Vasárnap este Olívia úgy jött vissza a fővárosba, mint aki csodára számít az elkövetkező napon. Amíg odahaza volt, a férfi folyamatosan üzengetett neki. Hol kedvesen évődve, hol vágyakozva. Néha verset küldött, olykor meg vicces videókat, egyszóval nagyon nagyon jelen volt minden pillanatban. Brigi tréfásan meg is jegyezte, hogy ez az Ádám piszkosul nyomul, ami azt jelenti, igencsak odavan a barátnőjéért.
– Gondolod? – kérdezte ő elrévedve.
– Na, hallod, ritka az ilyen pasas…Ha ismernéd Barnát, tudnád, mennyire jó neked. Ő sose ér rá, mindig zaklatják az ügyfelei, de ha nem, akkor meg legszívesebben kidobná a telefont a kukába, annyira utálja.
– Nem vagyunk egyformák.
– Még szerencse. Viszont itt az ideje, hogy megmutasd nekem ezt az álomlovagot, mielőtt még kimondom az igent jövő héten! – kacagott Brigi.
Megpördült csinos ruhájában, amely elöl rövid, hátul hosszabb volt. Nem is ruha volt, hanem egy merev anyagból készült szoknya, amely rövidségével kihangsúlyozta a menyasszony izmos és formás lábát. Egy finom csipke felső tartozott hozzá, amellyel nem volt semmi gond, és nem volt benne kövér, meg puha, ahogy állította. Remekül követte gömbölyű vállát és karját, egyszóval, hiba nem volt benne.
– Ha hiszed, ha nem, egy képem sincs róla! A közösségi oldalakon sincs fenn, szóval nem tudom megmutatni.
– Kár! Barna is utálja a fotókat. Ha azt kérem, legyen közös képünk, mindig belegrimaszol, vagy elfordul, és közli, hogy semmi köze a világnak ahhoz, ő mit csinál, hol van és kivel.
– Ezek a férfiak mind egy kaptafára működnek – jegyezte meg Olívia. – Akkor mutass egy olyat, ahol csak félig látszik! Az esküvőn ezt nem játszhatja el, na, ott lesz kép róla bőven.
– Én is ebben bízom! – Azzal előkapta a telefonját és egy művészi fotót tolt a másik elé, amelyen hátulról fotózta valaki, és épp eltűnik az alkonyatban.
– Hát ez nagyon eredeti – nyögte ki. – Nem hiszem, hogy jobb nincs!
– Pedig nem titkolom, elhiheted. Szombaton azonban ott lesz teljes valójában, akkor majd kielemezheted, de nekem ne merj rosszat mondani róla!
Azzal játékosan megfenyegette Olíviát.
Vasárnap kora este úgy száguldott az autópályán, hogy maga is meglepődött rajta, mert nem volt egy vérbeli sofőr. Mégis hajtotta haza a vágy, a várakozás.
Örült Márknak is, aki kivételesen beszédes volt, mert falmászni volt az apjával, amit hihetetlenül élvezett. Este, miközben palacsintát sütött neki, jól esett összemosolyogni vele, mint régen, amikor még bújós kisfiú volt. Úgy érezte, lassan minden a helyére kerül, és ha már el is váltak, legalább a fia nem sínylette meg. Mindketten igyekeznek maximálisan figyelni rá, még ha ez házasságuk alatt nem is sikerült teljes mértékben. Milyen fura, hogy az ember csak utólag okos, csak későn érti meg, hogy talán lehetett volna jobban csinálni a dolgokat, még a gyereknevelést is!
Amikor fia elköszönt, és zuhanyozni ment, az járt a fejében, hogy pillanatok alatt nagyfiú lett, és milyen kár, hogy az apjával annyira nem illettek össze. Nem a házasságot sajnálta, inkább magát a tényt, hogy elszalasztották a fiuk közös felnevelését.
Másnap reggel Ádám már kedves üzenettel ébresztette. Azt mondta, számolja az órákat visszafelé. Hat órakor várja az óriáskeréknél, ne késsen!
Esze ágában se volt késni, sőt ha lehetett volna, egész délután ott ül egy padon és várja. Ám jöttek az ügyfelek, egészen öt óráig tömött sorokban intézték ügyes-bajos dolgaikat. Volt egy-két erőszakosabb is, de mosolyogva leszerelte. Nem érdekelte senki hülyesége, ő csak a találkozóra gondolt. Reggel még berakta a fogkeféjét a táskájába, hogy okvetlenül friss illatúan érkezzen, mert tudta, hogy sokat kávézik.
