Már messzi távolból
Kémleltelek.
Pislogtál felém,
Esetlen kódokat morzézva.
Nem érthettem, mit üzensz,
Apró fényed új volt még.
Közelebb lépve
Rád köszöntem.
Udvariasan kívántam
Nyugodalmas jó estét,
De te csak bámultál rám
Egyetlen nagy, sárga szemeddel.
Farkas szemet néztem ütemes
Villanásaiddal.
Azok mintha kerestek
Volna valamit bennem.
Mint aki lelkembe akar látni,
Szüntelen szemléltél.
Megijedtél, hogy nem látsz semmit
És én megijedtem, hogy nincs bennem.
Szaladtam, szaladtam előled,
Szaladtam magam elől.
Lábaim ólomból voltak,
Mint amire rázuhant a világ összes terhe.
Hangosan, hisztisen zilálva
Kapkodtam a keserű levegőt.
A fák gúnyosan hajoltak felém,
Ők sem akarták elhinni, amit én.
Beléd, egyszerű jelzőlámpa,
Több lélek szorult, mint jómagamba.
