– Nem lesz gyerekem, nem fogok nősülni! Ennyi tömören!
– Ez komoly? Nem értelek!
Mielőtt azonban Iván megszólalhatott volna, a kontyos széles mosollyal megállt az asztaluk mellett, és letette a csészéket.
– Parancsoltok még valamit? – kérdezte, de csak Iván felé fordult.
– Nem, ennyi elég egyelőre – mondta a fiú.
– Csak ints, és jövök! – rebegte kihívó mosollyal, és lassan fordult meg, hogy látszódjon, miniben van, és a lába, ha nem is világszám, nem rossz a fekete, hátul csíkos harisnyában.
Zsuzsó ámulva nézte a jelenetet. Létezik, hogy a szeme láttára kínálkozott fel valaki Ivánnak? Igen, létezik, nyugtázta. A bűverő mindenhol és mindenkor működik.
– Szóval…A baba elment és én nem veszek el valakit azért, mert ő szeretné, én meg nem.
– Nem szeretted? De hisz gyereket várt tőled!
– Igen, tudom. Nagyon jó lány, de nem voltam belé szerelmes. A baba meg…Úgy látszik, így volt ez rendjén. Nem lett volna neki jó.
– Ez szomorú – nyögte ki a lány.
– Lehet, de nem én döntöttem így. Én csak leszámoltam a következményekkel. Nem akartam tovább hazudni sem neki, sem magamnak.
– És ezt miért akartad elmondani épp nekem?
Iván felnevetett.
– Tippeld meg! Zsuzsa, ne légy már ennyire naiv, de jó se!
– Nem vagyok naiv, csak nem ismerlek.
– De igen. Nem kell tagadnod. És az a legjobb benne, hogy még így is szeretsz. Vagy tagadod?
Zsuzsó hallgatott. Mit mondhatott volna erre? Őt nem úgy nevelték, hogy bátran kimondja ezeket a szavakat. Mindig is volt benne valamiféle szemérem.
– Nézz rám! Mondd nyugodtan a szemembe, hogy szereted azt a szerencsétlen Zsoltot és hozzá fogsz menni! Különben se látom a gyűrűt az ujjadon!
A lány a kezére meredt. A gyűrű tényleg nem lett meg, hiába ment vissza érte negyedórával később. Zsolt hatalmas balhét rendezett miatta és azt mondta, nincs olyan lány, aki elveszítené a jegygyűrűjét, ha fontos neki. Azon az estén, amikor kiderült, majdnem szakítottak, de Zsuzsót annyira gyötörte a lelkifurdalás, hogy hatszor bocsánatot kért. Aztán Zsolt megnyugodott, és nem beszéltek tovább róla. Még szerencse, hogy nem mondta meg neki, hogy a Pink Cats-ben hagyta el, más mosdóról hazudott neki. Így nem lett még nagyobb a szemrehányás.
– Elhagytam a gyűrűt, de nem szándékosan – vallotta be az igazat. – Tényleg nem akartam, vagy már magam sem tudom. Csak letettem a mosdó szélére, hogy kezet mossak nyugodtan.
– A Pink Cats-ben, ugye? – kérdezte Iván, és belekortyolt a kávájába. Nem tett bele cukrot, se tejet, mégis kavargatta.
Izgul, gondolta a lány elégedetten. Ő is izgul! És ennek örömére ujjongani kezdett legbelül.
– Igen, de honnan tudod?
A fiú a zsebébe nyúlt, és elővette a pénztárcáját. Kotorászott benne, majd kiemelte a jegygyűrűt.
– Megtaláltuk. Odaadjam?
– Úristen! – kiáltott fel Zsuzsó. – Végig nálad volt és nem szóltál?
– Azt akartam, hogy rágyere, nem hiányzik neked. Ahogy a fiú se.
– Milyen nagyképű vagy! Nem gondolod, hogy ez túlzás a részedről?
– De, az. Biztosan van benne igazság, de a tényeken nem változtat. Ugye, hogy nem hiányzott? Nem kell neked ez a gyűrű, én tudom.
– Iván, fejezd ezt be! Minek jössz ezzel? Mit tudsz te rólam? Honnan veszed, hogy téged szeretlek? Hogy mersz ilyet állítani?
Hangja annyira erős és éles volt, hogy többen feléjük néztek. A nagyharang abban a pillanatban ütötte el a delet. Hallgattak. Várták, hogy az utolsó kongás is abbamaradjon. Iván letette a csészét, hosszan járatta tekintetét a lányon, de nem mondott semmit.
– Most ne légy nekem néma! Idejössz, előkapod a gyűrűm, és azt magyarázod, hogy én szeretlek téged? Mi a csudát akarsz ezzel?
