Szóval a családom a horgászat terén nem normális. Tartozik ide a nevelőapám, az anyám, az öcsém, és már a fiam is. Régen amikor még gyerekek voltunk az öcsémmel, abszolút nálunk is dívott a szokásos ”téged örökbe fogadtunk” riogatás a tesók között, de ezen én amúgy tényleg elgondolkodtam, mert én voltam az egyetlen a családban aki abszolút irtózott mindenfajta horgásztevékenységtől, az utána lévő halpucolási ceremóniáról nem is beszélve.
Na azt már gyomorral sem bírtam, nemcsak a kellemes szagok miatt, de tesóm marha vicces ötletei miatt sem, amikor a hal léghólyagját durrantgatta, és a levágott fejével pantomimozott. Atyaég, még most is émelygek, ha rá gondolok. Igyekeztem minden lehetséges módon kimaradni ezekből a tevékenységekből, családom kis idő után fel is adta a próbálkozást, hogy közös programjukba engem is belevonjanak. Persze a fiamat 3 éves korában már megfertőzték a horgászattal, de mivel imádták, hogy végre friss taggal bővül a családi horgászegyesület, és nekem ezzel dolgom nem akadt, így legyen, áldásomat adtam rá.
Aztán egyik nap, miután a gyerek hazatért a sátortáborból, még ott a pályaudvaron tudtam meg a fantasztikus hírt, hogy a másnap induló horgásztáborba befér, mivel valaki lemondta a részvételt. Szuper. A gyerek boldog, én meg kétségbeesve gondolkodtam, hogy este 7 óra 15 perckor honnan fogok holnap reggel 7-re (mert persze horgászni nem ér rá reggel 10-től mint tudjuk) alig 12 óra leforgása alatt összerakni egy peca cuccot a bottal, orsóval, etetőanyaggal meg mindenfajta gusztustalan fehér – barna rövid gilisztával.
A papa már levitte a gyerek pecacuccát a Balcsira, mert ott várják egy hét múlva, így ott álltunk, hogy na jó befértünk a pecatáborba, de most honnan lesz felszerelés. Gondoltam nem adhatom fel, a gyerek szeme csillog, hogy mehet, mit nekem ilyen kis semmiség, egy anya ha kell 3 óra alatt teljes középkori várat épít csapóhíddal wc gurigából ha a szükség úgy kívánja (és ez tapasztalat). Szóval hívtam a tesómat, hogy most aztán kösse fel a gyatyát és íziben pakoljon össze a gyereknek egy felszerelést, úton vagyunk hozzá. Tesóm teljesen felvillanyozódva tette fel egyszerre a 8 kérdést hogy milyen botra, orsóra, etetőanyagra gondoltunk, és hova megyünk és milyen halat szeretnénk fogni és fenekezünk-e vagy úszózunk (mi van?!) és hogy szákot pakoljon-e? Néztem a telefonomat értetlenül, és átpasszoltam a gyereknek rögtön, miután közöltem, hogy egy szavát sem értem, nemhogy a kérdésekre megpróbáljak válaszolni. A gyerek viszont szemlátomást értette, mert nagyjából ütemesen válaszolgatott a telefonban, miközben szólt, hogy az egyik bevásárlóközpont melletti nagy horgászbolt még nyitva, ott meg kell állnunk pár dologért. Hát ezen ne múljon, kanyarodtam is a megfelelő irányba, néztem az órát, hát szeretni nem fognak, max 10 perccel a zárás előtt esünk be.
