A tépőzáras cipők, táskák és a tépőzárral rögzíthető vérnyomásmérő szalagok világában el sem tudjuk képzelni, hogy voltak idők, amikor ez az egyszerű, de nagyszerű találmány még nem létezett. Pedig nyolcvan évvel ezelőtt még egy tépőzár nélküli világban éltünk.
1941-ben egy svájci mérnök, Georges de Mestral kirándulni ment a kutyájával. Amikor kikeveredtek az erdőből, a férfi bosszankodva látta, hogy az eb bundája tele van apró szúrós bogánccsal. Miközben szedegette kedvencéből a gazt, megfigyelte, hogyan tapad a szőrbe és a textilbe a szúrós növény.
De Mestral ekkor hazatért, és létrehozott egy olyan anyagot, amelynek az egyik végén kis hurkocskák, a másikon pedig kis “kampók” vannak – így ragad össze a két rész. Az eredeti angol név – a Velcro – nem is a termék, hanem a cég neve, amely elkészítette a ma már nélkülözhetetlen eszközt.
Találmányát 1955-ben szabadalmaztatták, majd gyorsan elterjedt az egész világon. Népszerűsége egyértelmű volt, de a
leghasznosabbnak mégsem a Földön, hanem az űrben bizonyult.
Tépőzárat használtak ugyanis a súlytalanság állapotában lebegő tárgyak rögzítéséhez.
A feltaláló még életében megtapasztalhatta a sikert és élvezhette munkája gyümölcsét: cégével évente 55 millió méter tépőzárat gyártottak le és adtak el.
