Én sose leszek nagyika?

“ Amikor Tünde találkozott a barátnőjével, nem sejtette, hogy a beszélgetés végére kiborul. Nem mintha olyasmit hallott volna, amit ne sejtett volna már régen. Ahogy ott ült a puccos kávézóban Dalmával szemben, arcul csapta az igazság. Az ő lánya sose fogja megajándékozni unokával. Mondhatta volna erre bárki, hogy na és, ilyen az élet, de ennyivel könnyű elintézni egy kívülállónak. Ahogy múltak az évek, mind jobban félt az öregedéstől, és gyanakodva figyelte arcát minden reggel, amikor kénytelen volt a tükörbe nézni. Márpedig nem lehet úgy arcot mosni, vagy kenegetni, hogy az ember ne vizslassa magát. Napközben eszébe se jutott szembesíteni lelkét a változásokkal, volt elég dolga. Csak a reggelek kavarták fel benne a mélyen nyugvó érzelmek mocsarát.”

Amikor Tünde találkozott a barátnőjével, nem sejtette, hogy a beszélgetés végére kiborul. Nem mintha olyasmit hallott volna, amit ne sejtett volna már régen. Ahogy ott ült a puccos kávézóban Dalmával szemben, arcul csapta az igazság. Az ő lánya sose fogja megajándékozni unokával. Mondhatta volna erre bárki, hogy na és, ilyen az élet, de ennyivel könnyű elintézni egy kívülállónak. Ahogy múltak az évek, mind jobban félt az öregedéstől, és gyanakodva figyelte arcát minden reggel, amikor kénytelen volt a tükörbe nézni. Márpedig nem lehet úgy arcot mosni, vagy kenegetni, hogy az ember ne vizslassa magát. Napközben eszébe se jutott szembesíteni lelkét a változásokkal, volt elég dolga. Csak a reggelek kavarták fel benne a mélyen nyugvó érzelmek mocsarát.

Amikor Dalma kimondta a valóságot, legszívesebben megütötte volna. Minek avatkozik bele, semmi köze hozzá, örüljön csak a saját örömének meg a pufi unokájának, aki neki nem is tetszett igazán. Persze udvariasan nevetgélt az apró videókon, majd felvillant benne, hogy nemrég még gimnazista volt, aki úgy tervezte, hátizsákkal járja körbe a világot anyja ellenkezésének dacára. Ám akkor megjelent Zsiga, és a család tárt karokkal fogadta. Azt remélték, lebeszéli erről az őrültségről, ami ha nem is így történt pontosan, de bekövetkezett. Azon a nyáron Tünde leesett a meggyfáról, és ezzel az útnak lőttek is, mert a hathetes kartörés után már nem tudott nekivágni.

 
 

Zsiga, aki hat évvel volt idősebb nála, már befejezte az egyetemet, mellette állt mindenben, és ez szüleiből hatalmas szeretetet váltott ki. Rajongtak érte. Már-már jobban is a kelleténél, különösen anyja, aki minden alkalommal, amikor hazalátogattak, hatlapos krémest csinált, és nem győzte a kedvét keresni. Tünde akkortájt meg is jegyezte, hogy talán kicsit bele is habarodott jövendő vejébe, akinek fekete haja és kék szeme tényleg nem mindennapi külsőt kölcsönzött a fiatal srácnak. Épp úgy nézett ki, mint egy olasz színész az ötvenes évekből, akinek nem jutott eszébe a neve. Egy tincs mindig a szemébe lógott, és volt benne valami ellenállhatatlanul szemtelen. Amikor elmondta apjának, ő kinevette, és kelletlenül rendre utasította. Hogy jut eszébe ilyesmi, hiszen ők már túl vannak a szerelmi lángoláson, negyvenévesek is elmúltak, szóval középkorú házaspárrá váltak. Mindenesetre sikerült bogarat tenni a fülébe, ám az egészből semmi nem volt igaz, legfeljebb némi plátói szerelem, ami titokban maradt.

Pár év múlva hozzáment Zsigához, és még jó párnak el kellett telnie, mire megfogant a lányuk. Úgy tűnt, le kell mondaniuk a gyermekáldásról, de harmincéves korára Tünde végre megérezte a hasában mozgó magzatot. Szép évek következtek. Több gyerekük nem született, ezért a kislányukra pazarolták összes szeretetüket. A házasságuk nem volt zökkenőmentes, de kié az, mégis kitartottak egymás mellett, még akkor is, amikor egyikük-másikuk úgy érezte, belefullad a megszokásba.

Hatvan sarkában azonban már mindketten tudták, hogy a lehető legjobb, ami történhetett velük, hogy együtt maradtak. Tünde mindennél jobban vágyott unokára. Babázni akart, pelenkázni, és ha úgy adódik, még éjszakázni is. Úgy hitte, akkor tud kiteljesedni, ha ország-világ látja majd, ahogy méregdrága, de annál profibb babakocsiban sétáltatja a csöppséget, aki természetesen szép lesz, és mindenkire vigyorogni fog.