A boltba, mit boltba, áruházba belépve nem hittem a szememnek, nem arról volt szó, hogy néhány polcon találunk pár félig kókadt gilisztát pár kukoricakonzerv között, hanem amíg a szem ellátott minden lehetséges dolog, ami egy horgászathoz kelhet, az itt megtalálható volt. Talán több is. Kérdeztem a gyereket miért is jöttünk pontosan, mire felsorolta, hogy etetőanyagért, kukoricáért, és csontiért. Tudtam, hogy azokat a kis dögöket nem úszom meg. A francba. Elindultam a sorokon, és ámulva néztem a színes zacskókat, amiken mindenfajta felirat szerint, ha szeretnéd akkor etetheted a halakat, csokis, vaníliás, kagylós – polipos, natúr, mézes – csilis, de akár pisztáciás etetőanyaggal is.
Újra kérdezem: Mi van?! Ez most komoly? Valószínűnek tartom, hogy ez a kérdés hangosan is kicsúszott a számon mert erre egy emberként kapta fel négy pasi a pulton kívül, és kettő a pulton belül a fejét, akik addig 2 db orsót fixíroztak dermedten, hogy melyik lenne a jobb választás. Ez nekem persze olyan volt, mint amikor régen megmutattam a férjemnek a két körömlakkomat, hogy szerinte melyiket fessem fel, mire megkérdezte, hogy most ugye ez valami vicc, mert hogy tök egyforma mindkettő (az egyik tojáshéj volt, a másik világos vanília). Hát körülbelül én is ennyi különbséget láttam a két orsó között. Szóval a pasik felkapták a fejüket és dermedten néztek rám, amint éppen egy csontival teli zacskót próbáltam óvatosan kiemelni egy hűtőből, anélkül hogy a minimálisnál akár egy hajszálnyival is többet érintkezzek a zacskóval. Erről pedig az jutott eszembe, hogy a tesóm még fiatal korában ezeket a babagilisztákat üres tejfölös poharakban tartotta a peca előtt, amit persze betett a hűtőbe a valódi tejföl mellé. Aztán szegény mamám, meg rendszeresen belefutott abba, hogy a készülő házi majonézbe vagy a tartármártásba szegény gilinyókat dobta, majd az egész tálat gilisztástul föld körüli pályára, annyira megijedt. Aztán egy szép napon megfenyegette az öcsémet, hogy még egy ilyen eset előfordul, hogy a tejfölöspohárban álcázza a halcsalit, akkor az is megtörténhet, hogy a mama is kitalál ebédre egy új majonézes salátát répadaraboknak álcázott gilisztákkal a tesónak. Nem mert kockáztatni az öcsém, annak ellenére sem, hogy állítólag csak egy kis gusztustalan csomagolású proteinek a giliszták.
Szóval visszatérve ott álltam a boltban és hangosan felnevettem a puncsos haleleségen, amikor a szemem megakadt a kis üvegcséken, amikben színesebbnél, színesebb golyók voltak. Néztem a feliratot, fogalmam sem volt mire jók, de ezen is találtam mindenfajta ízesítést. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy tudom, hogy a delfinek marha okos lények, de kötve hiszem, hogy akár ők is meg tudnának ennyi ízt különböztetni, hát még egy ponty vagy egy keszeg. Puncs ízesítés?? Amúgy ezt valaki teszteli? Szóval van valaki, aki végig kóstolja, hogy valóban puncs e a puncs, vagy mondjuk a kagylós-polipos nem mondjuk inkább kaviáros – mézes?
Komolyan egyre jobban szórakoztatott a nézelődés, ami alatt a pasik egyre komolyabb és szuggesztívebb tekintetet lövelltek felém, mivel nem tudták eldönteni, hogy valami betévedt félbolond nő nézelődik hogyan nyírja ki a horgászmániás férjét valami abszolút témába illő eszközzel, vagy simán csak rossz ajtón ment be, és még nem fogta fel hogy nem a drogéria polcai között szambázik. Ja amúgy abszolút a bolt szellemiségéhez és stílusához voltam öltözve hosszú selyemnadrágomban, fekete pushup-os bodymban és a táskámon lötyögő kristályos csillivilli szürkeműszörmés fityegőmmel.
