Nóra pocsékul aludt. Álmában egy erdőben kergették, és folyton elesett. Tipikus horrorfilm-álom volt, amelyben megdermed az ember lába, miközben hallja a mögötte lihegő szörnyet. Olykor bevillant neki Jutka arca, de Ábrisé is. Amikor kiért egy zöld mezőre, és végre lerogyott a fűre, egy orrszarvú keresztül robogott rajta. Csatakos fejjel riadt fel , és ki kellett mennie inni, mert úgy érezte, teljesen kiszáradt. Ábris ott szuszogott egészen az ágy peremére szorulva, de semmit nem vett észre. Amikor pohárért nyúlt és egy pillanatra a pulton lévő félig teli csészére esett a pillantása, eszébe jutott valami. Filmeszerűen jelent meg előtte. Ábris szemét látta újra, és azonnal tudta, hogy ez ugyanaz a szem, ami pár órája gyűlölködve meredt rá, amikor bejelentette, hogy válni akar. Mintha lett volna még valami, ami kimaradt volna neki a délutánból, de nem tudta biztosan. Sajgott a feje, ezért bevett egy gyógyszert. Valóban el kell mennie orvoshoz, gondolta, hiszen az ájulás nem gyerekjáték. Remélte, hogy nem terhes, mert az a lehető legrosszabbkor jött volna. A menzesze nem maradt ki, így bízott benne, hogy csak vérnyomás gondja van, vagy egy egészen jelentéktelen apróság tehet az esésről.
Válni akart, ebben biztos volt. Nem volt más módja, hogy boldoguljon. Érdekes módon, Jutkát mégse gyűlölte, ahogy eddig. Lehet, hogy a fiatal lány kellett hozzá, hogy ráébredjen, ideje véget vetni annak a csendes pokolnak, amelynek tüzében perzselődött, de nem vett róla tudomást?
– Jól vagy? – suttogta egy vékony hang. Nóra már azt hitte, megbolondult, hogy a fejéből jön, amikor a félhomályban megjelent fekete hálóingben a vendégük.
– Jól…Fogjuk rá. Rosszat álmodtam – hadarta gyorsan, és belekortyolt a poharába.
– Nem fáj a fejed nagyon? – Jutka hangja egészen más volt, mint amit megszokott. Nyoma sem volt a szokásos nyávogásnak, vagy annak nyúlós flört-hangnak, ahogy Ábris jelenlétében produkálta magát máskor. Egészen emberi volt.
– De, de biztosan jobb lesz, ha alszom egy nagyot! – Ezzel megfordult, mintegy jelezve, hogy valóban készül visszamenni aludni, hiszen csak hajnali három volt.
– Nóra! – suttogta Jutka. – Beszélnem kell veled. Bejönnél a szobámba most?
– Most? Nem várhatna holnapig?
– Fontos.
– Jó. – Az asszony egyszeriben feléledt. Ez meg mi a csoda? Mi történik náluk a napokban? Mit akarhat tőle a férje szeretője? El se hiszi, hogy bemegy hozzá, mert meg akarja hallgatni. Csak nem terhes? Az lenne csak a cifra dolog! Ha meg mindketten, akkor az már kabaréba illő helyzet lehetne.
Jutka szobájában nem volt valami nagy rend. A farmerja, pólója, kabátja a földön hevert úgy, ahogy kibújt belőlük. Legalább négy bögre sorakozott az ágya melletti kisasztalon.
– Valamit el akarok mondani! – kezdte a lány, amikor lehuppant az ágy szélére. Nóra hirtelen azt se tudta, állva maradjon-e vagy leüljön, annyira zavarban volt.
– Ülj csak le, te vagy otthon! Nem harapok, ne félj, de odakint ilyesmiről nem beszélhettem…
Nóra még inkább megdöbbent. Érezte, hogy elsápad és gyorsabban ver a szíve. Puhán lerogyott az egyetlen székre, ami a szobában volt. Ha valaki azt mondta volna neki pár hete, hogy éjnek évadján ezzel a lánnyal fog társalogni, kinevette volna.
