Eggyé lenni

Amikor Gergő megérinti Mira hátát, érzi, hogy ez nem lesz szokványos este. Nem új már számára a nő teste, de a hosszú évek során sem tud betelni vele. Mira nem az a klasszikus modell alkat, sőt mit több. Kicsit vastagabb a combja a kelleténél, és a dereka sem igazán vékony. Gergő ezt mégsem látja.

Mindketten sokat dolgoznak, gyakran fáradtak, de soha egyetlenegy alkalom sem megismételhető kettejük közt. Mira az a nő, aki már a tekintetével is izgatni tud. Úgy pásztázza végig a férfi testét, hogy az megperzselődik alatta. Gergő nem tudja, hogyan csinálja, de bármit is tesz, ő eszményi férfinak érzi magát mellette. Péntek lévén mindkét gyereket lepasszolják a nagyszülőkhöz.

 
 

Már hazafelé a dugóban ülve elképzeli a nőt, ahogy majd kibontja selyem köntöséből. A köntös alatt piros melltartó lesz bugyi nélkül. Ez a kérése mára. Végigsimítja ujjhegyével a nyakát, vállát, majd a mellét. Hallani fogja, ahogy a nő felsóhajt és apró lihegések közben nyaka köré kulcsolja a karját. Könnyű, virágos parfümje felkúszik az orrába és a nő fülébe súgja a varázsszót: akarlak! Melyik férj ne hallaná ezt szívesen? Kinyitja majd a köntösét és bőrének selymével megtelik tenyere.

Nem, nem teszi azonnal magáévá, mert az egész lényege a játék. Tölt neki egy pohár bort és hagyja, hogy a nő leüljön az ágy közepére és vörös haja a szemébe lógjon. Ő kisimítja a legrakoncátlanabb tincset, és tudja, nincs még egy olyan szerencsés férfi, mint ő. Ott ül vele szemben egy asszony, aki igazán adja magát. Nem kéri, hogy simogassák, egyszerűen belesimul a férfi testébe, mert eggyé akar lenni vele. Lábait a férje dereka köré kulcsolja és hagyja, hogy a férfi szemébe nézve élvezze a látványt. A nő, a bor, finoman gyűrődő köntös földöntúlian széppé teszi Mirát, aki parázslik.

Vágyik rá úgy, ahogy kezdet kezdetén. Ajka kinyílik, fénylik rajta egy csepp a borból, amelyet érzékien lenyal. Már tudja, hogy Gergő készen áll magáévá tenni, mert a teste minden porcikája megfeszülten lesi, hogy a nyíl kiröppenjen.

Szeretni és szeretkezni náluk ugyanazt jelenti. Átadni magukat a másiknak és befogadni önmagukba a másik testét és lelkének darabját. Mira felsóhajt, és lágy ringással hullámzik át a gyönyörbe, amit Gergő puha csókokkal viszonoz. Öleli a nőt, és elsuttogja neki saját varázsszavát, amelytől a nő még inkább izgalomba jön. Mindketten tudják, hogy a van valami, ami csak a kettejüké. Ez a valami a titkos kötés, amellyel a test magához láncolja a lelkét. Nincs ebben varázslat. Egy régi tudás lenyomata, amelynek olvasásához csak ők ketten értenek. Más szemek, kezek hozzá nem férhetnek.

A férfi megéli a nő testének ringatózását.  A nő érzi, hogy a férfi teste átveszi a hatalmat benne. Hirtelen egyek lesznek és erre a pillanatra nincs magyarázat. Egyek, mert így akarják és ezt az akaratot senki át nem veheti felettük.

Gergő keze bebarangolja a nő testét, a nő pedig meghajlik vágya és öröme előtt. Ennyi a világmindenség egy értékes pillanata. Ennyi és ez a pillanat a minden. Nem kevesebb, nem több.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here