A nő sava, borsa

Egy ismerősöm a napokban azt mondta egy közös ismerősünkre, hogy micsoda jó nő, mert négy gyerek után is szenzációs az alakja, mert negyvenen túl tini a kinézete. Valóban bombázó az említett csaj, valóban extra csinos az 52 kilójával, törékeny termetével. De ez lenne a jó nő ismérve? A kilók száma? Annyik vagyunk, amennyit mérleg mutat? Annyit érünk, amennyit egy eszköz, ami valljuk be, közellenség, mutat?

Ki a jó nő? Miért jó nő a jó nő? Ki szerint az? A mai társadalmi elvárás az, hogy soha nem szabad a korunknak megfelelően kinézni. Mindenféle módon meg kell akadályozni, hogy annyinak látszódjunk, ahány évesek vagyunk. Kötelező a görcsölés, kötelező az állandó stressz amiatt, hogy vannak-e plusz kilók rajtunk, megereszkedett-e bőrünk, és a ráncok átvették-e már helyüket a szemünk sarkában, ahol a huncut mosolynak kellene fészket raknia. A narancsbőr meg egyenesen a borzalmak borzalma.

 
 

A magyar nők csodaszépek. Felöltözve. A strandon elborzadva találkozhatunk olyan testekkel, amiket az utcán megcsodáltunk, mert a ruha, ez a jótékony textildarab megfelelően elrejtett. De a bikini álnok egy jószág, nem köntörfalaz, nem ápol, és nem takar el, sőt ordítva mutogatja, hogy hiába minden igyekezet, lapos a hátsónk, narancsos a combunk és a melleink sem tudtak ellenállni a gravitációnak.

Lehet-e jó nő az, aki nem sovány? Ha igen, akkor miért nem? Mikor lettünk olyan agymosottak, hogy csak azt látjuk meg, amit a média sugall? Nincs rá válasz. Ha van, akkor én nem találtam meg. Remekül bele tudjuk kergetni magunkat abba a tévhitbe, hogy csak akkor számítunk, ha soványak vagyunk, és nem öregszünk. Ez utóbbi a legfőbb vétségek egyike. Meg kell tennünk bármit, hogy ne derüljön ki rólunk éveinknek száma. Van egymillió hazug kozmetikum, drága kezelés, masszőr, botox, csakhogy ne lehessünk azok, akik valójában vagyunk. Nagyon nehéz teher ez egy mai nőn. Minden nap viheti a vállán az éveket és ez nem költői túlzás. Viheti, de ne látszódjék. A romló test az, ami a mai világban számít. Hiába futunk szembe az idővel, az idő mellettünk fut és sokkal fürgébb nálunk. Nehéz ezt elfogadni.

Nagyon kevesen mernek dacolni. Kevesen kapják fel a fejüket, hogy na jó, akkor is szőkére festem a hajam, ha eddig mindig is barna volt, akkor is veszek egy piros szoknyát ami a térdemet nem takarja jótékonyan,  ha öregasszonyok potyognak majd az égből egy májusi éjszakán.  Akkor sem fogok színtelen ruhákba öltözni, ha az idő csúfosan rám köszön, miközben tovakocog. Dehogynem! Megalázkodunk előtte és szürkébe, barnába, feketébe öltözünk, hogy semlegesek legyünk. Mintha önmagunkat akarnánk egy jól felépített téglafalba csodásan beépíteni, mert akkor nem látszódunk, s nem fog látszódni az sem, hogy lassan olyanok vagyunk, mint a többi tégla.

Még a vásárlási tilalmam előtt, álltam egy jó kis turkálóban és hallgattam az eladót, ahogy győzködi a negyven feletti jólábú vásárlót, hogy vegyen fel magassarkút, ne csak mindig azt az unalmas laposat, ami nagyon kényelmes, de akkor is.  Méghozzá kéket ajánlgatott, mert az csodásan állna neki. De a jólábú csak zavartan hümmögött és annyit mondott, hogy ő nem merne ebben hazamenni, mert kamaszlányai kigúnyolnák. Ez nyomorúságos mondat volt, mert láttam tekintetében a sóvárgást, egy óvatlan pillanatban megcsillant szemében a nő is, de az gyorsan meg is halt, mert az anya erősebb lett és kivégezte a régi, felszabadult énjét, aki talán akkor volt, mielőtt még az anyaság burkot vont volna köré. Vagy akkor sem.

A csinos, kék szandál meg a polcon maradt árván. A nő hazament, talán kis bánatot is vitt a szívében a gyávasága miatt. De lehet, hogy még azt sem, mert gyávának lenni is merni kell. Ott, abban a pillanatban lehetett volna jó nő, nem a kilóktól, nem a bőre szépségétől, nem a ráncai számától, hanem attól a fránya kis kék szandáltól.

fotó: Pinterest

nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here