Mesélek arról is, amikor egyszer összeverekedtek miattam meg a hiúság miatt.
Ez az egész szakma, akármennyire is szeretnénk azt mondani, hogy tágas és komfortos, hazugság. Persze vagyunk páran benn, de mindenki titkolja, mégis megesik, hogy a városon belül összefutunk olyannal, akivel már találkoztunk egy szoba sötétjében. Az is előfordult már, hogy egy ismeretlen vállalkozó kitalálta, hogy elvisz egy vidéki városba, és bemutat barátnőjeként az ottani rendezvényen, mert szegény hülyék, ott távol a fővárostól, úgyse tudják, hogy Eladó vagyok, irigykedni meg szeretnek.
Elsőre az volt a megérzésem, hogy nem jó ötlet. Különben se szívesen vállaltam ilyesmit, mert sok időmet vitte el, de a srác váltig bizonygatta, hogy jó buli lesz, és olyan összeget kínált, amire csak a hülye mondott volna nemet. Volt a szekrényben pár tuti ruhám, amelyet addig nem használtam, ezért befektetnem se kellett, és vártam, hogy értem küldje a kocsit. Már azzal követte el az első hibát, hogy külön kocsival érkeztünk, ami feltűnt egyeseknek. Nem mintha bárkinek is köze lett volna hozzá, de ezek a feltörekvő fiúcskák, apuka vetélytársai mással sincsenek elfoglalva, mint azzal, hogy egymást figyeljék. Külön hálózatuk van arra, hogy hogyan szégyenítsék meg azt, aki nem elég jó a köreikben, magyarán nem él számolatlan gazdagságban, nem villog vele, netán baromságokra költ, ami nem ugyanazt jelenti, nekik, mint más földi halandónak. Mondok egy példát: a vacsora, amit rendez, pl. olcsó, semmitmondó és nincs benne semmi olyan, ami egy másikat túlszárnyalna. Vagy a ház, amelyet választ, nem maximálisan zárt terekből áll, ahová el lehet vonulni, szívni nőkkel, férfiakkal, kinek mi tetszik. Vagy csoportokban.
Akár jó is lehetett volna, hogy külön érkezem, de ebben az esetben mégse sült jól el, mert ahogy kitettem a lábam a Merciből, azonnal megpillantottam egy ismerős arcot. Ott, messze, abban a közegben, ahol még véletlenül se kellett volna összefutnom ismerőssel…Nevezzük Zsombornak, de persze nem ez volt a neve. Muszáj elbujtanom más név és személyiség mögé, mert nem lenne szerencsés, ha magára ismerne. Természetesen tudom, hogy nem olvassa, amit írok, már csak azért se, mert könyvet sose vesz a kezébe. Ő mondta büszkén, nem én találom ki. De lehetnek olyanok, akik igen, és elmesélik neki, milyen színben festettem le. Egy pökhendi, nyomulós, újgazdag harmincas fickó, aki azt hiszi, hogy a csúcson van, pedig csak apja csalásai és kapcsolatai révén maradhatott bent a belső körök egyikében. Ha valaki szemébe mondaná, kiröhögné vagy megütné, ez a kettő a módszereinek szerves része.
Szóval Zsombor menten észrevett, amint kiemeltem sima, barna, izmosra gyúrt lábam a Merciből, és hagytam, hogy a sofőr kisegítsen, miközben a ruhám olyan szűk volt, hogy szinte második bőrként feszült rám. Ez persze csak előnyt jelentett, mert az alakom kifogástalan, tudni kell, hogy nem magától ilyen. Aranyszínben szinte ragyogva álltam az udvaron, és azt figyeltem, mikor ér már oda aznapi Vevőm, de ő nem volt sehol. Kicsit ideges is lettem, főleg, amikor Zsombor elindult felém.
– Istenem, gyönyörű vagy! – kiáltotta. Nem jöttem zavarba, mert tudtam, és neki különben se volt más fontos, csak a külső.
Ő nem az a fajta volt, aki a nőket emberszámba vette. Egyszer se kellett vele beszélgetnem, célirányosan szexet akart és pont. Kemény húsz percig bírta, aztán elaludt. Még az ébredését se kellett megvárnom, mehettem azonnal. Szerettem ezt, semmi felesleges hajcihő, csak a lényeg, no meg a lóvé.
Könnyű bókján elmosolyodtam, amikor megpillantottam a „párom”, aki elámulva meredt rám, de csak addig a pillanatig, amíg meg nem látta Zsombort. Szemében ekkor harag villant, de fékezte magát.
– Szevasz, öcskös! – köszönt neki Zsombor, hangjában jó adag gúnnyal, mert azonnal összemérte a vagyonuk és a farkuk hosszát gondolatban. Minden bizonnyal nyerésre állt saját véleménye szerint.
– Szevasz! Látom, még mindig nem tudtál felszedni magadnak egy épkézláb beszélő robotot se! – hangzott a válasz, hisz Zs. valóban szintén egyedül érkezett. A párbeszéd nem folytatódott, mert a kérdező egy másodpercen belül a földön terült el.
Akkorát kapott, amekkorát a filmekben lát az ember. Biztosan eltört az orra, mert ömlött belőle a vér, talán a szájából is. Két gorilla ugrott oda mint valami mentőangyal. A verekedőt megkérték, hogy higgadjon le, de el nem zavarhatták. Az az idióta meg csak az öklét simogatta. Én meg se tudtam mozdulni, amikor valaki, talán egy orvos vagy ápoló felsegítette a Vevőm, és elkísérték rendbe tenni az arcát. Hadd ne mondjam, hogy bár nem sokan látták a jelenetet, híre ment, és én azonnal középpontba kerültem. Ez nem hiányzott, teljesen felesleges volt, hogy emiatt figyeljenek fel rám.
Pocsék este volt. A Vevő nem mehetett haza, mert fontos megbeszélése volt, így még pár órán át istápoltam és annyi pezsgőt ittam, hogy másnap dupla edzéssel se tudtam ledolgozni a kalóriamennyiséget, amit feleslegesen bevittem.
Tudom, a kérdés mindenkiben ott van. Ilyenkor is ki vagyok fizetve? Egyértelmű, bár nővér vagy anyuka inkább voltam azokban az órákban, mint aranyruhás kellék egy partinak álcázott üzleti találkozón.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
