“Isten soha nem csap be egy ajtót az orrod előtt anélkül, hogy ki ne nyitna egy csokival teli dobozt és meg ne kínálna belőle.” Elisabeth M. Gilbert amerikai írónő rátapintott a lényegre, és megmutatta az ember és a csokoládé közötti megfejthetetlen, néha túlmisztifikált, de mindenképpen szenvedélyes kapcsolatot.
A kakaóbabból készült édességet az aztékok folyékony formában fogyasztották, de ismerték a maják is, akik fizetőeszközként használták – a kereskedelemben az áru cseréje és a hadisarc megfizetése is ezzel történt. Amikor Cortés, a spanyol hódító elérte Dél-Amerika partjait, őt is csokoládéval kínálták – de addigra már vaníliával, fahéjjal és egyéb fűszerekkel krémessé és édessé tették az amúgy keserű csokoládét. Nem csoda hát, hogy Cortés belezúgott a csokiba, és képes volt érte ölni is: legyilkolta az aztékokat és Európába vitte a kakaóbabot. Európában tehát Spanyolország volt az első csokifogyasztó, innen került át Franciaországba, majd Angliába, ahol megépült az első csokiház és az első csokigyár is.
A több mint 300 ismert vegyületet, köztük serkentőszereket is tartalmazó csokoládé végül világnapot is kapott: július 7-én ünnepeljük a Csokoládé világnapját.
