Nem ment ki a fejemből a kis eladólány. Vicces, aranyos, és bejövök neki. Ez utóbbi nem meglepő, alig tapasztaltam, hogy nemet mondott volna nekem valaki. Pontosítsunk, soha. Emiatt el vagyok kapatva, motivációm se sok van, de mit tegyek. Most mondjam a nőknek, hogy álljanak ellen nekem? Bolond nem vagyok, de unott igen. Amikor kijöttem az üzletből, az járt az eszemben, hogy visszamegyek és elhívom randira, csakhogy ne unatkozzak annyira. Nem akartam én bántani, eszemben sem volt, viszont nem vagyok az a fajta, aki hosszútávra rendezkedik be. Az ázott hajával, szexis hangjával azonban megragadta a figyelmem. Már majdnem kiértem a parkolóba, amikor megszületett a döntés. Irány a bolt, bevetem ellenállhatatlan mosolyom, és lesz egy kellemes estém. Több, most nem kell. Anyám, ha megtudná, hogy egy szimpla eladónál próbálkozom, kitagadna. Na, legyen csak bosszús, nem bánom, vigyorodtam el, és beléptem immár másodszor aznap azon az üvegajtón.
A lány rám pillantott, zavarba jött, bizonyára azt gondolta, megint rossz méretet adott, vagy problémás vevő vagyok. De én nem hagytam, hogy megrémüljön, inkább azonnal a tárgyra tértem:
– Megmondanád a neved? – kérdeztem félmosollyal az arcomon.
– Csak nem a panaszkönyvbe akarsz beírni valamit rólam? – kérdezte óvatosan. Láttam, hogy megremeg a szája széle.
Elnevettem magam. Közelebb léptem hozzá, és egyenesen a szemébe nézve válaszoltam:
– Eszemben sincs. De szeretném megtudni annak a lánynak a nevét, akivel este vacsorázni mennék.
Kikerekedett a szeme, és elkomorodott az arca. Nem ehhez a reakcióhoz voltam szokva, ezért meghökkenésemet alig tudtam palástolni.
– Vacsorázni? Velem? Ez most valami hülye játék? Fogadásból csinálod?
– Komolyan kérdem. Elvinnélek valami jó helyre, és ennénk valami isteni kaját.
– Köszönöm, de nem.
Jól hallottam? Visszautasítottak? Ugyan már, csak kéreti magát, bár azt se értem, gondoltam.
– Nincs kedved hozzá? Vagy nem szoktál vacsorázni? – adtam az undokot.
– Nincs kedvem. Vacsorázni meg szoktam, de megválogatom, hogy kivel és mikor.
– Az rendben van, ha nem mész el fűvel-fával, de velem nyugodtan eljöhetsz.
– Alex, mert ugye így hívnak, nemet mondtam, szóval nemet is gondolok.
– Értem, bár nem világos, miért.
A lány nem fordult el, tekintetét az enyémbe fúrta, és alig észrevehetően megrántotta a vállát:
– Maradjunk ennyiben.
Megnémultam. Most szórakozik velem? Mit képzel? Nem hiszem, hogy félne tőlem, de azt se, hogy nem jövök be. Megérzi az ember az ilyet.
– Csak nehogy megbánd!
– Ne aggódj, el tudom dönteni, mi a jó nekem.
– És azt gondolod, hogy ez nem lenne jó?
– Ebben biztos vagyok.
– Megkérdezhetem, hogy miért vagy ebben ennyire biztos?
– Te nem az az ember vagy, akivel én egy vacsora alatt tudnék miről beszélgetni. Látszik, hogy mások vagyunk, jobb, ha ez így is marad. Más körökben mozgunk. Ezt elég finoman fogalmaztam, nem?
– Abszolút. A neved azért megmondod? Csak tudni szeretném…
– Tudni szeretnéd, hogy ki az, aki egyszer azt merte mondani neked, hogy nem? – Ekkor elnevette magát. Mosolya elvarázsolt.
– Nem erről van szó…
– A név nem számít. Hidd el, én is csak a számla miatt kérdeztem a tiéd, nem azért, mert annyira kíváncsi voltam rá.
– Jó. Akkor maradj csak névtelen, ahogy akarod. – Azzal megfordultam, és sértett arccal kiviharzottam.
Tudtam, hogy ostobán viselkedem, azt is tudtam, hogy ezt ő is látta, de nem érdekelt. Miféle csaj ez abban a hülye boltban, hogy csak úgy leráz? Mondtam pár cifra káromkodást, és dühösen beszálltam a kocsimba. Úgy kanyarodtam ki a parkolóházból, hogy félő volt, vagy az autó látja kárát, vagy egy-két oszlop. Kiérve a fényre, mérgemet csalódottság váltotta fel. Szóval, lepattintott a csaj. Ez van. Viszont tudvalevő, hogy ez motiváltan hat az emberre. Végiggurultam a körúton, be a Király utcába, amikor a szemem sarkából egy ismerős alakot pillantottam meg. Lassítottam, és már láttam, hogy nem tévedtem. Apám volt az egy fiatal csajjal, és pár méter után el is tűntek az egyik kapualjban. Hoppá! Anyának igaza lett? Ezek az önbeteljesítő jóslatok…Eljátszott a gondolattal vagy sejtett valamit? Apám, a tökéletes úriember, a mindent tudni és uralni akaró üzletember természetesen az élet más finomságaiba is bele akar kóstolni…Remek. De az én számon lakat lesz, ez biztos, minek kavarnék be? Felnőttek, elintézik…Talán anyának se fog ártani, ha egy kicsit a szívéhez kap.
Az én szívem sincs rendben, talán emiatt voltam olyan szívtelen abban a másodpercben? Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy mindenki elérhető, ha megvannak hozzá a megfelelő eszközök. Az elérhető egyet jelent a megvehetővel. Így én a kis eladólányt meg fogom venni, el fogom kápráztatni, nem adok neki sokat, hogy visszautasítson. Nem virág lesz, amit kapni fog, nem is bonbon, nem vagyok ennyire szánalmas. Mit is mondott, mi akar lenni? Ja, persze, divattervező, mi más? Akkor keresnem kell valami olyasmit, amit egy ilyen lány örömmel fogad. Sejtelmem sincs, mi lehet az. Ebben a divat és ruhamizériában nem vagyok otthon. Persze, párat ismerek, Versacet, Armanit, de ezzel mit kezdjek? Hogyan vesz le a lábáról az ember olyan csajt, aki karakánul visszautasította és még a nevét se mondta meg?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