Iván nagy levegőt vett.
– Mit akarok? – mondta fojtott hangon. – Hogy mit akarok? Azt, hogy megbocsásd, amit nem tettem! Azt, hogy észrevedd, hogy rossz úton jársz.
– És? És akkor mi van? Olyan úton járok, amin én akarok! Ki vagy te, hogy az én utammal törődj? Törődj a sajátoddal, mert neked is van! Te csináltad fel azt a lányt! Majdnem apa lettél, úgyhogy nekem te ne gyere holmi utakkal. És még a gyűrűm is elloptad!
– Jó sok tűz van benned! És valamiképp igazad is van! De minden, amit tettem, azért van, mert nem tudtalak elérni.
– Iván! Ez nem igaz! Meg se próbáltad!
– Dehogynem! Próbáltam, de mindenki azzal jött, hogy hagyjalak békén, mert én nem vagyok elég jó neked! Én nem vagyok jófiú, és a szüleid sose engednének a közeledbe! Pedig ott voltam mindig, tudtam rólad, figyeltelek, de te sose adtál egy jelet se.
A lány nem hitte el, amit hall. Nem hitte el, hogy ott ül, és valóban Iván mondja neki, hogy mindig is őt akarta. Nem pont így, de minden mondatában ez volt. És lehet, hogy volt némi igazság a vallomásában. Tényleg nem jelezte neki…Csak bánkódott és vágyakozott, mert sértett büszkesége nem engedte, hogy változtasson ezen.
– Te tényleg azt hitted, hogy nem vagy elég jó? – kérdezte megrendülten.
– Nem vagyok szent. Tökéletes se, csak majdnem! – mondta Iván gúnyosan. – Láttam, ahogy távolodsz tőlem. És ne feledd, azt is tudtam, hogy az a nyomorék Zsolt eljegyzett. Legszívesebben kinyírtam volna, mert megkaphatott téged. Nem is tudom, mi tartott vissza, biztos nem a börtön. Talán az, hogy láttalak vele, és boldognak látszottál.
– Boldognak – ismételte a másik tompán. – Mi is a boldogság, futott át az agyán? Ott ülni, hallani, amire mindig is várt? Vagy érezni, amit mindig is érzett?
– Akárkivel beszélgettem, mind ezt mondta! És ne feledd, az egész városban lehetett látni titeket. Akkor, amikor Gyuri erőszakoskodott, azon a napon majdnem elmondtam neked ezeket, de rossz volt az időzítés. Meg hát ott volt a gyerek, és én nem vagyok akkora szemétláda, mint ahogy Mezőszéken sokan gondolják.
– Te most azt akarod mondani, hogy szeretsz engem? – kérdezte Zsuzsó.
– Nem, csak épp hülyét csinálok magamból!
– Mondd ki, hallani akarom, de legyen tréfa ez az egész! Rajta!
– Ti nők sose értetek a burkolt célzásokból? Ezt nem hiszem, mesterei vagytok!
– Ne terelj! Bökd ki, hogy valóságos legyen! Hogy ha nem leszek veled, akkor is halljam a fülemben, hogy elhangzott. Meg akarom jegyezni ezt a pillanatot!
Iván újra megfogta a lány kezét. A kávé már rég kihűlt, ünnepélyes csend volt a cigarettafüstös, kissé lerobbant kávézóban, amikor a fiú mély levegőt vett:
– Szeretlek! Mindig is szerettelek, és téged akartalak!
Zsuzsó szeme megtelt könnyel.
– Kell még a gyűrű? Akarod még?
– Akarom.
Iván szeme elvékonyodott. Nem értette a választ. Mégse mert rákérdezni.
– Van kedved eljönni velem valahová? – tette fel a kérdést hosszú másodpercek múlva.
– Semmihez nincs jobban kedvem.
– Akkor hagyjuk a fenébe a kávét! – Azzal a pénztárcájába nyúlt, aprót dobott az asztalra, és felállt. Zsuzsó a gyűrű után nyúlt, amit a táskájába süllyesztett. A kontyos végig őket figyelte, és látszott az arcán, hogy egyetlen gondolat jár a fejében: mit tudhat ez a lány, hogy az a dögös fickó ennyire odavan érte, merthogy odavan, afelől kétsége sem volt.
Hogy egyesekkel milyen kegyes a sors, morogta magában, ahogy utánuk nézett. Szépek, fiatalok és szeretik egymást. Bosszantó, felettébb bosszantó, gondolta, ahogy összeszedte a szinte érintetlen kávéscsészéket. A hatalmas borravaló azonban mindenért kárpótolta.
Kép forrása: Pinterest
