Gábor, miután lánya felhívta, elindult, hogy találkozzon vele, és kinézzenek egy jó helyet másnapra, amit eddig nem mutatott meg neki. Azon gondolkodott, az Emesével való beszélgetésnek mi értelme volt. Semmitmondónak és üresnek tűnt, de nem tudta nem érzékelni benne a féltékenységet fűszerezve egy csipetnyi gonoszsággal. Nem téved, ebben is biztos volt, mégis nehezen tudta elhinni, hogy Mara legjobb barátnője mindent megtesz azért, hogy a lány ne legyen ott. Vajon miért? Mi haszna származik belőle, hiszen a véletlen is kezükre játszotta a találkozást? Látszott, hogy a múlt már rég nem létezett, és egyikük sem akarta volna visszacsinálni. Miért is tették volna? Húsz év nem kevés idő, és a tiniszerelmek bár lehetnek mélyek, múlékonyak. Ebben volt tapasztalata. És lám, akiért a fél karját adta volna egykor, menekül előle. Milyen könnyű azt mondani, hogy az ember mindent oda tud dobni az érzéseiért! Ez hazugság! Kevés olyan szerelem van, amely annyira beterít, hogy nem képes józanul gondolkodni az ember. Különben is, nem ő csalta meg Marát. Sőt megpróbálta tisztázni vele. Semmire nem ment vele, még szóra se méltatta, pedig annak idején égre-földre esküdöztek egymásnak, hogy csak együtt természetesen az idők végezetéig. Mennyire szeretnek ilyesmiket mondani azok, akik megbolondultak a szerelem italától! Tényleg kábító és méregerős, de érdekes módon van ellenszere.
Ha lehunyta szemét, maga előtt látta a törékeny testét, még melle is alig volt, ellenben más korabeli lányokkal. Előző nap azonban úgy tűnt neki, a természet bepótolta a mulasztását. Gyönyörűbb lett, mint egykor, és bár sápadtnak látszott, Gábor szíve megdobbant. Hogy olyan módon, mint régen, nem tudta volna megmondani. Vagy mégis, hiszen józan felnőtt volt: nem, egyáltalán nem úgy, mert már volt benne egy tüske, ami megakadályozta, hogy ez a dobbanás tiszta és örömteli legyen. Mégis több volt, mint szimpla öröm.
Az emlékezés olyan folyamát indította el, amely áttörte a gátat, és elárasztotta egészében. Szeretett volna egyedül lenni, kimenni a Szigetre, megkeresni a régi parkot, ami vacak kis ligetecske volt kopott fűcsomókkal és gazos bokrokkal, de nem lehetett. Mit mondott volna a lányának? Hogy ábrándozik és emlékezik? Egy felnőtt már nem adhatja át magát oly módon a szertelen érzéseinek, ahogy egy gyerek. Nem toporzékolhat, nem mehet oda, hogy megrázza a másikat, és azt kérdezze, hogy a fenébe lehettél mással, amikor ott voltam neked? Már nem. Húsz évvel később mindez szánalmas és nevetséges ötletnek tűnt. Vannak olyan dolgok, amelyek úgy múlnak el, hogy nem lehet tisztázni őket. Valószínűleg azért, mert értelmetlenek. Ez a sorsszerűség.
A sorsszerűség része volt a lánya is, mert miatta megérte Amerika, még talán Mara elvesztése is, de ilyet ki merne kijelenteni nyugodt szívvel? A sodró erejű szerelem elmúlt, de megmaradt 18 év boldogsága, amit a felcseperedő Tara okozott. Még nevében is emlékeztette a másikra. Szerencsére a volt felesége ezt sosem sejtette.
Ahogy álldogált a drogéria előtt, amelynél a lányára várt, alig észrevehetően megrázta a fejét. Nem fog úgy táncolni, ahogy Emese fütyül. Ott lesz a találkozón még akkor is, ha ez valakinek nem tetszik.
– Ne haragudj, apuci, csak még egy boltba be kellett ugranom! – karolt belé széles mosollyal a csinos lány. – El se hiszed, mit vettem!
– Dehogynem! Táskát vagy egy új felsőt! Nincs igazam? – mosolygott rá kissé atyásan.
– Nem talált! Szomorú, hogy csak ennyit nézel ki belőlem!
