– Ki az? – kérdezte még egyszer.
A filmekben ilyenkor a bűbájos szomszéd áll az ajtó előtt azzal, hogy almáspitét sütött, és hozott egy szeletet, mert tudja, hogy Magdának ritkán van ideje sütni. Ekkor behívják, leültetik, és egy életre szóló barátság szövődik vicces történetmesélés közepette. A valóságban azonban csak egy női hangot hallott. Majdnem nem ismerte meg, hiszen eddig egyszer hallotta, ám a feltűnően jó és rossz dolgok nem merülnek gyorsan feledésbe. Ennek a hangnak a tulajdonosa pedig órák óta nem ment ki a fejéből.
– Elizabeth vagyok! Tudod, nemrég találkoztunk a galériában – hangzott a megdöbbentő válasz.
– Zsizsi? – Magda nem akarta elhinni, hogy olyasmi történik vele, ami gyakorlatilag nem történhetne meg. Az ő békés fészke előtt egy idegen áll, aki ki tudja, mi okból be akar jönni, arról nem beszélve, hogy elvileg nem tudhatná, hol lakik. Billy közben gazdája mellé vágtatott és hangos csaholásba kezdett.
Lenyomta a kilincset és hagyta, hogy a döbbenet kiüljön az arcára.
– Ne haragudj, hogy felkereslek, de vannak dolgok, amiket jobb személyesen – hadarta az érkező. Hangjának színéből kicsengett a hamisság. Rossz színésznő, állapította meg Magda.
– Egy szót se tovább! Azt mondd meg nekem, hogyan a francban találtál rám?
– Hosszú történet. Beengedsz? Mórról szeretnék beszélni és hidd el, nem jókedvemben teszem.
– Nem, nem engedlek be! Egyáltalán nem értem, mit keresel itt! Mi közöd van neked az én életemhez?
Zsizsi elfintorodott. Hirtelen éveket öregedett az arca, de megpróbálta összeszedni magát.
– Rendben, megértelek! Annyit azért elárulok neked, hogy Móric nem az az ember, akinek hiszed. A házassága a húgommal a pokol volt. Verte is. Ha jót akarsz magadnak, messze elkerülöd.
Ha ebben a pillanatban békák potyogtak volna a plafonról, Magda akkor se csodálkozott volna jobban, mint a hallottakon. A szavak eljutottak a fülébe, de a szívébe nem. Tény, hogy nem igazán ismerkedtek még meg, vagy mondjuk ki, egyáltalán nem, de hogy ennyire félreismert volna valakit, azt nem hitte. Próbálta megfejteni a nő arcát, közben kódolni a szavak értelmét, de lefagyott a rendszer, ami működtette. A szomszéd lakásban felsírt egy baba, és nem akarta abbahagyni, mire egy nő kiabálni kezdett. Ismerte őket, és mindig elszomorította, hogy a fiatal anya mennyire türelmetlen csecsemőjével. Most azonban nem engedhette meg, hogy elkalandozzon a figyelme, mert amit hallott, az nem egyezett azzal, ami a szívében volt.
– Te azért állítasz be hozzám hívatlanul, mi több, ismeretlenül, hogy ezeket elmondd? Felét se hiszem el, láttalak, hogy bájologtál vele nemrég.
Zsizsi gúnyosan felnevetett. Táskája füle lecsúszott a válláról, de utánakapott, mielőtt a földön landolt volna.
– Szerintem, üljünk le, és meglátod, hogy nem hazudok.
– Ha elhinném, amit mondasz, akkor se engednélek be. Egyáltalán ki vagy te, hogy idejössz és ilyen durva dolgokat állítasz? Miből gondolod, hogy hinni fogok neked valaha is?
– Fogjuk rá, hogy értelek. Azért jöttem, mert létezik női szolidaritás a világon, és meg akarlak védeni.
– Igen.
– Jól van. Akkor nem vagy kíváncsi a mondandómra? – Zsizsi hangja megváltozott. Egészen elmélyült, és szemében is megjelent valami, ami azt sugallta, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Billy vakkantott párat, és csak azért nem ugrott a vendég lábának, mert Magda nem hagyta kifurakodni maga mellett.
Ekkor a nő a táskájába nyúlt, és mielőtt bármit is elővehetett volna, a lépcsőfordulóban megjelent Rena, és messziről odakiáltott nekik:
– Hahó! Erre jártam, nem baj?
Zsizsi kivette kezét a méretes táska öleléséből, és olyan gyűlölettel nézett Magdára, hogy ő tudta, jól döntött, hogy nem hívta be. Fel nem foghatta, mit akar valójában, de abban biztos volt, hogy semmi köze nincs Mórichoz, és talán hozzá se. Talán ki akarta rabolni…
– Nem! Szervusz, Rena! – kiáltott vissza erőltetett nyugalommal.
– Jó napot! – vetette oda foghegyről a lány. – Jöjjek vissza később?
– Dehogy! A hölgy épp menni készül! – A hölgynek nevezett személy összehúzta a szemöldökét, és szája sarkában gúnyos mosollyal bólintott.
– A viszontlátásra! – mondta halkan, majd megfordult és elsietett.
– Valamit megzavartam? – Rena érezte, hogy számára idegen helyzetbe cseppent, de mindig is volt érzéke a drámai belépőkhöz.
– Talán. Mindenesetre jó, hogy jöttél. Kicsit úgy érzem, megmentettél valamitől, aminek a nevét se tudom. – Azzal betessékelte a lányt.
– Jehova tanúja volt? Vagy valami kéregető?
– Nem, sokkal rosszabb. De hagyjuk, azt mondd meg, te hogy kerülsz ide! Abban maradtunk, hogy holnap iszunk minden szörnyeteg miatt, akit a Föld a hátán hordott.
Rena ledobta vászonszatyrát a kanapéra, de előtte a háta mögül egy üveg tequilát varázsolt elő.
– Nem bírtam otthon maradni. Tudom, hogy nem vágytál társaságra, de rossz volt a falakat bámulni ez a nap után, különösen úgy, hogy Máriusz megcsalt.
– Megcsalt? Mintha azt mondtad volna, hogy laza kapcsolatban vagytok.
– Magamnak. De hozz gyorsan poharat és igyunk, hátha akkor elmúlik ez a rohadt szorongás, ami bennem van.
Magda végigmérte, és az járt a fejében, hogy amióta ismeri, sose látta kiborulva. Pár egyszerű ténynél többet elvétve mesélt magáról, és most inni akar, hogy végre elmondhassa, mi zajlik benne. Úgy látszik, ez a nap a meglepetések napja, mert egy rakás olyan dolog történt vele, ami talán gyökeresen megváltoztatja az életét, bár az is lehet, hogy másnapra kialusszák a történéseket. Azok a dolgok, amelyek egyik pillanatban még sorsdöntőnek tűnnek, kisvártatva képesek oly módon elmúlni, hogy alig hagynak nyomot maguk után. Lehet, hogy most is ez lesz… A szíve azonban mást mondott. Mór, aki nem az, akinek mutatja magát? Lehetséges lenne, hogy asszonyverő állat? Megrázkódott. Felnyúlt a konyhaszekrény legfelső polcára, és levett két szögletes poharat. Utálta a tequilát, de nem akarta megmondani, mert jobb választást nem tudott volna felajánlani.
Folytatás…
Kép forrása: Pinterest
