Tagadhatatlan, hogy szeretünk hazudni, mert hazudni jó. Bevallani már nem annyira, ám elbújni az igazság elől, kényelmes. Ha valaki szembesít bennünket a valósággal, képesek vagyunk leszedni a fejét, de ha nem is ennyire durva a dolog, akkor támadunk, szitkozódunk. Fennen hirdetjük, hogy másra se vágyunk, mint az igazságra, mert a hazugság, csúnya meg rossz, bünti jár érte, mégis nap, mint nap megmásítjuk a valóságot. Jöjjenek a legáltalánosabb, de legfájóbb hazugságok (nem a savanyú a szőlő-kategória, egyszerűen csak nehéz elfogadni, hogy miért dédelgetjük a hamis beidegződéseket)
- A legnagyobb tabuk egyike: minden szülő szereti a gyerekét. Fájdalmas, de nem. Vannak, akik nehezen birkóznak meg azzal, hogy gyerekük nem olyan, amilyennek szeretnék volna. Nem elég szép, sovány, okos vagy ügyes. Nem teljesíti be a hozzá fűzött reményeket, a másik nemű szülőre hasonlít, és még sorolhatnánk…
- Minden gyereküket egyformán szeretik a szülők: ám a szeretet hullámzó. Egyszer egyik gyerekünk áll közelebb hozzánk, máskor meg a másik. Van, amelyik kedvesebb, bújósabb, vagy ő a kicsi, hasonlít ránk mind külsőben, mind mentalitásban, és ezért akaratlanul is jobban kimutatjuk felé a szeretetünket. Erről a testvérek tudnának mesélni. Sokan megélik,, megszenvedik, de kimondani aligha lehet.
- A terhesség és a szülés csodás élmény. Már akinek. Ahányan vagyunk, annyi féleképp éljük meg. Ezért nem baj, ha nem lebegünk az örömtől, amikor már léghajóvá kerekedünk, és a szülést se úgy éljük meg, hogy a legszebb nap az életünkben. Ehhez kapcsolódik, hogy van jó, valódi szülés is a köznyelvben, meg a másik, a császár, amivel a nő úgymond, megúszta a fájdalmakat. Aki átélte, tudja, hogy közel sincs így, mégis sokszor lesajnálva mondják, hogy te aztán nem is tudod, milyen, ha tényleg fáj. Tudja.
- A gyerek alig várja, hogy iskolába menjen, és csillagszemmel nézi a tanító nénit, aki vödörrel önti a fejébe a tudást. Igen, akad még ilyen gyerek is, de egyre kevesebb. Az iskola nem az a hely, ahol minden nap csodákban van része. Örömök, kudarcok helyszíne, ami arra készít fel, hogy a világ nem egy rózsaszín felhő, és koronával a fején, rajta ül a gyerekünk. Küzdeni kell, a tanulás munka, és hiába hisszük, hogy meg lehet úszni, nem lehet. Pontosabban meg lehet, csak nincs értelme.
- Ha nem szólok rá a gyerekemre, azt jelenti, szeretem. Nem, azt jelenti, hogy félsz tőle, rettegsz, hogy kiveri a balhét, esetleg nemtörődöm vagy, figyelmetlen, vagy azt várod, majd neveli más helyetted.
- Ha férjhez mentem, megnősültem, nem baj, ha nem vagyok mindig ápolt, csinos, elvégre ismer már a párom. Időnként persze nem baj. Vannak olyan élethelyzetek, amikor nem ez a legfontosabb. De nem szabad elhanyagolni magunkat, nincs az a nő, férfi, akit vonzana a zsíros haj, kinyúlt tréningalsó, és a rossz szag.
- Akkor vagyok csak igazán nő, ha gyerekem van, minél több, annál jobb. Hazugság. Soha nem tudhatjuk, kinek mit dob az élet. Ha testünk, lelkünk nem akarja, akkor nem sokat tudunk tenni. Természtesen beavatkozhatunk művileg, és lehetünk boldogok, ha sikerül, de ha másképp döntünk, az is épp olyan elfogadható. Örökbe fogadni is lehet, és hatalmas csoda lehet megélni a szülőséget ebben az esetben is.
- Okvetlenül be kell állni a sorba, hogy elfogadjanak. Kik és miért? Mit érdekel bennünket a világ, ha mi nem vagyunk jól benne? Nem mások véleménye tesz bennünket boldoggá. Pontosabban nem kellene, hogy így legyen.
- Ha jó vagyok, csak jó dolgok történnek velem. Jónak lenni jó, még ha nem is mindig kifizetődő. Szeretjük a kedvességet, a jóságot, szívesen fogadjuk, de adnunk is szívesen kell. Sajnos, nem mindig jár érte jutalom, ahogy a rosszért se büntetés.
- He csendben maradok, minden rendben lesz körülöttem. Egy ideig talán. De a bombák évek elteltével is képesek robbanni. Jobb kimondani, ami bennünk van, persze a mód cseppet sem mindegy.
- Engem nem fognak megcsalni, mert jó férj, jó feleség vagyok. Hazaadom a pénzt, szültem három gyereket, stb. Jó lenne, ha így lenne. A házasság kemény, hosszútávú munka. Nem lehet hátra dőlve elhinni, hogy ha szeretnek, mindig szeretni fognak. Ahogy mi is változunk, a párunk is, és akkor lesz baj, ha elfogadjuk, hogy a világ csak másoknak csábító, nekünk nem az. Márpedig igen, de azért vagyunk emberek, hogy tudjunk nemet mondani.
- Mások öregszenek, én nem. Másokkal történnek balesetek, velem nem. Erről bővebben nem is kell beszélnünk. Mi is mások vagyunk másoknak.
- Vannak örökre szóló dolgok. Nincsenek. Hamar csalódni fogunk, ha rájövünk, hogy a szerelmek, barátságok, tárgyak milyen könnyen tűnnek el az életünkből, romlanak el, és felejtődünk el mi magunk is.
- Birtokolhatunk bármit, amit szeretünk, amit magunkénak gondolunk. Csakis önmagunkat. Semmi más, ami körülöttünk van, nem a miénk. A társunk, a gyerekünk önálló élőlény, a házi kedvenceink is. Tárgyaink meg szimplán tárgyak, érzelmeik nincsenek.
Ha mindezekkel tisztában vagyunk, és legyintünk rájuk, akkor mégis miért nem teszünk ellene? A gyerekeknek megmutatjuk, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni, mi azonban mégis belesétálunk a saját csapdáinkba? Gyakran ez a helyzet, mert nem vagyunk alaposak, vágyunk a szeretetre és az elfogadásra, és benne van az is, hogy igen fájó elfogadni a nyilvánvaló igazságot. Sajnos, nagy árat fizetünk érte olykor.
Kép forrása: Pinterest
