Amikor feltépte az ajtót, és szinte beesett szobája küszöbén, azonnal rátört a sírás. Biztos volt benne, hogy jól döntött, történjék bármi is, ő nem Zsolttal lesz boldog. Annyira zokogott, hogy észre se vette, hogy a nagymama őt nézi.
– Édes kislányom! Látom, túl vagy rajta! Ne bánd! Sírd ki magad, aztán holnap már szebb lesz a világ.
– Jaj, mamuska, mitől lenne szebb? Itt vagyok egyedül, még a gyűrűt is elfelejtettem visszaadni, és Iván…
Az öregasszony leült mellé, és megsimogatta a fejét.
–Jusson eszedbe, hogy becsületes voltál. Ez legyen neked elég. Jut eszembe, az a hóhányó hívott, de csak annyit mondtam neki, hogy bementél a városba.
– Hívott? – kiáltott Zsuzsó. – Keresett engem?
– Mondom. Hidd már el!
Az asszony elmosolyodott. A szerelem, az szerelem, mondta magában, és látszott rajta, hogy majd megszakad a szíve unokája szenvedése láttán.
– Istenem! Miért nem voltam itthon? Miért pont most? Mondott még valamit, mamikám?
– Csak annyit, hogy nagyon nehéz neki telefonálnia, és a vonal is rossz volt. Boldog karácsonyt kívánt, majd megszakadt a beszélgetésünk.
– Akkor gondolt rám! – terült szét a boldogság a lány arcán. – Fontos vagyok neki, mert keresett.
– Azért csak szólok, hogy anyád is tud a dologról, és nem volt boldog. Azt mondta, ha megjössz, beszéde lesz veled.
– Magasságos ég! – jajdult fel Zsuzsó. – Ha kiderül, mit tettem, pokoli karácsonyunk lesz. És még apa nem is sejti.
– Ideje lesz elébe menni a dolgoknak. Inkább keresd meg anyád, ismerem. Először harap, de utána hamar meglágyul. Csak ne hagyd magad, erősnek kell lenned, mondjon bármit is.
– Te vagy a világon a legjobb ember! – kiáltott fel a lány meghatottan.
– Dehogy vagyok! – legyintett az öregasszony, és megtörölte kezét pöttyös kötényében. – De a szerelmet ismerem, még ha nem is volt benne részem hosszú időn át.
– Elmeséled nekem? Semmit se tudok rólad! Kérlek, mesélj nekem arról a lányról, aki te voltál.
– Majd máskor, most keresd meg anyád, és ess neki a vallomásnak! Jobb előbb, mint később!
A lány felállt, megtörölte a szemét, és erőt gyűjtött. Anyja nem volt annyira megértő, mint a mama. Nem mintha kőszíve lett volna, de féltette őt, és Zsolt mellett biztos jövőt remélt neki.
– Most megyek, hadd szedje le a fejem! – mondta elszántan.
A házban csend volt, a hátsó szobában szólt a tévé, de senki nem nézte. Valami karácsonyi film ment, talán Az élet csodaszép James Stewarttal, de nem nézte senki, pedig épp az a részlet kezdődött, amikor Clarence, az angyal megmutatja a kétségbeesett George Bailey-nek, hogyan működne az a világ, amelyből ő hiányzik.
Verona a virágos fotelben üldögélt és varrogatott. Türelmetlenül bökdöste a finom anyagot, mert a telefonbeszélgetés járt eszében, amelyről anyja azt mondta, Zsuzsót keresték, egy srác Erdélyből. Senki más nem lehetett, csak az a hóhányó, akit az asszony nem kedvelt. Nem mintha ismerte volna, de rossz híre volt. Az tény, hogy egyszer megmentette a lányát, meg arról is volt sejtése, hogy Zsuzsónak nagyon tetszik a fiú, de akkor is. Miért van az, hogy az olyan rendes, tisztességes lányok, mint az övéké is, mindig a szélhámosok után futnak? A rosszfiúk a filmekben előbb-utóbb megjavulnak, de ez a valóság volt, a 80-as évek végének Magyarországa, amikor minden, de minden változás előtt állt.
Ki az, aki egy kisvárosban, Heves megyében éjszakai klubot nyit és üzemeltet? Kiben van ekkora bátorság és pimaszság? Persze, hogy abban a rátarti, jóképű Ivánban, akinek volt mersze elhagyni a szülőföldjét és az öccsével új életet kezdeni. Ez az egész még jól is hangzott volna, sőt mit több, dicséretes lett volna, de egy klub lányokkal? Olyan lányokkal, akik valamiféle rúd körül vonaglanak! Ez nem lehet tisztességes üzlet. Annyi mindent suttogtak a városban, nem volt jó híre a tulajdonos testvérpárnak.
