Azt hiszem megvilágosodtam, hogyan gazdagodjak meg gyorsan és egyszerűen. Csak írok egy könyvet „Hogyan szerettesd meg magad az anyósoddal” címmel, és esténként húszezresekkel fogok takarózni.
Bizonyára neked is megvan a saját anyós-sztorid. Esetemben az egyik exem édesanyja reggel hétkor kiparancsolt az ágyból és hazaküldött – természetesen egy szál semmiben talált rám. Hát, nem lettünk jó barátnők.
Vicces anyós-incidensei mindenkinek vannak, ami viszont még jobb, hogy néhányan ezeket nem restek megosztani az internet népével. Lássuk, hogy überelik-e a te kedves anyósodat.
„Az ex-anyósom az esküvőnk napján természetesen szót kért. Azt mondta: „A menyem olyan, mint a kutyánk. Mindkettőnek csak csettintek és azonnal rohan hozzám.” 10 másodperc síri csend következett. A kis beszédje után odajött, hozzám, megölelt, és jókedvűen megkérdezte: Nem gondolod, hogy ez sok volt, ugye? – Ááá, dehogy…”
„A kedves mama megszállottan akart unokákat… természetesen nem tudta feldolgozni, hogy a párommal nem tervezünk gyereket. Egy roppant ravasz pillanatában kitalálta, hogy ellopja a fogamzásgátló tablettáimat, hátha nem veszem észre. A vicc az, hogy van egy lánya is, aki ráadásul szült már neki unokát – de az valahogy nem számít. Elkeseredésében legutóbb felajánlotta, hogy fizet nekem 30000 $-t (kb. 8 millió Ft), ha megajándékozom egy unokával. Közöltem vele, hogy emelje a tétet 100 000 $-ra (27 millió Ft) és újból tárgyalhatunk.”
„Az ex-anyósom a legszörnyűbb némber a világon. Mindig Heather-nek vagy Rachel-nek hívott. Egyébként Amber-nek hívnak. „Mindössze” 6 évig voltam együtt a fiával. Később már nem bajlódott a nevekkel, egyszerűen csak a fia hibájának hívott. Egzotikusnak is nevezett, ami az ő olvasatában csak annyit jelentett: sztriptíztáncos.”
„Anno örökbe fogadtak – a kedves anyós ezt sosem felejtette el az orrom alá dörgölni. Mindig tett olyan megjegyzéseket, mint: „Senki sem tudja, honnan jöttél.”, vagy „Nincs is örökséged.”, esetleg „Nem félsz, hogy a babádnak emiatt valami baja lesz?” Azt hiszem, a kedves mamával megnyertem magamnak egy igazi szörnyeteget.”
„Az anyósom úgy viselkedett, mint egy féltékeny ex-barátnő. Jótékonyági estekre eljárt, de az apóssal már nem foglalkozott. Persze arra még azért maradt energiája, hogy tönkretegye az életünket. Mivel a férjem az ő egyetlen kicsi fia volt, a szülői ház csak a kettejük képével volt kiplakátolva, a párom születésétől egészen felnőttkoráig. Nem szerette volna, ha a kisfia életének bármely pillanatáról lemaradna, szerinte még a szexet is nyitott ajtónál kellett volna lezavarnunk.
Az i-re akkor tette fel a pontot, amikor egy közös családi fotóról egyszerűen kikaparta a fejemet. A kedves gesztust próbálta rákenni a párom exnejére, aki viszont váltig állította, hogy nem ő volt, és a gyerekeit is mennyire megviselte a fotó látványa. 2 hónapja már, hogy megszakítottuk az anyóssal a kapcsolatot – ráadásul ő azóta sem próbált meg bocsánatot kérni.”
„Az ex-anyósom meg volt győződve arról, hogy csak a szégyentelen, nimfomán nők használnak tampont. Azzal érvelt, hogy a tampon úgyis csak felizgat, ezért túl gyakran kívánnám a szexet (hol itt a probléma?). Egyszer aztán megfeledkezve magamról, a testvérével épp a helyi kisboltban vásároltunk, ahol vettem egy dobozzal – hamar híre ment a dolognak.”
„Az anyósomat egyszerűen csak Fekete Özvegynek hívom. Tanulatlan, egy napot sem dolgozott, nem mintha a gyereknevelésbe fektette volna az idejét. Ennek ellenére az anyagi helyzete stabil, hiszen remekül megél a két néhai férje biztosításaiból.
Állandóan siránkozik, hogy nincs pénze, de azért legutóbb kiposztolta a Facebookon az újonnan vett dizájner ruháit és táskáit. Mindenkinek azt állítja, hogy 2 unokája van, az én 3 gyerekemet már nem számolja bele. Egy nagyszülőnek soha nem szabadna ignorálni az unokáit, csak mert nem szereti a menyét! Persze a tanulatlan emberek másképp gondolkoznak, nem hibáztathatom azért, mert ennyire ostoba.”
Szerencsés kivételek akadnak, de egy alap feszültség mindig ott lebeg az anyós és a fiatal ara közt. A jó kapcsolat munka, de van, ahol a helyzet már alapból menthetetlen.
források:
motherinlawstories.com
distractify.com
thisinsider.com