Követni másokat egyenlő a boldogtalansággal

"Mások életét, kalandjait, utazásait figyelni elképesztően frusztráló, mert arra jövünk rá, hogy a mi életünk silány, egyszerű, nincs benne semmi plusz, bezzeg mások mindig új élménnyel gazdagodnak. Ha azt lessük, ki hogyan él, nevel gyereket, hogyan öltözködik, mutatkozik a párjával, akkor folytonos hasonlítgatásnak tesszük ki magunkat. Hogy lehet, hogy neki sikerült fogyni, hogy ő mindig nevet, hogy neki jó cuccai vannak és minden jól áll rajta? Hogy történhet meg, hogy a régen szerencsétlen, ostoba ismerősünk feltört,  céget vezet, szava van bizonyos területen? Mások gyerekei pedig jól neveltek, okosak, folyton nyernek, bejutnak a legjobb egyetemekre, külföldön érnek el sikereket… Ezek alaposan el tudják rontani a hangulatunkat, még akkor is, ha nem lógunk állandóan a neten. Nehéz megszabadulni a követés okozta függőségtől. Ami játéknak indul, gyorsan átalakul, hiszen csak rápillantunk egyesekre, legyen az híres, vagy átlagosnak gondolt, és menten észrevesszük, mennyivel jobban megy nekik, mint nekünk."

Ma minden platformon azt halljuk, hogy kövess be, akkor megmondom a tutit, megláthatod, milyen egy tökéletes testű nő élete, megmondják mikor edz, mit egyél, és azt főképp, mikor leszel boldog. Már senki nem akar a megérzéseire hagyatkozni, hanem azt figyeli, mások hogyan szülnek, nevelnek gyerekeket, mi a trendi a munkahelyen, az öngyógyításban és utazáskor. Már az is nagy dolog, ha valaki fel meri vállalni, hogy nem áll be a sorba, nem követ semmiféle trendet.

Követni másokat ijesztő és félelmetes még akkor is, ha nem tűnik elsőre annak. Természtesen vannak hasznos tartalmak, amelyek mögött valódi tudás és tapasztalat áll, és azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem kell mindent komolyan venni. Viszont érdekes látni, hogy mindenki tud tanácsot adni, legyen az arcápolás, edzés, fogyás, és ezeket nehéz szelektálni. A bőség zavara ugyanolyan tanácstalanságot okoz, mint a nemtudás.

 
 

Mások életét, kalandjait, utazásait figyelni elképesztően frusztráló, mert arra jövünk rá, hogy a mi életünk silány, egyszerű, nincs benne semmi plusz, bezzeg mások mindig új élménnyel gazdagodnak. Ha azt lessük, ki hogyan él, nevel gyereket, hogyan öltözködik, mutatkozik a párjával, akkor folytonos hasonlítgatásnak tesszük ki magunkat. Hogy lehet, hogy neki sikerült fogyni, hogy ő mindig nevet, hogy neki jó cuccai vannak és minden jól áll rajta? Hogy történhet meg, hogy a régen szerencsétlen, ostoba ismerősünk feltört,  céget vezet, szava van bizonyos területen? Mások gyerekei pedig jól neveltek, okosak, folyton nyernek, bejutnak a legjobb egyetemekre, külföldön érnek el sikereket… Ezek alaposan el tudják rontani a hangulatunkat, még akkor is, ha nem lógunk állandóan a neten. Nehéz megszabadulni a követés okozta függőségtől. Ami játéknak indul, gyorsan átalakul, hiszen csak rápillantunk egyesekre, legyen az híres, vagy átlagosnak gondolt, és menten észrevesszük, mennyivel jobban megy nekik, mint nekünk.

Régen is voltak, akik jól éltek, kijutottak külföldre, és sose volt számukra ismeretlen Bali, nem beszélve a menő holmikról, de legalább nem láthattuk. Ma mindent az orrunk alá tolnak. A kifelé mutogatás a lényeg. Így az egyszerű földi halandó, akinek nem ragyog a bőre ötven felett, nem gyúrja magát izmosra, és nem áll jól rajta a bő szabású farmer, ahogy eddig a skinny sem, nem érti, mi a baj vele, hiszen nem kövér, de nem is Jennifer Lopez. Egy napon arra ébred, hogy bármit tesz, ő csak Horvátországig jut el, a gyerekei hármasokat hoznak haza, és a párja se jóképű már, pedig sokáig az volt. Nem lepi meg drága órával vagy karkötővel, jó, ha pár szál szottyadt tulipánnal hazaállít névnapokon. Sajnos felszedett pár kilót, lusta is, kirándulni sose akar. Bezzeg a Julié vagy Annáé… Ők hegyet másznak, moziba járnak, és még belvárosi éttermekben vacsoráznak ki tudja mit, de jól mutató étkeket.

A világ ma már a hivalkodásról szól. Arról, hogy mit tudunk megmutatni egy pillanat törtrésze alatt, amikor mosoly ül az arcunkon, miközben az ideg rág bennünket, és kedvesünk se annyira bájos, mint a fotókon. Nyafog, idegesítő, és reggelente neki sincs virágos kedve. Máskor se, de a képek mást sugallnak.

Lehetünk még rossz anyák vagy divatjamúlt feleségek? Lehetnek még a férfiak azok, akik a valóságban ahelyett, hogy el kellene játszani nekik George Clooneyt vagy Patrick Dempseyt?

El kell döntenünk, hogy akarunk-e magunknak direkt sóvárgást okozni? Szükségünk van-e arra, hogy napi szinten bántsuk a testünk, no meg a lelkünk, nem beszélve a társunkról, aki nem tud megfelelni az igényeinknek, mert nem filmsztár. Nem is ez a feladata, de ha szembesítjük az elvárásainkkal, ahogy magunkat is állandóan, borítékolhatjuk a boldogtalanságot. Nincs egyetemes, folytonos és fenntartható lebegés az élet tengerén, ahol üdvözült mosollyal evezünk a tökéletesség szigete felé, a vihar meg messze elkerül bennünket. Amit látunk ámítás, és ebben a mai kor embere igen jó. Már mindent képes hazudni és eladni, mert egy szempillantásnyi elismerés, irigység boldoggá teszi. Ez végtelenül szomorú, de tehetünk ellene.

Nagyon egyszerű a recept. Ha már muszáj a neten kutakodnunk, gondoljunk arra, hogy bűvészmutatvány az élet, és a bűvész se vágja ketté a csinos hölgyet, pedig mi látjuk távolodni a lábát a fejétől. Illúzió, amelynek bedőlünk, de az igazságot ismerjük.

Fogadjuk el, hogy a világháló egy bűvészmutatvány, és a legnagyobbak a közösségi oldalakon vannak: Facebook, Instagram, TikTok, X vagy bármi, amire rátalálunk.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here