Az Eladó 5. rész – A sokk(oló)

“Néztem, amint italt kever, és megállapítottam, mennyire rosszul néz ki, pedig nem lehet több negyvennél. Az egész teste puha és ormótlan volt. Nem volt kövér, de folytak az izmai. Arcán nyomott hagyott a sok éjszakázás, a stressz és ki tudja, micsoda. Egyáltalán nem látszott boldognak vagy elégedettnek, ám nem az volt a dolgom, hogy ezt megítéljem. A szemem azonban nyitva. A nappali, ahová vezetett, modern, letisztult stílusban volt berendezve, sejtettem, hogy nem az ő keze munkája. Van az a tervező és az a pénz.”

Sokan azt gondolják, hogy szexelni csak este vagy éjjel lehet. Fel kell világosítanom őket, hogy ez hatalmas tévedés. Nemcsak, mint Eladó mondom, hanem tapasztalom. Azt is kevesen értik meg, hogy az árak nem stabilak, hiszen alig van pénzen megvehető dolog, ami az idén is ugyanannyiba kerül, mint tavaly. Most nem a nagybetűs Egészségről meg a Szerelemről beszélek, mondom, a pénzért kaphatókról. Ilyen a szabadság is, hogy ki ne hagyjam, mert a hozzám hasonlók életében jelentős szerepet tölt be.

Egyesek perkálnak valakinek, de ez az alja a Vásárnak, hanem a fizikai szabadságra, amelyhez mindenkinek joga van. Én azt teszek, amit akarok és akkor, amikor kedvem van hozzá. Ez azonban csak félig igaz, mert egyszer nem voltam elég elővigyázatos, és megjártam. Azóta két dolog mindig van a táskámban: egy bicska és egy sokkoló. Azt hiszem, főleg az utóbbi minden nő barátja lehetne, ha nem ódzkodna tőle. Kell és kész, mert sok férfi állatként viselkedik, nem beszélve arról, hány bolond szaladgál manapság az utcákon. Tudom, hogy tiltott, de nőket verni és erőszakolni nem az? Akkor meg nem kell a prédikáció és az óvatos figyelmeztetés se. Elmesélem, mi vezetett a használatához.

 
 

A Vevőről hallottam már egyet s mást, de durva dolgokat nem. Azt láttam rajta, hogy a hatalom megszállottja, és ebből sejthettem volna, hogy minden téren, így a nők felett is gyakorolni akarja. Ostoba voltam és naiv, mert még nem kaptam elég pofont az élettől. Apámtól viszont igen. Neki hamar eljárt a keze, de mindig isten vezette, hogy jó útra térítsen engem, az eltévedt bárányt. Anyámat is olykor. Valahol a Gellérthegyen lakott a fickó, egy csendes, nem túl impozáns utcában, de a háza kimagaslott a többi közül. Tudtam, hogy mindenképp a csodálatra hajt. Ahogy az olyanok, akiknek pénze és hatalma van. Mind egy rugóra működnek, a külvilág visszajelzései nélkül senkinek érzik magukat.

Délután háromra kellett megérkeznem (no ugye, hogy nem este!), és eszébe se jutott taxit küldeni értem, vagy netán a sofőrt, de nem bántam, legalább útközben kiszellőztettem a fejem. A taxis sokat beszélt, én mégse hallottam szinte semmit abból, amiről dumált. Pontos voltam, mint mindig, és a pasas felöltözve várt, ami azért meglepő, mert egyre többen úgy sietnek, nehogy felesleges percek múljanak el, hogy alsónadrágban, eljátszva, hogy nem szívtak semmit, nyitnak ajtót. Azonnal megéreztem a fű szagát, de ez nem volt meglepő.

  • Kérsz? – kérdezte köszönés nélkül.
  • Nem.
  • Rendben, gyere, töltök neked valamit, amit akarsz.
  • Egy gin tonic jól esne.