Már a pecabotoknál jártam, olyan volt mintha valami bambuszrengetegbe tévedtem volna be, nem hittem, hogy van majd 3 méteres példány is. Aztán amikor megláttam az árát, hangosan csusszant ki egy ”aztajóéletbe, mivan???!!” értetlenkedés. Az ár szerint egy százhúsz ezres bot előtt álltam, és egy pöpec orsót is kaphattam volna az ajánlat szerint, még kb ennyiért. Na pont itt jártam amikor mellém lépett az egyik eladó, lesz ami lesz alapon, és megkérdezte hogy segíthet e valamiben? Mondtam, hogy tisztában vagyok vele hogy nézhetek ki a boltban egy külső szakavatott szemlélődő számára, és az első benyomás abszolút nem téves, szóval megköszönném a segítséget ha összeszedné a szükséges dolgokat a holnapi táborhoz. Újabb 8 kérdést kaptam, hasonló témakörben, mint amit 10 perccel korábban a tesóm feltett, így rikkantottam a gyerekért, hogy jöjjön, ez a pecás bácsi is klingonul beszél, mint a keresztapja, segítsen én nem értem. A gyerekem és az eladó egy nyelvet beszéltek, hamar beszereztük szegény halak utolsó vacsoráját, és már libbentem is a pénztárhoz, hogy fizessek. Viszonylag olcsón megúsztam ezt a kört, és már robogtunk is anyám fiatalabbik gyermekéhez, hogy a botokat is megkapjuk.
Odaérve lázas készülődés volt folyamatban, ahogy néztem a tesóm is horgászni indul. Ja nem, csak a gyereknek készíti össze a dolgokat. Mondtam, hogy akkor valamit félreértett, nem túlélő táborba megy, ahol egy hónapig csak azt eszi amit fog, ez csak egy mezei 4 napos pecatábor kis lógatással, meg hogyan akasszuk a horgot az ujjunkba tízszer foglalkozással (amúgy szerintem mindent elmond hogy a negyedik napon elsősegély oktatás is lesz). Tesó meg sem hallotta, kész idegállapotban volt, hogy eldöntse melyik szákot csomagolja be a gyereknek, ami méretre egy függőágynak is megfelelt volna, ha fellógatja két fa közé. Nem mertem vitatkozni, aggódva figyeltem hogyan fogom ezeket becsomagolni, de leginkább elszállítani a tóhoz, erős volt a gyanúm, hogy presztízs kérdéssé vált, hogy a gyerek milyen felszereléssel jelenik meg holnap reggel hajnali 7-kor. A gyerek egy pillantással adta tudtomra, hogy hagyjam kiélni öcsémet a felszerelés kimaxolása kapcsán, majd miután mindent bepakoltunk amire feltétlenül szükség volt, és ”ugye most viccelsz hogy enélkül akarod a gyereket odaküldeni” is bekerült a kocsiba, már tapostam is a gázra, mielőtt a vonóhorogra felpattintja a kis egymotoros gumicsónakot, biztos ami biztos alapra hivatkozva.
A gyerek csak vigyorgott, és megnyugtatott, hogy a negyedét sem viszi el a bepakolt cuccnak, és ha nem fog semmit, azért vegyünk már a tescoban egy pontyot, amit lefotózunk, hogy nézd Keriapu, ezt a Te cuccoddal fogtam. Aztán majd a pontyot megcsókoljuk, kívánunk csak egyet-egyet (mégsem aranyhal, ne legyünk telhetetlenek) és felszabadítjuk valamelyik tó partján. Mosolyogva simítottam végig a fején egyszülöttömnek, felőlem lehet akármilyen halszagú, fúrtam az orrom a haja közé és örültem, hogy tudja mitől tud ez a sport is emberséges lenni. Aztán a fejemhez kaptam, és hangosan kérdeztem: Amúgy tudod mi a különbség a tojáshéj szín és a halvány vanília sárga között?
fotó: Pinterest