Hiába nem akarta, gyorsabban érkezett meg, mint a férfi, ezért a környéken kószált vagy fél órát, és vett magának egy melltartót meg két bugyit. Nem szexiset, azokat nem szerette, hanem kényelmeset, finom anyagút. Utolsó pillanatban majdnem elcsábult egy fekete szett láttán, de az ára kijózanította.
Hat előtt egy perccel megpillantotta a férfit. Lendületes léptekkel közeledett, és egy papírtáskát lóbált.
– Istenem, annyira hiányoztál! – kiáltotta messziról. – Másra se tudtam gondolni, csak rád.
– Ez aztán ütős kezdés – felelte elpirulva.
– Miért titkolnám?
– Hogy van édesanyád?
– Anyám? Ja, anyukám, hát sokkal jobban, mint azt várnánk. Az orvos szerint, napok múlva kint fog futkározni a kertben.
– Komolyan? Azt hittem, sokkal súlyosabb!
– Mind azt hittük, de nem volt komoly az egész. Csak megijesztett. A vakbél nem játék!
– Vakbél? – kérdezett vissza Olívia. – Nem azt mondtad, hogy összeesett? Én valami szívproblémára gondoltam, vagy gyengeségre.
– Nem, félreértetted. Végül nem gyulladt be a vakbele. De most ne anyámról beszéljünk, hanem üljünk fel az óriáskerékre! Benne vagy?
– Viccelsz? Tényleg fel akarsz ülni?
– Dehogy viccelek! Én olyan dolgokat szeretnék veled megélni, amiket másokkal nem éltél át. Gondolom, ez most az lesz! Ne mondd, hogy tériszonyos vagy!
– Én? Majdnem hegymászó lettem – nevetett a nő. – A keréken azonban nem ültem, szóval menjünk.
– Még ne! – Azzal megölelte Olíviát és a tér kellős közepén hosszan megcsókolta.
Jesszusom, mint egy filmben, gondolta a nő. Milyen fura, hogy ilyesmiket csinál, ahelyett, hogy otthon vasalna meg főzne, ahogy eddig! A szerelem azonban csupa jókat hoz ki az emberből, mondogatta magának.
Jegyet vettek és pillanatok múlva már benn is ültek egy kabinban. Csodák csodájára senki nem volt rajtuk kívül, mintha mindenki megérezte volna, hogy ők kettesben akarnak maradni, vagy egyszerűen elfogytak a turisták. Őket azonban nem érdekelte semmi. Ádám magához húzta és belecsókolt a hajába, majd a nyakába, majd azt suttogta, hogy kívánja.
Olívia reszketett a vágytól. Már egy éve nem volt együtt senkivel, de ha lett is volna, az se számított volna, mert ez a férfi minden várakozását felülmúlta. A kerék elindult és ahogy emelkedtek és eléjük tárult a város, a világ legromantikusabb pillanatának élte meg azokat. A kivilágított Budapest, az ezernyi fényes ablak, az autók lámpái mind-mind varázslattal vonták be a máskor sokat szidott, kutyaszarral tarkított járdákat.
Mintha kamasz lenne, járt a fejében. A férfi magához húzta, finoman becsúsztatta tenyerét Olívia kabátja alá és élvezte, hogy pulóvere alatt kitapintja a mellét. Nem volt erőszakos, se tolakodó, érezte, hogy a meleg kéz lágyan birtokba veszi és szeretgeti a kabátja alatt.
– Menjünk el valahová, ahol az enyém lehetsz – suttogta. – Tudok egy kellemes helyet. Csak egy óra, és elengedlek! Nem mondhatsz nemet!
– Most?
– Igen! Azonnal, mert, ha nem, akkor itt teszlek magamévá.
– Ádám, nem kapkodjuk mi ezt el?
– Dehogy drága! Felnőttek vagyunk és vágyunk egymásra! Mi ebben a rossz?
– Igazad van, semmi! De nem fogsz könnyű nőnek gondolni?
A férfi hangosan felnevetett.
– Még véletlenül se! A legcsodálatosabb nőnek gondollak, akit volt szerencsém megismerni.
– Jó! Hazaszólok a fiamnak, és ezután a tiéd vagyok!
– Ezt akartam hallani!
Olívia szája fülig szaladt. Istenem, Ádám akarja őt. Nagyon. Szinte tapintani lehetett a vágyát, azaz lehetett is volna, ha megérinti odalenn.
Annyit írt a fiának, hogy nyolcra otthon lesz, nyugodtan gépezzen, de legyen kész a házija.
Azután átadta magát a férfi heves csókjainak.
Amikor leszálltak az óriáskerékről, szinte azt se tudta, hol van. A férfi kézen fogta és húzta maga után. Az Október 6-a utcában egy kis hotel előtt álltak meg, ahová Ádám rutinosan lépett be, fizetett és átvette a 103-as kulcsot.
Kép forrása: Pinterest
