Mentegette. Most, itt a semmi közepén állva jött rá, hogy mindig csak mentegette ezt az embert. Egy évvel az első randijuk után kérte meg a kezét, de nem sokkal később meg is csalta őt. Akkor a férfi nagy nehezen kimagyarázta magát, hogy az a rámenős liba, meg a pia tehet mindenről. Ám legyen, mindenkinek jár egy második esély. Így döcögtek el egészen az oltárig, ami akkor olyan evidensnek tűnt, mint amilyen érthetetlennek most.
Két éve házasok, azóta tart a macska-egér harc, amelyben ő egyre több vért veszít, és egyre gyengébben áll fel.
De valami mindig előre lendíti. Például a közös lakás vagy ennek az autónak a megvétele, amelyben most ül. A közös terhek és örömök minden egyes alkalommal meggyőzték őt, hogy nem véletlenül találkoztak és kötötték össze az életüket: “Mással meg más lenne rossz, más se lenne tökéletes…” – ilyenekkel oltotta el mindig a szívében gyúló indulatokat.
Esik. Szakadatlanul, mintha dézsából öntenék. És egyre hidegebb van. Kaja sincs nála. Haza kéne érni valahogy.
Még sosem robbant le. Miután kitette a háromszöget, és jól kibőgte magát, tárcsázott. Azt hitte, az embernek azért is van férje, hogy egy ilyen esetben megoldást találjon. Úgy gomolygott felette a szófelleg, ami a telefonból tört elő, mintha valóságosan kint állt volna az esőben. Hogy ő milyen idióta, meg mit képzel, biztos csak a benzin fogyott ki, amúgy meg szakad az eső, neki meg nemsokára megbeszélése kezdődik… és, hogy a diplomával ki is törölheti, hisz egy ilyen egyszerű dolgot se tud megoldani az “okos fejével”.
Az okos feje, ami régen bóknak számított, most vádlón sújtott le rá.
Máskor annyi maradt volna meg a beszélgetésből, hogy szegényke nem ér rá, nemsokára megbeszélése kezdődik. Mentegette volna. Most azonban úgy derengett át a valóság a gondolatai sűrű fellegén, mint a Nap az égen eső után.
Felhívta a barátnőjét, aki hamarosan meg is jelent.
– Hívok egy autómentőt, aztán meg hazaviszlek. Csak ne bőgj!
– Nem, már nem sírok – válaszolta tompán, fejében pedig már készült az új élet terve.
fotó: Pinterest