Igaz, hogy a fiú mindenkivel kedves és udvarias volt, de akkor is. Nem beszélve a kábítószerről, amiről még a piacon is suttogtak, bár sose nyert bizonyítást. Állítólag több razziát is rendezett a rendőrség, de mindig mindent rendben talált. Tényleg egy ilyen fiú kell az ő lányának, akiből egyszer tanító néni lesz? Ő fogja nevelni a jövő nemzedékét, nem szerethet egy ilyen link, ilyen rosszhírű alakot!
Egyre jobban haragudott, és amikor Zsuzsó megjelent az üveges ajtó előtt, már a plafonon volt az idegességtől.
– Anyuska, nem zavarlak? – óvakodott be a lánya. Nem kerülte el a figyelmét Zsuzsó kisírt szeme és kétségbeesett hangja. De legyen is, gondolta magában keményen. Mit képzel ez a kis csitri? Majd örömmel hagyják, hogy az a nyikhaj beférkőzzön a családjukba?! Na, abból nem eszik. Amíg az ő kenyerét eszi, addig ő parancsol neki, vagy mehet isten hírével és az iskolát is elfelejtheti.
– Gyere csak be nyugodtan, úgyis beszélni akartam veled! – mondta összeszedve magát.
A lány leült az ágy szélére, és nem bírta palástolni remegését. Látta, hogy Verona ridegen méregeti, tudta, hogy nem lesz könnyű bevallania, hogy Zsoltnak kiadta az útját.
– Mondjad, anyukám! Valamiben még segítenem kellene? Mindennel készen vagyunk holnapra? – hadarta.
– Mindennel. Nagyjából. De én nem erről akarok beszélni. Szóltál Zsoltnak, hogy ne késsen, hatkor akarunk enni, el akarok készülni a mosogatással, mielőtt az éjféli misére megyünk.
A lány nagyot sóhajtott.
– Vagy nem mondtad? Nem baj, az a gyerek olyan rendes, hogy biztosan idetelefonál előtte. Akkor azért mondjad neki.
– Anya… – kezdte halkan. – Nem fog jönni.
– Mi az, hogy nem fog jönni? Úgy beszéltük meg, hogy itt lesz, aztán nyolcra hazamegy a szüleihez, nem? Direkt így készültem!
– Már soha többé nem fog jönni. Szakítottam vele.
– Mit csináltál? Most? Karácsonykor? Édes gyerekem, neked elment az eszed!
– Lehet.
– Nekem itt ne lehetezz, hanem azt mondd meg, miért? Talán túl jófiú volt? Túlságosan jó életed lett volna egy jól kereső mérnök mellett?
Zsuzsó nem volt felkészülve erre a mérhetetlenül rideg hangra. Tudta ő, hogy anyja kemény is tud lenni, de így karácsony előtt, amikor a család a szeretet jegyében gyűlik össze, még jobban fájt neki.
– Nem. Biztosan jó férje lesz valakinek. Én nem szeretem őt.
– Mi az, hogy nem szereted? Eddig szeretted? Te megbolondultál?
– Nem. Igazából most vagyok hosszú évek óta először higgadt. Tudom, mit akarok.
– Na, ne gyere nekem azzal, hogy másba vagy szerelmes. Itt van neked ez a jóravaló fiú, és engeszteld ki. Biztosan fél lábon is ideugrálna, ha kérnéd. Rajong érted!
– Édesanya! Nem kérem, hogy megérts, de fogadd el, amit mondok. Nem leszek a felesége, mert nem szeretem. Ennyi.
– Te nem tudod, mit beszélsz…Valami hülyeség összezavarta a fejed!
Erre Zsuzsó nem tudott mit felelni. Hülyeség…Igen, így is lehet mondani. És ezt a hülyeséget Ivánnak hívták, akinek érintése a lány bőrére égett, akinek gondolatára aludt el és ébredt fel.
– Nem zavarta össze – közölte végül szokatlanul higgadtan.
– Ha azt gondolod egy pillanatig is, hogy mi hagyjuk apáddal, hogy elrontsd az életed, nagyon tévedsz. Most pedig részemről le van zárva a beszélgetés. Az a másik ide, hozzánk be nem teheti a lábát, megértetted?
A lány felemelte tekintetét és mélyen anyja szemébe nézett. Nem bólintott, nem tiltakozott, hanem összeszorította a száját, és felvértezte szívét a világ ellen, még ha ez ebben a pillanatban a családját is jelentette.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
