Leteszteltük – 36 kérdés, és egymásba szerethettek!

Az egész egy barátnőmmel folytatott telefonbeszélgetéssel kezdődött.

Mint sok mással egyetemben, ebben az időszakban mi is otthon tengetjük mindennapjainkat.
A home officeban elvégzett feladataink, és a most már apránként beütemezett házimunka után,- hogy ne unatkozzunk annyira,- néha felhívjuk egymást és feldobjuk a mostanában ingerszegény hétköznapjainkat. Elkezdtünk arról is csevegni, hogy milyen idétlen „ki-kivel illik össze” és „mennyi ideig tartó” kapcsolatokról szóló tesztek vannak fent a neten, amikor is bevillant, hogy egyszer láttam a Big Bang Theory című sorozat egyik epizódjában, hogy a szereplők kölcsönösen megválaszolva 36 kérdést tesznek fel, melynek a végéhez érve elméletileg egymásba szeretnek. Jól hangzik, mi?

 
 

Rögtön utánanéztem a neten, és ez a bizonyos kérdéssor valóban létezik.
Mindez Aaron Arthur és csapatának közreműködésével lett kidolgozva, melynek elsődleges célja, hogy megvizsgálják, miképp kerül közel egymáshoz két idegen ember. És igen, valóban ígérheti számunkra a szerelmet. De ez tényleg ilyen könnyű lenne? Hogyan is néz ki:
Felépítését tekintve három blokkra, azokon belül pedig 12 kérdésre osztható fel, melyek fokozatosan mélyülnek el, így az énfeltárást, és egyúttal egy bizalmi légkört hivatott elérni. Voltaképp ez egy felgyorsított folyamata az ismerkedési fázisnak. Az a személyes információ, amit normális esetben hónapokkal, vagy akár évekkel később osztanál meg a társaddal, az itt szinte azonnal lelepleződik.

Mindezt felvázoltam a barátnőmnek is, majd megkérdeztem, hogy belevágjunk-e, csak úgy kíváncsiságból, hogy miket is rejt magában ez egész, és következményeként tényleg kialakulhat-e tartós barátság vagy akár szerelem- ez utóbbi esetünkben nem releváns, így később csak feltételes módban fejtettük ki véleményünket.

– Készen állsz?- Naná!

Blokkokként, a megadott sorrendben haladtunk.
Bemelegítésképp, kezdésnek vicces kérdésekkel indít, mint például, hogy mikor énekeltünk magunknak utoljára. Ebben nincs is semmi extra-egyelőre. Az első 5 kérdésnél ugyanis még jókat derültünk, de lépésről lépésre menve azonban szokatlanabbnál szokatlanabbakba futunk bele, olyanokba, amelyeket még magunknak sem vetettünk fel eddig.
– Első kör pipa. Nem gondolnám, hogy kényelmetlenül érezné magát, mert ő aztán nem az szégyenlős fajta, de a hangjából ítélve elképedtnek tűnik. Persze továbbra is nevetett, és várta a folytatást.

A második blokkban még furcsább, de már annál személyesebb témákat boncolgató topikokba botlunk. Az előzőtől eltérően, már nem csak a kérdezz-felelek „játék” megy, hanem 1-2 kérdésnek köszönhetően már egy kölcsönös gondolatmegosztás történik. Az egyik ilyennél a párok kifejtik egymásnak az eddigi benyomásaik alapján a másik pozitív tulajdonságait, ami által máris kaphatnak egy visszajelzést.

– Vége a második körnek is. A barátnőmön hallom, hogy már kezd elfáradni, de még lelkes. Ugyan nem olyan régóta, de annak ellenére már elég jól ismerem őt ahhoz, hogy a válaszok ne érjenek újdonságként.  Ellenben, ha ő egy idegen lenne számomra, és először mesélne nekem az elhangzottakról, akkor már most több tudnivalóval lennék gazdagabb, mint amit általában egy első pár randis ismerkedés tartogathat.

Elérkeztünk az utolsó blokkhoz.
Ha úgy érezzük, hogy túl vagyunk a nehezén, akkor csak szólok, hogy most jön a java!
Már nem csupán bensőségesebb, de annál interaktívabbá válik az egész. A legféltettebb eszméink felszínre kerülésén kívül felfedezhetjük egymásban a hasonlóságokat és különbségeket egyaránt, valamint olyan eszmecserékbe bonyolódunk, ami egyébként csakugyan két jó barát, vagy egy szerelmes pár között hangozhat el, és pontosan ettől kezd olyan közvetlenné, intimmé válni a kommunikáció.

– Meg is volnánk. A barátnőm szó szerint kifújja a levegőt. Úgy vágtunk neki, hogy előzetesen nem futottuk át a kérdéseket, az egész teljesen spontán ment végbe.

