Andy Garcia

Andy Garcia, színész, rendező, producer ma ünnepli 63. születésnapját. Legismertebb és elismertebb filmje a Keresztapa 3, amelyben Al Pacinoval és Diane Keatonnal játszott, de az Ocean’s trilógiában is a sztárparádé fontos szereplője volt, mint kaszinótulajdonos. Zsetonban fiatalabb korában sem szűkölködött, hiszen – bár szülőhazájából, Kubából Fidel Castro hatalomra jutásakor el kellett költözniük – apja Miamiban milliomos parfümkereskedő lett: méghogy a pénznek nincsen szaga…

Andy először kosárlabdázóként képzelte el karrierjét, de aztán egy betegség miatt abbahagyta és a színészetet választotta: őt pedig előszeretettel foglalkoztatták olyan rendezők, mint Brian de Palma, Ridley Scott vagy a fent említett mozi kapcsán Francis Ford Coppola.

Latinos arcélének és temperamentumának köszönhetően sokszor játszott gengszterfilmekben a rossz és a jó oldalon egyaránt, de havannai gyökerei segítették abban is, hogy 2000-ben kicsit kifújhassa magát: Arturo Sandovalt, a legendás kubai jazztrombitást játszhatta egy életrajzi filmben, ezért a szerepéért pedig Emmy- és Golden Globe-díjra jelölték.

Ehhez az is hozzájárult, hogy a zenében is igen hozzáértő, hiszen producere volt egy Grammy-díjat nyert lemeznek, sőt, a Garcia Lorca eltűnése cimű filmnek négy dalát Andy komponálta – miközben a címszereplőt is ő alakította a filmvásznon.

1982-ben vette feleségül Marivi Lorido Garciát, négy gyermekük született, három lány és egy fiú – így nyilván a mai szülinapot is nagy családi körben ünneplik egy óriási latinos fiestával fűszerezve.

Isten éltessen Andy Garcia!

fotó: Internet

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here