– Hallgatlak… – mondta óvatosan.
A lány nagy levegőt vett. Érezhetően zavarban volt ő is.
– Tudom, hogy miket gondolsz rólam…Talán nem is tévedtél sokat velem kapcsolatban, de ma olyasmi történt, ami mindent megváltoztatott bennem.
Nem terhes, gondolta gyorsan.
– Látom, hogy nem emlékszel a délutánra, de én el akarom mondani neked, mert ez az egész így nincs jól. Meg is ijedtem…
– Valami baj van?
– Az a baj, hogy Ábris nem az, akinek hittem. És biztos vagyok benne, hogy te se így ismerted.
– Nem értelek.
– Nóra! Nem ájultál el csak úgy. A férjed úgy megütött, hogy beverted a fejed. Ettől estél neki a szekrénynek. Én nem láttam mindent, de így történt. Biztos vagyok benne.
– Micsoda? – kiáltott fel az asszony.
– Halkabban! – suttogta Jutka. – Úgy érzem, Ábrisnál elgurult a gyógyszer. Baj lesz, ha nem lépsz.
– Úgy gondolod, hogy bántani fog?
– Nem, már bántott, de te nem akarod tudomásul venni.
– Jutka, én nem emlékszem semmire. Most azt várod, hogy higgyek neked? – Mihelyt ezt kimondta, újabb kép tolakodott az emlékezetébe. Veszekedtek. Ábris arca eltorzult és… Te, szentséges ég!
– Gyűlölj, vess meg, nem bánom, de nem bírom elviselni, ha egy nőt vernek. Ebben nőttem fel. Anyámat félholtra rugdosta apám, mégse hagyta el. Mindig talált számára mentséget.
– Én…– kezdte Nóra, de nem tudta folytatni. Kigördült szeméből az első könnycsepp. Ott, azon a széken, újra élte a délután, érezte az ököl erejét, és látta saját fejét a szekrénynek csapódni. – Ez borzalmas. Még soha nem tett ilyesmit…
– Mert még soha nem szorítottad sarokba – hangzott a kíméletlen válasz. – Menekülj, amíg tudsz, mert ha nem teszed, egyre rosszabb lesz. Tudom mit beszélek, ebben éltem húsz évig. Anya szinte elfogyott a végére. Ő nem volt bátor.
– Jutka, sose mondtad el ezeket…
– Minek mondtam volna? Nem tartozik senkire. Ahogy az életemből semmi sem. Viszont tenni kell valamit az ilyenek ellen. És ne mondd, hogy csak egyszer fordult elő. Igen, de az első után mindig van második és sokadik. Ha egyszer megtette, semmi nem fogja megállítani.
Nóra érezte, hogy minden erő kifut a tagjaiból. Egy olyan ember ad neki tanácsot, akit eddig gyűlölt. Egy olyan lányt hallgat, akit legszívesebben ő ölt volna meg. Megfordult a világ, mégse hagyhatta figyelmen kívül az elmondottakat.
– Nem tudom, mit tegyek…Hogyan hagyjam el, hogy ne bántson?
– Én ebben nem tudok segíteni, egy biztos, én napokon belül elköltözöm tőletek. Már találtam helyet.
– De téged nem bánt…Azt hittem, hogy te, hogy ti…
Jutka kínosan elvigyorodott.
– Ostoba voltam, már tudom. Ha megtette veled, megteszi mással is. Ne hidd, hogy én kivétel lennék. És különben is.
A két nő elhallgatott. A szoba csöndje mindkettőjükben ezer gondolatot generált. Abban a pillanatban nem voltak többek, mint két szerencsétlen ember, aki rosszul döntött, de ez a döntés nem kellett, hogy megváltoztathatatlan maradjon.
Mindeközben az ajtó mögött komor arccal hallgatózott Ábris, akinek pokoli terv fogant meg a fejében.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