Mindkettőnk nevében kijelenthetem, hogy ez felülmúlta az elképzeléseinket.

Az elején amennyire lazán és bohóckodva indítottunk, a végére olyannyira fordult át egy nyílt és bizalmas beszélgetéssé. Sokat és sok mindenről beszéltünk már korábban, és bár eddig sem volt köztünk tabu, mégis úgy érzem kevés olyan őszinte és meghitt beszélgetésben volt részem, mint amilyet ennél tapasztaltam.  Mi ugyan nem a nulláról startoltunk, és nem is az volt a cél, hogy egymásba essünk, így efféle tapasztalásról sajnos nem tudok beszámolni. Mindenesetre ajánlom mindazok számára, akik kicsit szeretnék jobban megismerni a másikat, legyen szó közelebbi ismerősről, barátról, partnerről. Ki tudja, lehet a szerelmem ott van az orrod előtt, csak még nem faggattad ki rendesen…
Na de nem is húzlak tovább, íme a 36 kérdés:

Első blokk
1. Ha bárkit választhatnál, kivel mennél el egy vacsorára?
2. Szeretnél híres lenni? Milyen módon?
3. Volt már olyan, hogy mielőtt felhívtál valakit, elpróbáltad, amit mondani akartál? Miért?4. Miből állna számodra egy „tökéletes” nap?
5. Mikor fordult elő utoljára, hogy énekeltél magadnak? És valaki másnak?
6. Ha 90 évig élhetnél, és az utolsó 60 évben megőrizhetnéd egy 30 éves testét vagy szellemi képességeit, melyiket választanád?
7. Van-e egy titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?
8. Nevezz meg 3 olyan dolgot, ami közös bennetek a partnereddel.
9. Miért vagy a leghálásabb az életedben?
10. Ha megváltoztathatnál bármit abban, ahogy felneveltek, mi lenne az?
11. 4 perc alatt mondd el az élettörténetedet a párodnak, olyan részletesen, ahogy csak tudod.
12. Ha holnap úgy kelhetnél fel, hogy szereztél egy képességet vagy tulajdonságot, mi lenne az?

Második blokk:
13. Ha egy kristálygömbben megláthatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél megtudni?
14. Van valami, aminek megtételéről régóta álmodozol? Miért nem tetted még meg?
15. Mi a legnagyobb dolog, amit eddig elértél?
16. Mit értékelsz a legnagyobbra egy barátságban / párkapcsolatban?
17. Mi életed legszebb emléke?
18. Mi életed legrosszabb emléke?
19. Ha tudnád, hogy egy éven belül meg fogsz halni, megváltoztatnál valamit azon, ahogy most élsz? Miért?
20. Mit jelent számodra a barátság / szerelem?
21. Milyen szerepet játszik az életedben a szeretet és az érzelmek?
22. Felváltva osszatok meg egy-egy tulajdonságot a másikról, amit pozitívnak gondoltok a másikban. Mondjatok összesen 5-5 dolgot.
23. Mennyire szerető és közeli hozzád a családod? Úgy érzed, hogy boldogabb gyerekkorod volt a legtöbb embernél?
24. Milyen a kapcsolatod az édesanyáddal?

Harmadik blokk
25. Tégy három állítást, ami igaz mindkettőtökre. Például, „mi mindketten úgy érezzük, hogy…”
26. Egészítsd ki a mondatot: „Bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám …”
27. Ha közeli barátokká válnátok a partnereddel, mi az, amiről feltétlenül tudnia kellene?
28. Mondd el a párodnak, hogy mit kedvelsz benne. Légy őszinte, mondj el olyan dolgokat is, amit nem biztos hogy elmondanál valakinek, akivel épp most találkoztál.
29. Ossz meg egy kínos élményt az életedből.
30. Mikor sírtál utoljára valaki más előtt? És egyedül?
31. Mondj valamit a partnerednek, amit már most kedvelsz benne.
32. Mi az, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődj vele, ha van ilyen?
33. Ha ma este meghalnál úgy, hogy már nem beszélhetsz senkivel, mi lenne az, amit a legjobban bánsz, hogy nem mondtad el? Miért nem?
34. Tűz üt ki a házadban. Miután kimentetted a szeretteidet, kisállatodat, még van idő egyetlen tárgy megmentésére. Mi lenne az. Miért?
35. A családtagjaid közül kinek a halála érintene a legmélyebben? Miért?
36. Oszd meg egy problémádat, s kérd a partnered tanácsát. Kérj visszajelzést arra is, hogy partnered hogy látja, hogyan érzel az általad választott problémával kapcsolatban.

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here