Hogy állunk ma az emancipációval?

“A hetvenes években kinyílt a világ, egyre szabadabbak lehettek, megváltoztak a szerepek, és jöttek a felszabadultabb 80-as, 90-es évek, amelyekben már azt hitték, egyenrangúak lehetnek a másik nem képviselőivel. A kétezres években egyesek még át is estek a ló túlsó oldalára, mert túlzásba vitték a hatalom utáni vágyat, és kezdték a férfiakat a hétköznapokban háttérbe szorítani. Ennek következménye ma a sok bizonytalan fiatal, aki nem érti, hogy nem attól függ az élete, hogy minek született, hanem attól, hogyan képes funkcionálni és teljesíteni millió területen.”

A női jogok érvényesítése évszázados probléma, és hol kevesebb, hol nagyobb sikerrel működik ma is. Amikor azt gondolnánk, hogy egy nőnek ugyanolyan lehetőségei vannak a hétköznapokban, mint a férfiaknak, rá kell jönnünk, hogy közel sem. A nőket manapság is sok munkahelyen úgy kezelik, mint akik soha nem tudnának megbízható munkaerőként tartósan funkcionálni, mert elmennek szülni, és ha netán vissza is térnek, a gyereküket a céljaik és a munkahelyi elvárások elé helyezik, magyarán folyton hiányozni fognak. A férfitársadalom, és ne legyen ezt bűn kimondani, a nőkkel nem tud mit kezdeni. Nehezen éli meg, sőt szenved annak lehetőségétől, hogy egy nő képes megvalósítani álmait, netán túlszárnyalja sok tekintetben férfitársait. Hiába vagyunk a 21. század első negyedében, a kimondott és a ki nem mondott elvárás az, hogy a nő szüljön és neveljen gyerekeket. A fő feladata sokak szerint még mindig annak kellene lennie, hogy biztosítsa a férfinak a hátteret, amelyben érvényesülni tud.

A két világháború előtt, amikor kevesebb nő dolgozott, elfogadott volt, hogy a férfi tartja el a családot, és az akkori igények szerint erre jobban is volt módja. De a háborúk, a férfiak hadba vonulása és halála jelentős mértékben változtatott ezen a helyzeten. Egyszerűen nem maradtak annyian, hogy betöltsék az összes munkahelyet, így a nőknek olyan helyzetekben is helyt kellett állniuk, amelyek idegenek voltak tőlük. Az alkalmazkodás viszont sosem volt az. Ahogy a világ felébredt a világégések okozta sokkból, lassan rájött, hogy a női munkaerő cseppet sem haszontalan, mégis sérül a férfiak által alkotott élet minősége. A nőkre jóval több feladat hárult, mint szüleikre, nagyszüleikre azelőtt, hiszen a munkahelyük mellett otthon is teljesíteniük kellett. A házimunka és a gyermeknevelés még ma is sok családban kizárólag a nő feladata. Ő esik ki a munkából, ha terhes marad, ő marad otthon gyesen, és amikor visszatér, a munkáltatók nehezebben bíznak rájuk komolyabb feladatokat, mondván, úgyis szaladnak az óvodába, iskolába a gyerekért. De 21. század utóbbi két évtizedében a fiatal apák is mind jobban bekapcsolódtak a családok mindennapjaiba. Ez társadalmi rétegtől, szociális érzékenységtől és neveltetéstől is függ.

 
 

Az ötvenes évek nyugalmában, ami látszólagos volt, a nyugati társadalmakban, jórészt Amerikában, a tökéletes feleség szerepe dívott. A nőkkel elhitették, hogy az az ideális állapot, ha otthon maradnak, és örömmel főznek, vasalnak, takarítanak, és olyan hátteret biztosítanak a férjüknek, amelyben nyugalomra és teljes kényelemre lel. Így nem volt más feladatuk, mint azt lesni, mit kíván a házastársuk. A korabeli reklámok, filmek még inkább sulykolták, hogy az otthon lévő asszony legyen csinos, szorgalmas. Fáradt elvétve. Este várja mosolyogva keményen dolgozó férjét, azt főzzön neki, amit csak akar, és éjszaka is tegyen a kedvére, elvégre a házimunka sose lehet annyira fárasztó, amennyire más fizikai vagy szellemi, amiért fizetés jár. A férfiak ezzel óriási hatalmat kaptak, amellyel éltek is, és akaratlanul, de akarva is szolgasorba taszították a nőket azzal, azzal, hogy nem néztek ki belőlük mást, mint cselédet vagy gyerekvigyázót. Lassan azonban változtak az igények, változott a társadalmi megítélés, és az anyagiak is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a feleségek is változzanak. Még meg kell említenünk annak tényét is, hogy külön problémát jelentett az az időszak, amikor a felnövő gyerekek kirepültek, és a nőnek nem akadt elég elfoglaltsága, viszont se tapasztalata, se rutinja nem volt a munkaerőpiacon.

