A következő nap történései olyanok voltak, hogy Angéla csak a filmekben látott hasonlót. A rendőrség felvette a vallomását, amely után Csongort felmentették az állásából. Ehhez persze hozzájárult a titkárnő beszámolója is, akit régóta zaklatott, de ő nem mert lépni. Azokban a napokban nem született ítélet, nem őrölnek olyan gyorsan isten malmai, de ahhoz bőven volt elég információ, hogy kiderüljön a férfiról, hogy egy szemét disznó. És ha ez nem lett volna elég, átvizsgálták a könyvelést is, és kiderült, hogy Csongor igen sokat csúsztatott a saját zsebébe.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Angéla nehezen akarta elhinni, hogy ennyire félreismerte. Tudta, hogy emberek sokszor hazudnak és lopnak, de mind azt hisszük, hogy ha ez a közvetlen környezetünkben lenne, észrevennénk. De a csalók tökélyre fejlesztik a lopást és a sikkasztást egy bizonyos idő után. Csongor nem ellenkezett, ha valaki meg akarta vesztegetni, hogy gyorsan betehesse rokonát az Alkonyatba. Így a bankszámlája jelentősen megnőtt az évek során és nem tudta igazolni a pénz eredetét. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem becsületes úton járt.
Ádám nem díjazta különösebben, hogy Angéla ennyire hiszékeny. Azt kérdezte tőle, vajon mi lett volna, ha nem jár arra megint? És nem is csak úgy sétálgatott az otthon felé, hanem szerencsére dolga volt. Igaz, hogy valamivel korábban érkezett, mint ahogy megbeszélték, de ez olyan volt, mint egy megérzés. Tudta, hogy ott kell lennie, és ott is volt. Haragosan bámult a nőre, akit szeretett, és kerek perec megmondta neki, hogy legszívesebben elfenekelné, mint egy gyereket. Hangjában ezúttal nem volt erotikus töltet. Valóban mérges és csalódott volt, miközben a szíve mélyén megnyugodott, hogy többé nem lehet bántódása Angélának. Mégis meg kellett mondania neki a magáét, mert Angéla elővigyázatlan és elhamarkodott volt, legközelebb, már ha lenne hasonló, nem lehet ennyire naiv, tette hozzá.
Angéla persze örült, amikor látta, hogy mennyire aggódik érte, de a szidást nem szerette. Megbántani mégsem akarta, így lenyelte a békát, és alig várta már, hogy szilveszter este újra együtt legyenek. Az elmúlt pár napban a férfi minden erejével a kiállítás megnyitására koncentrált, és közben az idősek költöztetését is bonyolította. Nem érdekelte, hogy Csongort leváltották, az sem, hogy vajon ki lesz utána, ő teljesíteni akarta becsülettel, amit megígért.
Angéla annak örült a legjobban a világon, hogy öreg barátnéja teljesen jól volt. Pontosabban nem is volt baja, az is csak a csapda része volt. Julika makkegészséges fogadta őt másnap, és Ádámhoz hasonlóan mérges volt, amiért az ő személyével takarózott Csongor.
Miközben ezek az események zajlottak, Angéla bátyja is megtapasztalta, hogy az élet kemény fityiszt tud mutatni, főleg, akkor, amikor már azt hisszük, mindent tudunk, mindent megéltünk. Luca valóban lelépett a pénzzel és Dávid keserűen nyugtázta magában, hogy ostoba módon viselkedett, amikor nem akarta észrevenni az intő jeleket. Egyetlen egy pozitív dolog volt az egészben, hogy nem az összes készpénz tartaléka ment rá erre a szerelemre. Az volt a szerencséje, hogy volt több bankkártyája, és csak az egyiket sikerült menyasszonyának lenulláznia.
Angéla nem beszélt vele karácsony óta, nem akarta orra alá dörgölni, hogy vesztes, hiszen ezt tudták mindketten. Felesleges lett volna azzal dicsekednie, hogy ő megmondta. Anyjuk azonban tudott mindenről, és végre meghunyászkodott. Angéla óvatos volt vele, nem mesélte el, hogy erőszakoskodtak vele, azt sem, hogy Ádámmal találkozgat. Arról meg mélyen hallgatott, hogy élete bátyjáéval ellentétben csodásan alakul.
Nem győzte figyelni, hogy Ádám milyen nagyszerűen szervezi meg az egész megemlékezést, az egész kiállítást. Mégis kicsit jobban örült volna, ha több idejük marad egymásra.
Az év utolsó előtti napján elment bevásárolni, mert kitalálta, hogy baconba tekert húst fog sütni, mellé hajszálvékonyra szeletelt krumplit tesz. A közeli hentesnél épp fizetett, amikor megpillantott valakit, akinek cseppet sem örült. A volt férje haladt el az üzlet előtt, mellette pedig egy nő magyarázott lelkesen. Nem az, aki miatt elhagyta. Úgy látszik, az emberek nehezen találják meg a társukat, bármennyit is keresgélnek, gondolta bölcsen. Ennek gondolatára azonban nem lett szomorú.
