Megint elment egy év…Jól, rosszul, hol így, hol úgy. Nem kérdezte meg, hogy érzem magam, ahogy én se tőle, miért siet ennyire. Hihetetlenül közhelyes azt mondani, hogy kilépve a gyerekkorból szinte vágtára fogja magát az idő, és mégis… Hogy manapság ugyanolyan lassúak-e a nyarak, a téli esték, mint gyerekként, nem tudom, mert már rég mögöttem vannak, de most azt tapasztalom, hogy a hétfő után hirtelen csütörtök lesz, a szeptembert a karácsony követi, és csak egyet kell pislantani és már megint tavaszodik. Hogy hány tavasz van még hátra, nem tudom, de az biztos, hogy minden megélt örömmel tölt el.
Lehet, hogy ebben az évben is voltak keserű percek, de volt sok, ami nyugalommal töltött el. Olyanok, amikor azokkal lehetek, akiket szeretek. Olyanok, amikor velük ülhettem egy szobában, vagy a kertben, ahol sütött a bágyadt őszi nap, de még a vízparton is, ahol dagonyáztunk a homokban vagy ragadós sárban. Mindez jelentéktelen ahhoz képest, ahogy az értékeket mérjük, pedig ezek voltak a legjobban szeretett pillanatok.
Nem voltam beteg igazán, és minden egyes nap, amikor felkeltem, örültem, hogy élek, hogy nem a kórházak rideg folyosóin várok a kezelésre, vagy azon bosszankodom, mikor kerülök sorra.
Hálás vagyok, mert van mit ennem, hogy meleg szobában várom a következő napot, hogy nem félek élni, mert nem fáj semmim. Nem utolsó dolog ennek örülni kedves Olvasók, hiszen mind tudjuk, hogy akkor kapunk csak a fejünkhöz, ha baj ér bennünket.
Ezért ne feledjünk hálásak lenni a gyerekeinkért, az unokákért, a jó szóért, az egészséges napokért, a mosolyért, mert mindez ingyen van. Hogy lehetne jobb is? Bizonyára, hiszen egy életünk van, és szeretnénk a legjobban megélni mindent. Lehetne persze rosszabb is, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mások tőlünk függnek.
Hálás szívvel gondolok azokra a pillanatokra, amikor moziban voltam, amikor csodás színházi előadások részese lehettem, hogy ülhettem koncerteken elvarázsolva, hogy megöleltem valakit, aki szeret, hogy adni tudtam, mert volt miből, és kaptam, mert gondoltak rám. Nem nagy dolgok voltak ezek, csak apró mosolyok, sütik, egy karácsonyi töltöttkáposzta, egy nemvárt üzenet és annyi, de annyi szeretet, ami feltöltött.
Tudom, voltak szomorú események is, hiszen elmentek olyanok, akiket szerettem, akik hozzátettek az életemhez. Bántott a tükör, a változás, a mások frusztráltságából adódó támadások sora, de most, így év végén arra gondolok, hogy ezeket is kibírtam. Itt vagyok, erős vagyok, és történjék bármi, nem akarok gyűlölködni, áskálódni, de továbbra se hagyom, hogy valaki a személyével, gonoszságával összetörjön.
Hálás vagyok azokért a napokért, amikor szerettek, amikor a szerelem mellém szegődött, és boldog vagyok, mert jó pár kiló megvált tőlem. Mi ez, ha nem a megérdemelt öröm?
A szemem látott, megcsodált új helyeket, városokat, megtapasztalt valami mást, amit eddig nem. Láttam a tengert újra meg újra, és megértettem a végtelent. Megértettem azt is, milyen könnyű itt hagyni mindent, és reggel lehet úgy ébredni, hogy az ember nem sejti, hogy majdnem az utolsó napját éli, de az őrangyala résen van.
A számvetés ideje mindez, és én azt érzem, nem lehet túlsúlyban a rossz, hiszen annyi, de annyi szépség van körülöttem, amit bosszankodással és haraggal elnyomni nem szabad.
Kedves Olvasók, biztos vagyok benne, hogy sokan mentek keresztül pokoli kínokon, vagy éppen abban élnek. Nehéz a jót keresni ilyenkor. Egyben bízhatunk csak: vannak, és lesznek majd mellettünk, akik többet adnak, mint elvesznek és önzetlenül támogatnak minket.
Kívánom, hogy mindenkit várja valami jó, valami jobb, mint eddig! Nem a lottófőnyeremény, bár az se lenne utolsó dolog, inkább olyasmi, ami megkönnyíti a szenvedést, enyhíti a fájdalmat, és hagyja, hogy a következő év boldogabb legyen, mint amilyen az idei volt.
Legyünk részese örömnek, vidám perceknek, és egy év múlva mondhassuk elégedetten, hogy lám, itt vagyunk és megérte minden pillanat, amit megtapasztaltunk!
Kép forrása: Pinterest
