hadd csörögjön, majd kinyomtam. A feleségem azonban megszokta, hogy nem ér el elsőre. Ezért nem adta fel. Ezalatt Sarah leült a kanapéra, és úgy mustrálgatott engem, mint a vadász a kiszemelt zsákmányt. Elmosolyodtam. Ki ne élvezte volna, hogy beindul rá egy fantasztikus nő, aki mindezt nem is rejti véka alá. A nadrágom kezdett egyre szűkebb lenni, amitől újra férfinak éreztem magam. Te jó ég, milyen nagyszerű érzés volt!
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