A hetvenes években kinyílt a világ, egyre szabadabbak lehettek, megváltoztak a szerepek, és jöttek a felszabadultabb 80-as, 90-es évek, amelyekben már azt hitték, egyenrangúak lehetnek a másik nem képviselőivel. A kétezres években egyesek még át is estek a ló túlsó oldalára, mert túlzásba vitték a hatalom utáni vágyat, és kezdték a férfiakat a hétköznapokban háttérbe szorítani. Ennek következménye ma a sok bizonytalan fiatal, aki nem érti, hogy nem attól függ az élete, hogy minek született, hanem attól, hogyan képes funkcionálni és teljesíteni millió területen.

Mostanság, amikor fellélegezve azt mondhatnánk, hol itt a gond, hiszen mindenki azt teszi, amit szeretne, alaposan meglepődhetünk, hogy a világhálón, a TikTokon egyre több milliós követőtáborral rendelkező influenszer próbálja elhitetni a nőkkel, hogy jobb otthon maradni, és kizárólag feleségnek és anyának lenni, mint munkavállaló nőnek. Ez a minálunk többek között azért sem működő dolog, mert sokszor két fizetésből is nehéz megélni. Az említett fiatal lányok, nők azt a hamis képet festik magukról és az életükről, hogy lehet otthon verejték nélkül, talpig csinosban súrolni a fürdőszoba csempéjét, nem beszélve a vécéről. Azt a tévképzetet hintik el, hogy egy nőnek kielégítő csak főzni, sütni, és abban is megvalósíthatja önmagát. Ha azt képzeljük, hogy ez jelentéktelen probléma, jusson eszünkbe, hogy a mai fiatalok a közösségi térben élnek, nem a hétköznapi életben. Így, ha vannak olyanok, akik erről próbálják meggyőzni őket, és népszerűek, követőik száma tetemes, akkor elfogadják, amit hallanak, látnak.

Hogy ezek a lányok miért érzik úgy, hogy nem képesek többre, mint férjük kiszolgálására és gyermekük nevelésére, valószínűleg több magyarázat is van. Sérült családból, tört gyerekkorból érkeznek, amelyekben elhanyagolták őket, vagy azt látták, hogy szüleik nem voltak jelen az életükben. Vagy elváltak, és a legtöbb esetben az anya, akivel maradtak, éjt-nappallá téve gürizett, hogy előbbre jussanak, sokszor kevés sikerrel. Így nekik a négy fal között maradni biztonságot jelent. Olyan erős várat, amelyből kikacsintani se mernek. Komoly agymosáson kell átmenniük, hogy elhiggyék, anyának és feleségnek lenni elég, amikor a világ számtalan lehetőséget kíván művészetük, tudásuk kibontakoztatására.

Felvetődik a kérdés, szabad-e ma függetlenül gondolkodó, dolgozó és családjáért felelős embernek lenni anélkül, hogy valamelyik területen ne hibáznánk? Aligha. Ez csak akkor működhet(ne) megfelelően, ha a házas felek között valódi együttműködés és megállapodás van, és nincs többé szigorúan leosztott feladatsor odahaza. Egy nő ugyanolyan értékekkel bír, amilyenekkel egy férfi, és nem jobb vagy rosszabb nála. Egyszerűen más, hiszen testét arra tervezte a természet, hogy világra tudjon hozni utódokat, gondozza azokat, miközben elméjében számtalan világmegváltó gondolat rejtőzhet, amit nem szeretne elnyomni. Ehhez azonban létfontosságú olyan férfiakat találni, akik megállják a helyüket az életben, akik nem rettegnek szerepeik megélésétől, akik a családot és a házasságot közös projektnek képzelik el.

Egy társadalomban, ha jól működnek a szerepek, akkor nincs szükség arra, hogy beszabályozzák a feladatokat. Annak kell érvényesülni egy területen, aki erre alkalmasabb. Ez azonban még messze van a most zajló körülmények és elfogadások hiánya miatt. Meg kellene értenünk, hogy a nő és a férfi egysége sokkal fontosabb, mint az, hogy egy kapcsolatban ki főz, viszi ki a szemetet vagy vásárol be. Nem beszélve a gyermeknevelésről, amelynek közös feladatnak kellene lennie.

Hogy ez mennyire távoli cél, nemcsak a benne élőktől, hanem a ránk vetített sztereotípiáktól és a média mindent elsöprő hatásától is függ. Bizonyára, sok év telik el még addig, hogy a nők szerepe nemcsak papíron, hanem a valóságban is jelentős változásokon menjen keresztül.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here