Minden jó, ahogy van, nyugtázta magában. Kilépett az üzlet ajtaján és a ködös alkonyatban sietősre vette lépteit. Már egészen közel volt a lakótelepi lakásához, amikor észrevette Ádám hatalmas kocsiját. Mindjárt jókedve lett tőle. Nyitotta az ajtót és már futott is volna fel a lépcsőn, amikor a földön egy piros szívet pillantott meg. Valaki kicsit sietett a Valentin nappal, vigyorodott el. Aztán, ahogy kettőt lépett, megint ott volt egy matrica, majd a folyosón végig, egészen az ajtajáig. Ilyen nincs, gondolta. Hisz már nem gyerekek… Picit zavarba is jött, főleg, amikor az egyik szomszéd, a kotnyeles Katika kinyitotta az ajtót, és kikiáltott neki:
– Te aztán tudod, hogy kell elvarázsolni egy férfit! – mondta elismeréssel a hangjában.
– Én? – nézett rá hitetlenkedve. Katika negyvenes nő volt, amolyan vénkisasszony-forma, festett szőke, gömbölyű, és igénytelen.
– Hát nem is hozzám vezet annak a pasinak az útja, aki ezeket rakosgatta – válaszolta némi gúnnyal.
– Te jó isten! Itt voltál, amikor leragasztotta a matricákat?
– Mi az, hogy! Végignéztem a jelenetet és a legvégén megkérdeztem, kér-e egy kávét, de nem kért! Istenem, de jóképű volt!
Angéla szíve hevesen verni kezdett.
– És aztán?
– És aztán nem volt semmi. Azt mondta, nem tud téged elérni, mert nem veszed fel… De azt üzente, hívd majd fel. Pár perce ment el.
– Nem veszem fel? Nem értem? – És a telefonja után nyúlt. Valóban nem tudta felvenni, mert teljesen lemerült. Idegesen a kulcsa után kutatott, amikor a szomszéd még kimondta, ami a begyében volt:
– Én nem tudom, hogy csináltad, de ha megunod ezt a pasast, szólj neki, hogy pár ajtóval arrébb lesz valaki, aki szívesen felvidítaná.
Angéla kényszeredetten elmosolyodott. Cseppet sem örült az ezekhez hasonló mondatoknak.
– Rendben, okvetlenül szólni fogok – válaszolta. – Most mennem kell…
Katika nagyot sóhajtott és csendesen becsukta az ajtót.
Angéla előkotorta a kulcsát, és belépve az előszobába, furcsamód fahéj illatot érzett. Tudta, hogy az lehetetlen, hiszen Ádám nem volt jelen.
Viszont jelen volt a szerelem, amely már egyet jelentett neki ezzel az illattal.
Ó, ez a bolond pasas, nevetett fel hangosan. Valóban lematricázta a lépcsőt mindenki szeme láttára? Hát van ennél romantikusabb?
Ledobta kabátját és felrakta töltőre a telefont. A készülék azonnal üzenetek sorát jelezte.
A legutolsó ez volt:
„Angica! Ne hidd, hogy nem érzem magam totál hülyének! A szomszédod tudtomra is adta! Ezért csak egyetlen módon kárpótolhatsz, ha már vénségemre elment a józan eszem. Hozzám kell jönnöd feleségül! Mit válaszolsz?”
Angéla a szája elé kapta a kezét meglepetésében.
Ekkor csengettek. Hirtelen azt sem tudta, mit tegyen. Válaszoljon, ajtót nyisson vagy hangosan nevessen Ádámon, aki ennyi év után is, csak őt akarja?
Úgy döntött, ajtót nyit, mert másodszorra már erőszakosabban csengetett valaki.
– Na, benne vagy? – kérdezte széles mosollyal a férfi.
Nem túl messze kinyílt még egy ajtó, és egy kíváncsi fej kukucskált ki.
– Örülnék, ha nem lenne tanúja ennek a jelenetnek senki! – mondta Angéla ragyogva. – Ha becsuknád az ajtót, talán választ kaphatsz égető kérdésedre.
Ádám rajongással telve nézett a nőre, majd visszafordulva kikacsintott a szomszédra, majd behajtotta az ajtót, hogy a műsor véget érjen az ő számára.
– Szegény asszony! Lemarad a legjobb részről – jegyezte meg vidáman.
Angéla felnevetett.
– Biztos vagy benne? – érdeklődött tettetett naivitással. Tekintete összekapcsolódott a férfiéval és annyit kért magában a jó istentől, hogy erre a pillanatra mindig emlékezzen. Még akkor is, amikor már olyan öreg lesz, mint Julika néni az otthonból.
Vége
Bónusz rész hétfőn
fotó: Pinterest
