– Persze, hogy nem bánom, hiszen itt vagy, és én örülök, hogy látlak! – mondom negédesen, de már én is utálom a hangom, mert álszent és hazug.
– Akkor jó! Kérhetek egy pohár vizet? – néz rám csillogó szemmel.
Istenem, nem tehetek róla, de őt is szépnek látom, és nem akarom elveszíteni. El se tudom képzelni, hogy kövér lesz és vastag bokájú, amilyenek a terhes nők. De azt is túlélem, elvégre van B tervem, épp az előbb sétált ki az ajtón hívogató tekintettel.
– Persze, bármit!
Leül, keresztbe teszi a lábát, és hosszan vizsgálja az arcom.
– Nos? – Nézek rá. – Valami jó hír? Munka? Vagy netán…- mielőtt azonban folytatnám, elneveti magát. Kedvesen, elégedetten és sugárzóan mustrál, már-már zavarba jövök.
– Azt hiszed, terhes vagyok? – Úgy mosolyog, ahogy még soha. Szinte gyanús.
– Igen, és boldoggá is tennél vele! – A hazug énem nem bír leállni, csak löki a baromságot, miközben remeg a lábam.
– Jaj, drágám, már majdnem belejöttél a szerepedbe…Ne ess ki, mert az szánalmas! Hazudj, ahogy eddig, legalább nem foglak leköpni.
– Micsoda? Iza, te részeg vagy, miket beszélsz? – Ha létezik nálam döbbentebb ember, akkor azt múzeumban kell mutogatni. – Nem értelek.
– Édesem! Szeretném veled közölni, hogy az ajtó előtt találod az összes holmid. Kérlek, ne gyere haza többé, mert látni se akarlak. Menj a szeretődhöz, aki azt hiszi, hogy nőtlen vagy, mert neki ezt hazudtad, ahogy nekem a hűséget.
– Te megbolondultál! – hördülök fel. – Téged akarlak, mert szeretlek!
Iza jókedvűen bámulja erőlködésemet. Szemmel láthatóan élvezi. Megcsóválja a fejét, és feláll.
– Te jó ég, és én még azt hittem, lesz benned spiritusz bevallani. Óriásit csalódtam. De már nem érdekel. Írd meg az új címed, és a maradék holmid elküldetem. Hogy rohadnál meg!
– Iza, honnan veszed, hogy megcsaltalak? Mire alapozod ezt? – Kérdésem ostoba. Tekintete megsemmisítő.
– Épp az előbb ment ki innen. Kérlek, ne fokozd tovább! Légy oly kedves, írd alá a válási papírokat, és soha többé ne keress!
– Megmagyarázom!
– Ugyan hogy? Ti, férfiak azt hiszitek, van magyarázat a megcsalásra, főleg, ha hónapok óta tart? Miért ennyire ostoba mindenki, aki félrelép?
– Iza, én nem tudok nélküled létezni.
Istenem, gyönyörű szája fintorba torzul. Megfordul, és méltóságteljesen kivonul. Én meg ott maradok, és lehunyom a szemem. Ez a jelenet meg se történt, mondom félhangosan. A feleségem nem járt itt, nem akar válni, az egész az én képzeltem szüleménye. Csak az illata, amit maga után hagyott, jelzi, hogy nem álmodtam.
Újabb kopogás térít magamhoz. Megint a titkárnő.
– Uram, mi legyen a bőröndökkel?
– Miféle bőröndökkel? – nézek fel kábán.
– Amiket most hozott egy futár. Itt vannak az ajtaja előtt.
– Értem! – mondom, és nem hiszek a fülemnek. Iza tényleg kidobott, és nincs hová mennem. Mi a jó eget mondjak délután a másiknak? Mert B terv mindig van, ahogy most is, csak nem mindig tökéletes.
– Hagyja csak őket ott, majd elszállíttatom – felelem.
Tulajdonképpen nem is vagyok igazán összetörve. Fura, de igaz. Pedig szeretem a feleségem, csak a módszereit nem. Vajon hogyan buktam le? Mindent tudott, tehát nem most derült fény Adélra. És hagyta? Ha tudta, hogyan tudott lefeküdni velem? Miért mondta, hogy gyereket akar? Sose értettem a nőket, de nem gondolkozom sokat ezen, inkább arra koncentrálok, hogy esetleg elvehetem Adélt, úgyis az a legnagyobb vágya. Ekkor eszembe jutnak a szülei. Nem, úgy hiszem, lehetetlen, hogy a gyerekeinknek ők legyenek a nagyszülei. Bámulok ki az ablakon, és továbbra se hagy nyugodni a kérdés, hogy jött rá Iza, amikor annyira elővigyázatos voltam?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