– Ó, jaj, bocsánatot kérek attól a hölgytől, akinek legalább harminc táskája van, a felsőinek száma pedig végtelen.
Tara megcsóválta a fejét, és megjátszott szemrehányással nézett apjára.
– Igazad van, de…No, mindegy! Könyvet vettem! Megkérdeztem az eladót, ki most a menő magyar író, és akinek a nevét meg tudtam jegyezni, tőle választottam. Mindjárt hármat.
– Magyarul akarsz olvasni?
– Igen, úgy érzem, eljött az ideje, hogy második anyanyelvemen is szót értsek.
– Gyanús vagy te nekem! Ha nem tudnám, hogy nem lehet fiú a dologban, azt hinném…Szóval, kik most a legjobbak?
– Nekem egy srác, várj, nagyon nem egyszerű neve van: Krasznahorkait és Grecsót ajánlotta, de én még Vámos Miklóst is betettem a kosaramba.
– Egy fiú…Gondolom helyes fiú…
– Igen apa, bár nem ez volt a fő szempont…
Gábor felnevetett. Nézte a szép, naiv arcot, aki meg akarta győzni arról, hogy három könyvet azért fog elolvasni, mert rátört a vágy, hogy magyarul olvasson. Az ilyesmihez mindig kell egy másfajta löket…Egy inspiráció, ami most egy srác személyében jelent meg. Nem bánta, egészen a következő mondatig.
– Este elmennék kicsit a városba, jó?
– Komolyan? A sráccal, aki ért a könyvekhez? – A férfi jót mulatott magában. Nyilvánvaló volt, hogy vele, de nem akarta megkönnyíteni a lánya helyzetét, még akkor, hogy elpirult és bólintott.
– Igen…Nem hiszed el, de az ő neve is Gábor. Totál kiakadtam, amikor megmondta.
– Beszéljünk csak erről részletesebben! Még mindig egy vadidegen városban vagy…
– Jó, de kérlek vedd figyelembe, hogy ez a 21. század, van GPS, nem fognak elrabolni és megszöktetni, és tudtommal, ebben az országban is működik a telefon és a taxi.
– A baj épp az, hogy ez a 21. század…Méghozzá nagyon nem az eleje.
– Mondja a vén diák, aki hazajön egy találkozóra. Mellesleg apa, az a nő szerelmes beléd, aki odaült hozzánk.
A férfi jóízűen elnevette magát. Lánya méltatlankodva rápillantott, és egyik kezéből a másikba tette a szatyrot, amely nehéznek bizonyult.
– Te képzelődsz. Lehet, hogy régen az volt, de most…Ugyan már, hiszen nem látott húsz évig. – Ahogy kimondta, tudta, hogy hazudik.
– Nem tévedek. Benne volt a tekintetében.
– És ezt kettő másodperc alatt észrevetted? Viccelsz!
– Jaj, ti apák, vakok vagytok? Vagy mondjam, hogy férfiak? Apuci, te most is jó pasi vagy! Látom, ahogy megbámulnak az utcán.
– Szörnyű, hogy ezt a lányom mondja nekem! Egyenesen riasztó! – Mindketten nevetni kezdtek, és csak akkor hagyták abba, amikor egy autó rájuk dudált, mert elindultak a zebrán mielőtt a lámpa zöldre váltott volna.
– A végén még elüt bennünket valaki…– mondta a férfi ijedten, és nem bírta kiverni a fejéből a hallottakat.
Nem azért, mert örült neki, hanem mert a lánya észrevehetett valamit, ami neki is feltűnt. Persze az sincs kizárva, hogy téved, hiszen a nők, beleértve a fiatalokat is, gyakran képzelődnek vagy belemagyaráznak dolgokat a nemlétező érzésekbe. A bolhát azonban elültették, és már nem hagyta nyugton. Ha igaz lenne, akkor se változtatna semmin. Vagy mégis? Úgy döntött, beszélnie kell Marával, és történjék bármi, most nem fogja lerázni őt. A telefonja után nyúlt, és megpróbálta elérni Tomit, a legjobb cimboráját régről, aki remélhetőleg tud neki segíteni abban, hogyan találja meg Marát, hisz nem csöngethet be a környék összes házába.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
