A hazugság 11. rész

Ábris nem tudta megmagyarázni, mi történik velük, de érezte, valami megváltozik benne. Maga se értette, mitől lett számára egyszeriben izgalmas Nóra, de egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy elmosolyodik, ha a felesége mesél neki valamit. Még az a gondolat is megfordult a fejében, hogy Jutka jót tesz a házasságuknak. Dehogy akart ő válni, tulajdonképpen mindkét nőt akarta volna, mondjuk nem abban a lakásban, mert akkor elvész az izgalom, de Nóra újszerűsége, Jutka fiatalsága nagyon bejött neki. Azt is megfigyelte, hogy a vendégük egyre morcosabb lett. Már alig mosolygott, és egyre messzebb került attól az ideáltól, amilyennek az elején látta. Sértődékeny és nyafogós, összegezte magában, ami azt jelentette, hogy párnak nem kellett volna neki, de a szexet nem zárta ki. Szeretkezés közben a nők ritkán nyafognak, főleg akkor, ha kényeztetik őket, gondolta. Ő pedig jó volt az ágyban. Mondhatni, nagyon jó. Ezt szerette volna bebizonyítani, mert ahogy múltak a napok, rájött, hogy egyik nő se hullik az ölébe, semmilyen értelemben.

Nóra nem hivatkozott már fejfájásra, fáradtságra ahogy régebben, egyszerűen megmondta, hogy nincs kedve, aludni akar. Jutka nehezen épült fel, és bármikor bement hozzá, hogy megkérdezze, szüksége van-e valamire, a lány nemet intett, majd elhajtotta. Aznap, amikor leült mellé, és finoman a takaró alá csúsztatta a kezét, amit máskor is megtett, a lány nem vigyorodott el, nem mondta, hogy isten hozta nála, hanem megálljt parancsolt a tekintetével.

 
 

 – Mi a baj? – kérdezte meglepetten. – Nem akarod?

 – Nem vagyok guminő, akin kitöltheted a kedved! – csattant fel Jutka.

 – Ne viccelj már, tudod, hogy nem így gondolok rád! – Tiltakozása erőtlen volt, érezhetően abból fakadt, hogy nem kaphatta, meg, amit akar.

 – Ne nézz hülyének! Azt hiszed, nem látom, mi folyik itt? Kihasználnál engem, hogy aztán visszamenj ahhoz az unalmas nőszemélyhez, aki majd szül neked két gyereket, és mutogatja a közös képeiteket, amelyeken ti vagytok a boldog család.

Ábris visszahúzta a kezét és megsértődött. Ő nem erre gondolt konkrétan. Szüksége volt a játékra, arra, hogy ez a lány rajongjon érte. Nagyon férfinak érezte magát mellette, nem akarta elveszíteni a hódolatát. Úgy döntött, hazudik, mert azt nem bírja elviselni, hogy Jutka kicsúszik a karmai közül. Szó szerint.

 – Hogy mondhatsz ilyet! Te vagy a legdögösebb csaj, akit valaha láttam. Mást se akarok a világon, csak téged. Eszedbe se jusson más. Mondd, mire vágysz, és én megteszem!

A lány felnevetett. Megnyalta a szája szélét, előre hajolt, hagyta, hogy Ábris szeme bekalandozza a domborulatait. Tudta, hogy addig van előnyben, amíg nem adja oda magát. Viszont végtelenségig nem húzhatja a játékot, adnia is kellett valamit, hogy a férfi ne hátráljon meg.

 – Mit kapok cserébe, ha kedvesebb leszek? – kérdezte igen kétértelmű arckifejezéssel.

 – Akármit! – Ábris szája kiszáradt az izgalomtól. Hetek óta nem volt része szexben, és abban a pillanatban nem számított, hogy a lány hisztis vagy nem hisztis. Adni akarta magát, ő pedig el akarta fogadni, de úgy, hogy abban ne legyen hiba.

 – Akkor lepj meg valami különlegessel! Rád bízom – hangzott a sejtelmes válasz.

 – Nem fogsz bennem csalódni! – lihegte Ábris, és megsimította a lány mellét. Tudta, hogy ha nem történik valami, nem áll jót magáért, de abban a pillanatban meghallotta a bejárati ajtó csapódását.

