Hazavitte a lányt, majd hazavezetett. A lakásban csak a kis asztali lámpát kapcsolta fel, majd leült az ágy szélére, az arcát a tenyerébe temette, és nagyot sóhajtott.
Sorsfordító este volt ez. Kétségtelenül.
A sorozat további részeit itt olvashatod
Hamarabb beköszöntött a zord idő, mint ahogy arra számított. Persze, ilyenkor sem teszi el a bringát, ahhoz már tényleg mély mínuszok kellenek, hogy tömegközlekedésre váltson… “De az még nem most lesz!” – summázta reggel, noha a ködtől alig lehetett ellátni a rövidke utca végéig, és a körút zaja is mintha tompább lett volna most.
Úgy elbújt kedvenc kockás sáljában, hogy csak a két beszédes őzike szeme látszott ki, majd megigazította kesztyűjét, és nyeregbe pattant. Bőven volt ideje beérni a kórházba, ő mégis egy kicsit megnyomta a tempót, hogy ne fázzon.
A forró tea illata és a munkára hangolódó kolléganők reggeli csevegése szinte beszippantotta a folyosóról a kis konyhába.
– Gyűrű? – kérdezték szinte kórusban, köszönés helyett, vállukat és szemöldöküket felhúzva.
– Ömmm, mi-mi-milyen gyűrű? – kerekedett el a szeme, mert fogalma sem volt, miről van szó.
– Hahahahaha – nevettek fel a kis konyha fehér ruhás tündérkéi – csak vicceltünk. Összebeszéltünk, hogy így fogadunk majd. De akkor ezek szerint tényleg nem kérte meg a kezedet Ákos. Ennek ellenére történt valami érdekes a hétvégén veletek?
– Hehe, ilyennel nem viccelünk. Nem hiszem, hogy négy hónap után megkéri a kezem, pláne nem egy nyálkás, átlagos őszi estén. Bár, most, hogy ezt így kimondtam… nem rá vallana, ha valami csilli-villi helyen, teátrálisan tenné fel a kérdést… és én sem szeretnék ilyen lánykérést… na, de miről is beszélünk? A semmiről. Én is kaphatok ebből a finom eper illatú teából, csajok?
A munka hamar beszippantotta – mint mindig – és egyszerre el is fáradt, de fel is töltődött a nap végére. Kint még mindig hideg volt, és most már sötét is. Nem szerette: kicsit félt ilyenkor bringával közlekedni. Annak ellenére, hogy rendesen ki volt világítva ő is, meg a drótszamár is, mindig attól tartott, hogy egy óvatlan autós elsodorja. Hogy amúgy is megtörtént volna, vagy csak bevonzotta a félelmével, már sosem derül ki, de a körút és az utcácskája sarkán tényleg megtörtént a baj. Nagyobb volt a fékezés és az ijedtség, mint maga a baleset: hála az égieknek, neki nem lett semmi baja, de a bringát rendesen elintézte a kocsi. A sofőr persze azonnal kiugrott, és a segítségére sietett, telefonszámot cseréltek és megbeszélték, hogy majd beszélnek.
Hazáig tolta kedvenc kerékpárját, majd levonszolta a tárolóba. A stressz még egészen késő estig zubogott a vérében, nem segített rajta sem a forró zuhany, sem a buta sorozat a tévében. Másnap összeszedte magát – mármint magára kapott egy topot és egy szakadt farmert -, és, mivel csak délutános volt, a reggeli mandulatejes kávé és illatos háromszög szendvics beszippantása után nem a szigetre indult futni, hanem a tárolóba biciklit szerelni. A lépcsőn lefelé csattogva megszólalt a telefonja. Ákos volt az, aki meg akarta lepni egy futás utáni kávézással… végül azonban ő lepődött meg, amikor kiderült: Sára nem megy futni, mert bringát szerel.
– Segítek szívesen! – mondta, hangjában pedig egyszerre volt zavarodottság és csalódás. Pár perccel később már csengetett is a kapun, így Sárának esélye sem volt átöltözni. Ákos meg is lepődött – sosem látta még szerelmét “játszósban”, de a tekintete elárulta, hogy még így is odavan a nőért.
Jó ideje autóval járt már, de azért persze nem felejtette el, hogy kell profin megbütykölni egy bringát: nem volt az olyan rég, amikor még minden nap a sajátját nyúzta. Letérdelt, szemrevételezte a problémát, majd munkához látott. Percekig, feszülten koncentrálva dolgozott, csak a szuszogását lehetett hallani, meg az egyre olajosabb kezét látni. Tengelyvég csavarok… porvédő… aha, jó lesz ez… – mormogta félhangosan, majd ide-oda fordítva a fejét kutatni kezdett a tekintetével.
– Gyűrű? – kérdezte felpillantva hirtelen, a kelleténél kicsit hangosabban.
– Ömmm, mi-mi-milyen gyűrű? – kerekedett el Sára szeme, mert fogalma sem volt, miről van szó.
– Zégergyűrű. Van? – faggatta tovább a férfi.
– Ja, hogy jaaa. Ja. Aha – makogta a lány, mert hirtelen másra gondolt. Kicsit dejavu érzése volt, felidézte a csajok előző napi viccelődését, bele is pirult rendesen. Ákos is zavarba jött, mert hirtelen megérezte, hogy ugyanarra gondoltak, és hiába béna a helyszín, ez akkor is az a pillanat… az ő pillanata.
Felegyenesedett, a térdei hangosan ropogtak az ünnepli csendben.
– Van itt egy másik gyűrű is. Nem ilyen fekete, olajos kezekkel terveztem átadni, de… – mondta halkan, miközben kinyitotta a zsebéből előhúzott aprócska dobozt.
– Talán korainak érzed a dolgot. Én viszont mindennél biztosabb vagyok abban, hogy a múlt szörnyűsége után te vagy a jelen szépsége, ami mellett nem mehetek el. Biztos vagyok benne, hogy nem akarok már vezekelni többé. Téged akarlak. Váradi Sára… Leszel a feleségem?
A youtube videók színpadias lánykéréseinek legcikibb részének mindig azt tartotta, amikor a csaj a szájához kapta a kezét… most azonban azt vette észre, hogy ő is pont így csinál. Sőt, még a szeme is könnyes lett, amit minden ilyen felvett jelenetben külön szánalmasnak tartott. De most megértette: van az a pillanat, amit csak teljes eufóriában lehet átélni. –
Igen, leszek – suttogta Sára.
Ákos megkönnyebbülve elmosolyodott, és az ujjára húzta a gyűrűt – magában hálát rebegve, hogy Aja jó méretet adott meg – majd olajos tenyerébe temette a bájos, könnyes arcocskát.
– Szeretlek, kacsamama – súgta, majd megcsókolta a kissé kiszáradt, dús, piros ajkakat.
– Én is szeretlek, te kis bolond – felelte kedvesen a lány.
VÉGE
