Alig két hete kezdődött a tanítás, és a közösségi média tele van kétségbeesett szülők kérdéseivel és reakcióival.
Az iskola nem játszótér, nem bulihelyszín, ahol azon túl, hogy megvettük a legmenőbb iskolatáskát, ami egy éven át lesz csak érdekes, meg hozzá a passzoló tolltartót, tornazsákot, lassan elkezdődik az érdemi munka. Mivel a pályán lassan mér csak idősebb tanítónők vannak, mind tudja, hogy az eleje az első lelkesedés csökkenésével pláne nem könnyű. A gyerek elfárad, hisz alig cseppent az óvodából, és itt már figyelmet várnak tőle. Az is benne van a pakliban, hogy a mai gyerekek közül alig jár valaki haza, a szülők dolgoznak, marad a napközi, ami lehet bármilyen laza és játékos, mégiscsak kötött körülmények között zajlik. Arról se szabad megfeledkeznünk, hogy a mai gyerekek teherbírása igen alacsony, mert kevés terhelésnek vannak kitéve, és életük addigi hat évében gyakorlatilag kedvük szerint formálhatták a világot és a környezetüket. Ha ezen most egyesek felkapnák a fejüket, menjenek el egy nagyobb üzletbe, cukrászdába és patikába, majd nézzék meg, mit csinál és engedhet meg ott magának egy gyerek. Mivel eddig kevés határt szabtak a legtöbbnek, az iskola hirtelen meglepően nehéznek bizonyul, de nem a tudás szempontjából, hanem a szabálytartáséból. Sajnos, annak, hogy addig nem hallott NEMet a gyerek, ára van.
A szülők sokszor úgy érzik, ők maguk is vizsgáznak, és erőn felül akarnak teljesíteni. Meg akarják mutatni, hogy képesek biztosítani akár a gyerek jó hangulatát is, nemcsak a kihegyezett ceruzák sokaságát. Ám az iskola nem a felhőtlen örömök helyszíne, bár sokszor lehet az is. Vannak más gyerekek, akik erőszakosak, tolakodók vagy szimplán nem akarnak barátkozni a mi gyerekünkkel. A beilleszkedés, az új barátok keresése és elfogadása hosszadalmas folyamat. Meglehet, hogy a gyerek panaszkodik erre-arra, de türelemre kell intenünk, hiszen annak van ideje, hogy megismerje társait, és ő maga is megpróbáljon beilleszkedni a mai rendszer adta körülményekbe.
Az a gyerek, aki addig a virtuális világban élt, ahol ujjai nem ceruzát fogtak, hanem telefont, tabletet simogattak, nem fog azonnal boldogulni. Ez nagyon frusztráló lehet. Viszont a hátrányból a hetek múlásával le lehet faragni. Bármikor lehet otthon gyurmázni, ollót használni vagy cél nélkül firkálni, festegetni. Mindez azon múlik, hogy a szülő mi felé tereli a gyerekét.
A kezdeti nehézségek természetesek. Az is, ha a tanítónő nem áll rendelkezésünkre azonnal, ha gondunk, bajunk van. Ő is ember, szeretné megértetni, hogy időre van szüksége a gyereknek, de a szülőnek is. Hagyjuk egy kicsit, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek. A tanulás nem egyik pillanatról a másikra működő folyamat. A kudarc természetes, ahogy a hibázás is. Engedjük meg a gyerekünknek, hogy tévedjen, hogy haragudjon, hogy kedvetlen legyen. Egyik sem baj. A negatív érzelmeket nem szabad elnyomni, csak azért, mert feszültséget keltenek bennünk. Azt kell megértetnünk a gyerekünkkel, hogy ideje van a türelemnek, a pihenésnek, de az igyekezetnek is. Ha a gyerekben van kíváncsiság, ha hajtja előre a vágy, hogy új dolgokat ismerjen meg, nem lesz baj. A sikertelenségek az élet velejárói, csak mostanában vadul menekülünk előlük, mert fájnak, és azt meg nem szeretjük.
Felejtsük már el ezt a fránya tökéletességre és a folytonos pozitivitásra való törekvést. Szabad sírni, elesni, és koronát igazítani, ahogy a közösségi oldalakon láthatjuk.
Nem kell mindent azonnal tudnia a gyerekünknek. Még az sem baj, ha az elején magányos vagy szomorkás. Minden érzelem természetes és változó. A sok beszélgetés, együtt töltött idő, a saját életünkből vett iskolai sztori segít, ha mondjuk összebújva, lefekvés előtt tesszük. Egyet ne tegyünk soha: azt nem mondjuk, hogy a tanító néni rosszul tudja, csinálja, vagy nem kell hallgatni rá. Ha ezt kiejtjük a szánkon akarva-akaratlanul, a gyerek összezavarodik, hiszen nem fogja tudni, kinek higgyen: a szülőknek, akiket szeret, vagy a tanító néninek, akit most zárna a szívébe. Akkor tehetünk a legjobbat, ha megértetjük vele, hogy ez a helyzet hasonlít a munkahelyünkhöz, ahol nekünk se fenékig tejfel az életünk. Ez sok esetben megnyugtató.
Ha mégis előfordul, hogy a gyerek tiltakozik, ha tartósan fél iskolába menni, vagy reggelente zokog, akkor okvetlenül beszélgessünk el vele mélyebben és ne hagyjuk, hogy a probléma elharapózzon. Lehet, hogy felfújt apróság lesz, de az is előfordulhat, hogy komoly gond, de mindegy, hogy az előbbi, vagy az utóbbi utóbbi, mi ne tegyünk rá egy lapáttal. Nem fog segíteni.
Kép forrása: Pinterest
