A találkozásokat elrendezik odafenn, de az is lehet, hogy van bennük valami törvényszerűség, és mégis az emberek alakítják. Ha meg nem elégedettek, egyszerűen tovább állnak. Én tudtam, hogy nekem nem lehet esélyem, mégis elhitettem magammal, mert te elhitetted velem.
Amikor az ember ismerkedni akar, amikor már nem bírja egyedül, mert kell a kedves szóval bélelt simogatás, akkor könnyen levetkőzteti a lelkét idegenek előtt. Én úgy akartam ismerkedni, hogy nem mutattam meg az arcom. Valami régimódi romantikában bíztam, mert már megtanultam, hogy a test elveszi a figyelmet a lélekről. Ostoba dolog, de tagadhatatlan. Anyám sokszor figyelmeztetett, hogy ne próbáljak meg a külsőmmel lenyűgözni senkit. Gyakorlatilag semmiből nem kaptam megfelelő mennyiséget. Az orrom nagy lett, a mellem kicsit. A csípőm széles, lábam vaskos. A szemem apró, szemöldököm vastag. Minden arány elcsúszott rajtam, és csúf lettem és maradtam mind ezidáig. Amiről tehettem, azon megpróbáltam változtatni, de kés alá csak nem akartam feküdni.
A természet nem volt kegyes hozzám, csak olyasmit adott, amit nem lehet látni. Okos vagyok, hűséges és kitartó. Humorom átsegít nehéz helyzeteken, de mindenben nem lehet a segítségemre.
Azt mondtad, téged nem érdekel, hogy nézek ki, mert akivel ennyire jót tudsz beszélgetni, az biztosan gyönyörű. Én tiltakoztam, te pedig leállítottál. Három napot kaptam az örömből, és azalatt könnyesre nevettük magunkat meséink alatt. Megváltottuk a világot, és amikor a focihoz és a politikához is hozzá tudtam szólni, el voltál bűvölve.
Senki a világon nem tudja, milyen érzés csúnya ember bőrében lenni. Csak, aki rút. Sokáig álságosan azzal vigasztaltak, hogy nem vagyok rút, no meg még változhatok is. Mégis meghallottam, amint anyámnak sajnálkoztak, vagy, ahogy a lányok összesúgtak az iskola udvarán. Később már nem voltak ennyire finomak, banyának neveztek. Nem egyszer láttam, ahogy oldalba bökve egymást, rám mutatnak. Soha egy fiú sem mert megközelíteni, mert a többiek szétszedték volna mind, ha velem látták volna.
A magányosság poklában nincsen tisztítótűz, ott máglyán ég az ember. Tűz perzseli minden pillanatban, és a ráégetett billogot nem lehet levakarni.
Ha a jó isten mindenkit egyformán szeret, vajon miért feledkezett meg rólam? Mi célja lehet az én rusnyaságommal? Vagy teremtésemkor félre nézett? Épp szólt neki egy angyal, akinek szépségén elmerengve, elfeledkezett a következő teremtményéről, akit a földi világra készített? Úgy érzem, én olyan agyagbaba vagyok, amelyet maradékból gyúrt össze a nap végén, amikor már kedve és ideje sem volt törődni a jelölttel. Valahogy így készülhettem én.
A legrosszabb azonban, hogy sem anya, sem apa nem csúnya. Mindketten átlagosak, egyszerűek, és nem tűnnek ki a tömegből bárhol is járnak. Két ilyen ember vajon miért kapott büntetésül engem?
Azt mondtad, szereted a meséimet. Órákon át hallgattad telefonon, és én belefűztem történeteimbe mindazt, amiről azt hittem, elbűvöl. Meg is történt.
De eljött a nap, amikor ki kellett lépnem a takarásból. Húztam, halasztottam, de a magány nem engedett már olcsó megoldások mögé rejtőzni. Mindezek mellett ott voltál te, akinek nem magyarázhattam tovább, hogy miért nem akarlak látni. Ezért kimondtam és hagytam, hogy nevess. Szívből és hangosan nevettél a vonal másik végén, és közölted, nem hiszel nekem.
Miután letettük, megálltam a tükör előtt. A test csúnyasága mindig feltűnőbb, mint a léleké. Az enyém rémülten kiáltott a vakvilágba. Segítség nem érkezett.
Másnap találkoztunk. Tudtam, hogy nem kellene. Azt is, hogy megkímélhetném magam, de mintha még bántani is akartam volna, oly gyorsan beleegyeztem. Gondolataim sűrűjében nem találtam a kivezető utat, maradt a labirintus, ahol felfal majdan a keserűség. A csalódással és fájdalommal rég barátok vagyunk, egyikük sem akar hűtlenül elhagyni.
Gondoltam, felesleges bárhová beülnünk, maradjon csak egy pad a parkban, ha menned kell, gyorsan elmehess. Amikor elsétáltam előtted, eszedbe sem jutott, hogy én lehetek, akit vársz.
Amikor visszafordultam, elkaptam pillantásodat, de gyorsan tovatekintettél. Vártál. Engem, akiről nem hitted el, hogy csúnya vagyok. Tettem pár lépést feléd, majd kezet nyújtottam. Meglepve rám néztél, és közölted, hogy összetévesztelek valakivel. Te nem vársz senkit, csak ücsörögsz egy keveset. Én lehajtottam a fejem és elnézést kértem. Hagytam, hogy elhidd, be tudsz csapni. Üldögélj csak, és várd a mesemondó lányt, akit megálmodtál. Sóhajtottam egy nagyot, rápillantottam a telefonomra, majd villamosra szálltam.
Úgy volt jó minden, ahogy történt. Nem is lehetett másképp, hiszen el van rendezve ez a sors könyvében. Ha létezik egy ilyen könyv, akkor biztosan tele van áthúzott fejezetekkel. Remélem, hogy sok oldalt újra kell írni, mert szereplői olykor rakoncátlanok. Ahogy ma is.
Amikor a zárba helyeztem a kulcsot, üzenetem érkezett. Hallottam azt kis piszok hangot. Nem vettem elő a telót, nem akartam szembesülni mondandóddal. Inkább lerogytam a fotelomba és minden erőmmel azon igyekeztem, hogy ne kezdjek sírni. Elsírtam én már minden könnyem, de mégis akadt tartalék. Órák múlva néztem meg, mit írtál. Azt üzented, sajnálod, hogy meggondoltam magam, és nem mentem el. Sajnálod, hogy nem bíztam magamban, de megérted és elfogadod a döntésem.
Istenem! Hát hazudsz miattam? Ez járt a fejemben. Szánalomból nem bántasz? Már ezért a jóságért sem foglak elfeledni soha. Köszönöm, hogy nem törtél össze egészen.
Kép forrása: Pinterest