Nóra nem sietett haza. Meglátogatta Sári nénit, akivel, mint öreg barátnővel, átbeszélték a dolgokat. Döntést hozott, és úgy gondolta, aznap este meg is mondja a férjének. Nem akart már Ábrissal élni, nem akart másodhegedűs lenni egy házasságban, amelyben egy szőke ribanc viszi a prímet. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a fodrászverseny után megkereste valaki. Beszélgettek egy keveset, és Nóra életében először megérezte, milyen az, ha fontos valakinek, amit mond. A férfi itta a szavait. Hozzá sem ért, de minden érdekelte, ami vele kapcsolatos. Ő nem titkolta, hogy házas, de az idegen annyit mondott, érzi, hogy boldogtalan. Erre nem válaszolt, elvégre nem bólogat senkinek azért, hogy az meg legyen győződve arról, hogy könnyű préda. Dénes nagymenő volt. Nemrég vált el, és épp csak puhatolózott a nőknél. A megnyerő külső introvertált személyiséget takart.

Szándékosan csapta be maga után az ajtót, mert azt mégse akarta, hogy a férje megjelenjen előtte egyszál semmiben, amint kioldalog Jutka szobájából. Biztos volt benne, hogy azok ketten, ha csak tehetik, szeretkeznek, ám ez már nem érdekelte. Csak része nem akart lenni többé az egész folyamatnak.

Ábris összerezzent, ahogy meghallotta a zajt, és azonnal fel is pattant az ágy széléről. Rámosolygott Jutkára, és intett neki, hogy majd visszajön, közben duzzadó férfiasságára mutatott. A lány megrántotta a vállát, és hagyta, hogy kioldalogjon a szobából.

Remélte, hogy Nóra figyelmét nem kerüli el a látvány. A nő azonban nem is figyelt Ábrisra. Ledobta a táskáját, és még egy pillantást vetett az üzenetre, amit már pár perce elolvasott. Dénes annyit írt neki, hogy vár. Se többet, se kevesebbet. Vajon van ennél kedvesebb és romantikusabb, tette fel magának a kérdést.

Ahogy meglátta a férjét, rádöbbent, hogy rég nem szereti. Mit is akart ennyi ideig ettől a hülyétől, tette fel a kérdést? Bár, ha hülyeségről volt szó, neki se kellett a szomszédba mennie. Te magasságos ég! Hagyta, hogy az a nőcske beköltözzön? Miért nem volt határozottabb? Páros lábbal kellett volna kirúgni minkettőjüket!

 – Szia! – mondta Ábrisnak. – Minden rendben?

 – Persze, szívem! – hangzott a negédes válasz.

Szíved neked a francos franc, gondolta.

 – Van egy kis időd? Meg akarok beszélni veled valamit?

 – Mondd csak! Nem vagy éhes? Csináljak neked szendvicset? Úgyis akartam bevinni Jutkának is.

Nóra felnevetett. No, persze. Szendvicset. Biztosan megéhezett a kicsike. Jaj, de sajnálja.

 – Nem vagyok éhes… Ábris, én el akarok válni tőled! – mondta ki nagyon gyorsan, csakhogy túl legyen rajta.

 – Elválni? Te megőrültél?

 – Nem őrültem meg, most ébredtem csak rá, hogy nem szeretlek téged.

 – Te hülyeséget beszélsz! Pár hete mondtad, hogy nem tudnál nélkülem élni.

 – Tudnék, és fogok is.

Ábris elsápadt. Azonnal arra gondolt, hogy elúszik a lakás, mindent el kell feleznie, és mehet az utcára, ahová viheti magával a szeretőjét is. Ez nem történhet meg. Nem ezért gürizett. A lakáson hitel is van. Nóra nem normális. Biztosan van valakije.

 – Van valakid, igaz? Hogy tehetted ezt velem? – támadt rá éktelen haraggal. A nő megrettent. Ezt a hangot még sose hallotta a férjétől. A szemében háborgó dühöt se látta eddig.

 – Nem veled teszem, hanem magammal! – mondta egyszerűen, de azért erősen verni kezdett a szíve.

 – Ezzel mindkettőnket tönkreteszel! Normális vagy? – ordította. – Én nem megyek az utcára, mert neked támadt valami szeszélyed.

Nóra egyszerűen nem kapott levegőt a meglepetéstől. Azt hitte, Ábris örülni fog, szabad utat kap, és ő is élheti a saját életét. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, a férje ököllel belevágott az arcába. Úgy esett neki a szekrény oldalának, hogy koppant a feje. Finoman, mint egy rongybaba összecsuklott és a földre zuhant.

Folytatjuk…

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here