Lakás-randi – 2. rész

A nagy sikerű “Lakás-randi” első részét itt olvashatod 🌹

Hajnalodik. Jó kis muri volt. Táncoltunk, olvadoztam a karjaiban. Micsoda egy pasit sikerült felszednem! Igaz, hogy a füle továbbra is túlontúl kicsi, de a keze szép.
Nézem hosszúkás ujjait és belebizsergek, amikor eszembe jut, ahogy tegnap a hajamba túrt. Lágyan cirókálta a tarkóm, amitől mindig bezsongok. Hirtelen belém vág a gondolat: én most rossz nő vagyok, mert „első” randi után odaadtam magam? Vagy ma ez a trendi? Az egyik barátnőm ezt azzal intézte el, hogy úgyis bekövetkezik, akkor meg minek várni. Hát én nem vártam. Vajon mit gondol most rólam?

 
 

Ja, semmit, mert még békésen szunyókál. A válla izmos, de a derekára rakódott némi háj. Nem bánom, mert ki nem állom a vékony, szikár pasikat. Mindig a nagyapámat juttatják eszembe, akit bár szerettem, de mindig attól féltem, hogy eltörik egy nagyobb szélviharban. Elmélázom. Most nála vagyunk vagy nálam? Vagy ez egy hotelszoba? Nem hinném, hogy  Andor ötlettelen lenne. Feltételezzük, hogy felcsábított a lakásába, ami egyszerű, letisztult, amolyan IKEA-bútoros. Ez viszont azt jelenti, hogy nem kelhetek fel kávét csinálni. Többek között azért sem, mert nem vagyok jártas nála. Hogy venné ki az magát, hogy kotorászok a konyhaszekrényében?

Viszont, ha tetszik, ha nem, pisilnem kell. Feltápászkodom. A ruhám az ágy alatt gyűrötten. Nem vehetem vissza, viszont ezer amerikai filmben láttam, hogy a nők ilyenkor a férfi ingét kapják magukra. Az előző napit. Az persze illatos, tiszta és vasalt. Mert a férfiing az már csak ilyen egy éjszaka után is. Gyorsan megtalálom, mert a rendes pasik a székre teszik, még akkor is, ha heves szexuális késztetésnek vannak kitéve. Belebújok. Kicsámborgok a klotyóra. Jé, rózsaszínű vécépapírja van és az illatosító is rózsás.

Mosolygok a hülyeségemen, de a játék akkor is tetszik. Nem is olyan unalmas itthon, ha így elvarázsol a férjem. Arra gondolok, nem hagyom abba az egészet, mert így megtelik a nap izgalommal. Ránk fér, mert nem akarom, hogy ellaposodjon a kapcsolatunk.

Mindenki ezt mondja, aztán meg sík lesz, mint a nagyalföld. Dolgozni fogok az ügyön.

Amilyen csendesen csak tudom, lehúzom magam után. A kávén jár az eszem, vagy egy jó kis gyümölcsteán. Lassan éhes is leszek, de nem ehetek „idegen” helyen kínálás nélkül. Annyira jókislány vagyok, hogy magamat is meglepem.

Visszabotorkálok az ágyba és hallgatom, hogy régi-új „pasim” horkant egyet. A vaddisznó-fíling.
– Te miért nem alszol?kérdi alig halhatóan.
– Nem is tudom…Talán kávéra várokmondom nagy vidáman.
– Miért nem csinálsz? Örülnék most egy fazéknyinak.
Ciccegek.  Kinyitja a szemét. Félig. Tudatosul benne, hogy az inge van rajtam. Látja a fejemen, hogy ő most nincs képben. Az arcomra kiül az új terv vázlata.
– Most mi vaaan?kérdi elnyújtva.
– Bocs, de nem tudom, hol tartod a kávét.
Sóhajt egyet. Leesik neki. Összerakja, hogy bolond nő van mellette.
– Ha megmondom, csinálsz nekem is?
Bólintok. Elgondolkodik, mert nem emlékszik rá pontosan, hol is van, hiszen legtöbbször én főzöm. Mit legtöbbször! Mindig. Azért igyekszik. Látványos gondolkodás után kiböki:
– A hűtő feletti polcon van. Ha van.
Elmosolyodom. Telitalálat. Valóban ott tartjuk.
– Az ingemre azért vigyázz! Nem szeretném, ha foltos lenne! Még az asszony cirkuszolna!
Visszafordulok. Szóval belement. Játszik a nyavalyás. És azonnal alkalmi nőcskévé tett?

Na, megállj, Tóth Andor.

Nem reagálom le. Úgy teszek, mint aki halálosan laza, elvégre tegnap szedték fel.
– És hogy szereted? – érdeklődöm olyan bűbájjal, hogy mézes-mázos szavaim szinte kifolynak a számon.
– Sok tejjel és két cukorral. De ne legyen túl erős.

Miközben rotyog a víz, elgondolkodom. Vajon mi vette rá, hogy megcsalja a “feleségét”?
Bögréket veszek elő, közben meg elfelejtem, hogy nem kellene tudnom, hol vannak. Viszont talpraesett vagyok, megoldom.
Beviszem. Felül, rám néz, fülig szájjal mosolyog. Elolvadok egyből. Milyen kedves a szeme és olyan felzabálós a tekintete! Bejövök neki, érzem. Megisszuk a kávét. Közben a kukásautó csörömpöl kinn. Ébred mindenki.

Mielőtt azonban elfolynék a romantikától, Andor, a jól ismert Andor-hangon nekem szegezi a kérdést:
Ugye, nem haragszol, ha most hazaküldelek? Nagyon sok munkám van.
Arcomra kiül a méltatlankodás. Aha, húzzak el a szobámba!
– Persze, nem gond – játszom az eszem, közben meg haragszom, amiért leráz.
Figyel, lassan szürcsöli a kávét.
– Majd felhívlak – közli és megsimogatja a karomat.
Felállok, “hazamegyek”. Még nem tudom eldönteni, tetszik-e nekem ez a játék vagy sem.

Úgy döntök, futok vagy tíz km-t. Persze futópadon. Miközben taposom a métereket, belém villan: nem kérte el a telefonszámomat.

Folytatjuk…

Olvastad már az előző részt? 

fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

 

 

 

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here