A lánya azonban nem mutatott hajlandóságot az anyaságra. Húszas évei elején nehéz hátizsákkal bejárta, ha nem is az egész világot, de Indiát, utána nagy olasz körutat tervezett a barátnőivel, ami egy hónaposra sikeredett, majd az egyetem után egy évig alkalmi munkákat vállalt, hogy bármikor elutazhasson, ha kedve szottyan. Apja mindenben támogatta, és titokban pénzelte is. Tünde nem értette, miért nem mondja el neki, de bizonyára a jó apaságát volt hivatott még ezzel is megtámogatni. A fiúk nehezen érkeztek lányuk életébe, és rövid ideig maradtak. Néha attól tartott, hogy egy se fog mellette kitartani, de akkor megjelent Ádám, és helyreállt a világ folyása. Összeköltöztek, csinosítgatták a lakásukat, és múltak az esztendők. A hatodik év után tényleg nem értették, mire várnak, hiszen mindenük megvolt, és nyugodtan vállalhattak volna gyereket. Náluk nem volt gond, fel se merült bennük, csak épp Szilvi gyógyszert szedett.

Miután eljött a kávézóból, ami november eleje óta karácsonyi fényekben úszott, pokoli rosszkedv lett rajta úrrá. Azon gondolkodott, neki milyen kínkeservesen jött össze a gyerek, a lánya meg védekezik ellene. Hogy van ez? Miféle játéka ez a sorsnak? Vagy Dalma téved, és csak halogatják a dolgot, mert szeretnének még egy ideig kettesben éldegélni? A hat év alatt igazán lehetett részük meghitt és kellemes pillanatokban. Mennyi időt akarnak még?

Hazaérve szerencsére nem várta senki, még a kutya se került elő, ahogy belépett a rácsos kapun, így besietett az ajtón, és lerogyott a kanapéra. Maga sem tudta meddig rágódott a dolgon, míg végül úgy döntött, megkérdi az illetékest. Belükről feszítette a vágy és a félelem, mégis tudni akarta, hogy lesz-e belőle nagyika, ahogy a lánya hívta az övét. A telefon után nyúlt, majd letette. Az ilyesmit nem lehet csak úgy szóvá tenni. Vagy mégis? Várt. Sóhajtott egy nagyot, főzött magának egy méregerős kávét a kotyogósban. A kávé, ahogy az élet, nemcsak erős, hanem keserű is lett, majdnem ihatatlan. Felturbózta tejjel és cukorral bőven, és mire befejezte az időhúzást, megjött a bátorsága. Nincs mese, meg kell tudnia, mert nem tud békén maradni. Tárcsázta Szilvit, aki szokás szerint a tizedik csengetés előtt nem vette fel.

 – Csak nincs valami baj? – kérdezte enyhe ingerültséggel a hangjában.

 – Miért lenne? – kérdezett vissza hamis hangon.

 – Anya! Sose hívsz napközben, mert tudod, hogy nem szeretem. Szóval kell lennie valaminek, ami miatt keresel.

 – Szörnyű, hogy az embert mennyire kiismeri a gyereke! – nevetett erőltetetten. – Muszáj kérdeznem valamit, de kérlek, ne haragudj meg érte! Rendben?

 – Atyaég! Sejtem, mit akarsz tudni, mert régóta a begyedben van, igaz? – Szilvi nem kertelt. Érezni lehetett, hogy készült erre a beszélgetésre. – A gyerek téma?

 – Igen!

 – Már kerülgetted egy ideje. Mit szeretnél tudni pontosan?

 – Valaki azt mondta nekem, hogy ő úgy gondolja, te nem akarsz anya lenni, én meg nem tudtam rá mit felelni. – Kimondta, kész, megvolt. Ha le akar szakadni a plafon, akkor most volt rá a legjobb alkalom.

 – Valamelyik barátnőd? Milyen jó lenne, ha nem engem beszélnétek ki. Nincs más témátok?

 – Van, de nem tilthatod meg, hogy beszélgessünk a gyerekeinkről. Ez természetes. Tagadjalak le?

 – Néha nem ártana! – Szilvi hangjában egy jó adag harag fészkelt. – Az egyik vén tyúk szerint nem akarok gyereket? Micsoda éleslátás…

 – Ne haragudj, tényleg nem telefonon kellene…

 – Anya, figyelj! Többször nem mondom el, és nem is akarok magyarázkodni. Valóban nem szeretnénk gyereket, és most ne kapj infarktust. Ez a mi döntésünk, ilyen világra nem kell. Jól megvagyunk, mindkettőnknek szépen épül a karrierje, és nem hiányzik nekünk, hogy valaki megváltoztasson bennünket. De nem várom, hogy megértsd.

Tünde nem tudott válaszolni. Megkapta, amit akart, de a szája, szíve bezárult egy hosszú csendre.

 – Itt vagy még? Válaszolj!

 – Igen, persze, megértelek, elvégre ez a te életed – mondta nem túl meggyőzően, de nem értett meg semmit. Egyedül az lüktetett az agyában, hogy neki sose fogja senki azt mondani: szia, nagyika!

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here