Fogd a kezem!

A fotókat Valczer Hajni készítette

 
 

Melyik gyerek ne álmodott volna arról, hogy ha felnő tűzoltóvá, rendőrré vagy katonává válik. Ezek az emberek a kicsik számára mindig is példaképek voltak, hiszen az emberek jóra tanítják a gyerekeiket és ezek az emberek jót tesznek. Erősek, találékonyak és ügyesek és megvédik a jót a gonosztól.

És persze melyik gyerek nem szeretne erőssé és ügyessé válni, olyan emberré aki megvédelmezi a gyengét. A gyerekek többsége előtt ott a lehetőség, hogy valóra váltsa az álmát, azonban vannak néhányan olyanok, akik előtt csukottnak tűnnek az oda vezető ajtók. Pedig ők is ugyanolyan gyerekek. Ugyanolyanok az álmaik és a reményeik, ám például egy velük született rendellenesség sok utat elzár előlük.

Egyikük a 7 év éves Tamika, aki spinális izomatrófiában (gerincvelői eredetű izomsorvadás) szenved. Tami nagyon kreatív. Szeret festeni, ragasztani, hajtogatni, és a legfontosabb számára, hogy társaságban, gyerekek vagy felnőttek között legyen. Imádja a vizet, ahol nagyon mozgékony, olyan mozgást is tud amit a szárazföldön nem. És ami a leginkább illik még rá, hogy nagyon „csajos”. Van ízlése, nem vesz fel akármit. Tél vagy nyár egyre megy, lakkozzuk a körmünket, tetkózunk, ékszerezünk.

Szeret iskolába járni és amikor megkérdezik, hogy mi szeretne lenni ha felnő, csak annyit mond, hogy anyuka.

Óriási élmény volt számára találkozni egy olyan hatalmas és erős, védelmező emberrel, mint Sági Norbert tűzoltó alezredes, és mint mondta a fotós néni kedves volt a tűzoltó bácsi is mosolygós és rettenetesen jól érezte magát, hogy egy csomó fontos ember vele foglalkozott.

Ugyancsak sokat jelentett a találkozás a „tűzoltó bácsi” számára, aki 8 éve szolgál a katasztrófavédelemnél.

„Megtisztelő volt számomra a felkérés, örültem a lehetőségnek. Egyrészt mert bízom benne, hogy a képekkel sikerül felhívnunk a figyelmet a nehezebb sorsú gyermekek helyzetére, illetve örülök hogy megismerhettem Tamarát, aki végtelenül aranyos és életvidám kislány. Azt gondolom, mindkettőnk számára nagy élmény volt a fotózás, örök emlék” – mondta Sági Norbert.

A Fogd a kezem sorozat további részeit itt olvashatod

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here