Van az a nap, az a bizonyos, amikor hosszú vívódás után úgy döntesz, hogy kimész a strandra és menő leszel. Mindegy hány éves vagy, milyen alakúra formált a természet (Nem az evés, a nasik, a hormonok és a genetika! Dehogy!) Elhatározod, hogy nem a tízéves strandkendődbe csomagolod habtested, mert az nem trendi, és még véletlenül se felejted otthon a legnagyobb, szitakötő fejet varázsoló napszemüved, természetesen a naptejet se.
Amikor elérkezik a pillanat, minden megy a szokásos rendben, vagyis épp nem megy sehogy. Ott rontod el, hogy indulás előtt még belenézel a tükörbe, és konstatálod, hogy a bikini úgy áll rajtad, mint a modellen. Majdnem. Neki kerekebb volt a melle és a feneke, és nem gyűrődik bele a pánt a kis hurkáiba, de hát nem lehet mindenki Palvin Barbi.
Aztán legyintesz, és elindulsz az izzasztó hőségben. A strandra érve azonnal feltűnik, hogy aznap csak modelleket engedtek be. Még a jégkrémárus is bombázó. Valószínűleg Vogue fotózás lesz, mondod magadnak, és barátnődre nézel, akit semmi nem zavar. Ő bio, vízálló, fényvédő csodasprayt hozott magával, ami csodásan eloszlik a bőrön, de a tied, a tavalyi a szekrény aljából azt hiszi, hogy túróstésztára készül ajándéknak. Mire bekened magad (a filmekben mindig van, aki keni a másik hátát, itt nem kérnél meg senkit, ez biztos, inkább beledöglenél az UV-ba), úgy nézel ki, mint egy ropogós bundában sült csirke, akire ráborult a homokosvödör.
Ekkor veszed észre, hogy mellettetek, hol máshol, egy csapat napbarnított, tiktokos lány nevetgél, szelfit csinál, te meg ezalatt lábbal igazgatod a pokróc szélét, mire görcsöt kap a kisujjad. Ha ez nem lenne elég, egy óvodás fülig szájjal fröcsköli a homokot egyenesen rád, mert az olyan vicces. Anyukája is így gondolja, hisz hangosan nevet.
Ha ezen túl vagy, és nem ölöd meg, jöhet a flört, gondolod. Hopp, nem messze üldögél egy jelölt. Már majdnem, de csak majdnem feléd fordul, amikor rád zuhan egy görögdinnyés gumimatrac az égből, és elintézi a szépen megkomponált frizurád. Egy szempillantás alatt olyan leszel, mint a befőttesüveg tetején a celofán. Még a galamb is röhög, ami csak véletlenül totyogott arra.
Barátnőd kedvesen kinevet, majd tessék-lássék vigasztal, a srác meg eltűnik, mert van bőven kínálat, nem kell neki egy matracos hülye. A part tiszta, sehol egy eldobott zsepi, de azért egy, írd és mondd egy söröskupak benyomódott a földbe, amire persze te rálépsz, felordítasz, mire csak az nem néz oda, aki halláskárosult.
Hazafelé ballagva rájössz, hogy a napcsókos élet nyoma piszkosul fáj a tarkódon, de a hátad közepén is, ahol nem kented be magad. A hajad kócos, az orrod vörös, a tested fáradt, a táskádban két kiló homok van. Hogy ez boldogság-e, nem tudod megmondani, de fogadkozol, hogy soha, de soha többé nem mész a partra, víz és emberek közelébe, mert utálod őket, ahogy a nyarat, a meleget és a főtt kukoricát is, amiből találsz pár szemet a bikini alsódban, pedig nem is ettél.
Otthon lerogysz a kanapéra és megfogadod, hogy téged többé nem csábít ki senki a strandra. Ekkor megcsörren a telefonod, és az a srác hív, akit régen kinéztél magadnak, úgy száz éve, és azt kérdi, van-e kedved strandolni. Olyan lelkesen bólogatsz, hogy alig veszed észre, hogy egy pók mászik elő a hajadból, de már ez se érdekel. Másnap vár a nyár, a part és a szerelem…
Kép forrása: Pinterest
