Másfél éve szálltunk le Malagában, és azóta minden százszor szebb lett. Az ég kékjével és a tengerrel nem tudunk betelni, ahogy én se Gergely gyönyörű barnaságával. Még nem vettünk lakást, egyelőre marad az albérlet, mert vadászunk egy csendes és elfogadható árú házacskára, ami itt nem olcsó. Egyik gyerekünk se járt felénk, de azért az unokáimmal beszélek Face Time-on. Hiányoznak, ahogy a bolond szüleik is, akik folyton halogatják az utat, főleg azért, mert mi nem tudjuk elszállásolni őket. Ez nem tetszik nekik, de egyikük se ágrólszakadt, szóval megtehetik, hogy bérelnek egy apartmant.
Persze Dalma maradt a vásznon a sötét folt. Pontosan két üzenetet küldött ez idő alatt: egyet az apja születésnapjára és egyet karácsonyra. Nem mondott, nem kérdezett semmit, és ha Gergely hívta, nem vette fel. Egyszer sem. Én ilyesmit soha nem tudtam volna elképzelni azelőtt, sőt annak híve voltam, hogy mindent meg lehet beszélni. És mégsem.
A spanyolom elég tűrhető lett, ezért úgy döntöttem, elhelyezkedek valahol, mert négy vagy hat órában szívesen dolgoznék. Találtam is egy kis üzletet, amelyben egyedi ruhákat kell árusítani, és az eladó örömmel fogadott, amikor jelentkeztem a hirdetésére. Kijelentette, hogy megkönnyebbült, amikor meglátta, hogy nem húszéves vagyok, mert azoktól kileli a hideg. Nevetett, de tudtam, hogy komolyan gondolja.
Ruhái, bő nadrágjai és ingei nem a fiatal korosztályt céloztak meg, ezért rajtam is jobban mutatnak, mint egy csinos csajon, akinek olyan vékony a dereka, mint az én az én nyakam. Így heti négyszer délelőttös vagyok nála, és élvezem. Nem keresek sokat, de épp annyit, hogy könnyedén ellegyünk belőle, nem beszélve szerelmem fizetéséről.
Gergely elemében van, mert valóban keveset dolgozik, most épp vitorlázni tanul, és makkegészségesnek tűnik. Nyoma sincs a sztróknak, de semmiféle betegségnek nála, nem véletlenül mondja mindenki, hogy a nyugalom és a tenger a legjobb orvosság mindenre.
Szeretem az életünket, a nyüzsgést, amit itt látok. Nem idegesítenek a turisták, a hangoskodás sem, de azért november tájékán fellélegzem, hogy a parton kevesen sétálnak hajnalonként, amikor én. Futni akartam, de a térdem nem bírja, így maradt a gyaloglás.
Szerelmes vagyok véglegesen és visszavonhatatlanul, és nem bánok semmit. Még azt sem, hogy a gyerekeim ilyen nehezen oldódnak. Majd megváltozik ez is. Dalma viselkedése nem bosszant, csak fáj látnom, hogy Gergely nem adja fel, kérleli és újra meg újra megpróbálja kiengesztelni, mintha ártott volna neki. Ártott is, mert túl jól van, pedig már a vagyonra pályázott az a kis szörnyeteg. Miközben ezeken gondolkodom, a konyha felől finom tapas illata kúszik felém, és fehér vászonnadrágban egy lebarnult, igen dögös pasas egyensúlyozik felém borral a kezében.
– Egy kis étvágygerjesztő? – kérdem nevetve.
– Eszedbe se jusson, ez vágyfokozó! – mondja fülig szájjal. – Úgy érzem, ideje együtt lennem a világ legkívánatosabb asszonyával, akit megpillantottam egy szép napon a városban.
– Nono! – intek neki tréfásan. – Nehogy túlzásba essen az úr! Túl sok erre a kívánatos nő, mint láthatjuk.
– Bocsánat, de igaza van, hölgyem, bár a napokban nem sikerült felszednem Penélope Cruzt – mondja és kezembe nyomja a poharat. Nem viccel, Penélope valóban a városban volt pár napja, és láttuk is, habár nagyon igyekezett elvegyülni a tömegben.
– Próbálkoztál? – nézek rá derűsen és belekortyolok a testes italba.
– Mi az hogy! Persze, hogy próbálkoztam, gondoltam, őt elnézed neked.
– Elnéztem volna, ne aggódj, de csúfos kudarcot vallottál, nem?
– Sajnos…– Lebiggyed a szája, és tettetett szomorúsággal átölel, miközben én a számhoz emelem a poharat, de alig tudom letenni, hogy megcsókolhassam, olyan hevesen letámad.
Kép forrása: Pinterest