Néztem, amint italt kever, és megállapítottam, mennyire rosszul néz ki, pedig nem lehet több negyvennél. Az egész teste puha és ormótlan volt. Nem volt kövér, de folytak az izmai. Arcán nyomott hagyott a sok éjszakázás, a stressz és ki tudja, micsoda. Egyáltalán nem látszott boldognak vagy elégedettnek, ám nem az volt a dolgom, hogy ezt megítéljem. A szemem azonban nyitva. A nappali, ahová vezetett, modern, letisztult stílusban volt berendezve, sejtettem, hogy nem az ő keze munkája. Van az a tervező és az a pénz.

Átnyújtotta az italt, és megkérdezte, mi fér bele nálam. Csodálkoztam, hogy nem érdeklődött előbb. Megmondtam, hogy nem vagyok útszéli ribanc, de ha motivál, kedves leszek, és jól fogja érezni magát. Bólintott, majd lehörpintette az italát. Én épphogy megnedvesítettem a szám.

Maga az „esemény” alig tíz percig tartott, felesleges volt előtte túl sokat faggatnia. Ahogy lemászott rólam, az ágya melletti fiókba nyúlt, és egy kötelet vett elő. Villámgyorsan megmarkolta a csuklóm, és oly módon kötözött meg, ahogy csak a gyakorlottak képesek.

 – Ne aggódj, nem foglak bántani! Csak nézni akarlak! – jelentette ki. Úgy tűnt, valóban csak erre vágyik. Mégis megremegtem. El is sápadtam. Hogy meg voltam-e rémülve? Igen. Hogy féltem-e tőle? Igen, de nem mutathattam, mert akkor elszabadult volna a pokol.

 – Nézni? Miért? – tettem fel a kérdést. Tisztában voltam vele, hogy beszéltetni kell, mert akkor többet megtudok róla, és rájövök, mire számíthatok ettől a baromtól.

 – Szép vagy és fiatal! Mindig ilyen lányra vágytam, amikor még én is fiatal voltam. Most meg itt van, mert fizetek érte.

 – Ha nem kötözöd meg a kezem, akkor is itt vagyok, hiszen ezért jöttem.

 – Jó duma, de nem igaz.

 – Kipróbálhatnád.

 – Jobb, ha hallgatsz, mert semmi mást nem teszek veled, ha befogod a szád. Csak feküdj nyugodtan, amíg szemügyre veszlek.

Tényleg ez történt. Közelebb lépett. Az italomra gondoltam, ami a másik szobában maradt, és finoman mozgattam a kezem a kötél alatt, miközben a lábam szabadon maradt. Amatőr. Bár az megnyugtatott, hogy ha bántani akarna, bizonyára megkötne úgy, hogy ne tudjak szabadulni. Egy teljes órán keresztül vizsgálta az arcom, a melleim, az ölem, mintha anatómia leckét akarna venni, majd bólintott, eloldozott, és kifizetett.

 – Nem értem…Egyszerűen nem értem! – motyogta. Alig bírtam ki, hogy ne üssek a képébe.

Már az ajtóban álltam, szívem, testem megnyugodott, amikor visszafordultam és megkérdeztem:

 – Mit?

 – Mitől más egy nő élvezete, mint a férfié? Miért remegtek úgy, mintha áram járna át benneteket?

 – Nem tudom! – mondtam gyorsan és már kint is voltam az udvaron és sietősre vettem a lépteim. Beteg…Még egy beteg…

Még aznap üzentem valakinek, hogy szerezzen egy sokkolót. Kis lakásomban tört rám a reszketés, mert akkor jöttem rá, hogy bajom is eshetett volna. Hogy ennyire buta és elővigyázatlan vagyok, addig fel se tűnt. Tanulni, okulni, mondogattam magamnak, és ahhoz a fickóhoz soha több nem mentem vissza. Ám szörnyetegek vannak bőven, főleg azok között, akikre nem is gondolunk.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here