Régimódi szerelmeslevél – A Vágynak

Reggel, az ágyban fekve, a mennyezetet bámulva semmi másra nem vágyom, csak magára a Vágyra! Arra, hogy érintsen, simogasson, beborítson. Jöjjön, mint eltévedt szellő, hintsen rám könnyű virágport és mondja azt, enyém lettél. Hadd legyek rabja a kéjnek, a vágyakozásnak, a könnyű kalandnak. Hadd érezzem azt, hogy még a zsigereimbe is befészkeli magát. Nem akarok mást, csak ennyit, mert ez a könnyű fátyol lehetne lelkem szemfedője.

Nem halni, élni akarok a Vágyban, mert az keresi a tárgyát, mégis könnyen odébbáll.
Kecsegtet némi jóval, lehet édes, lehet sós, csak jöjjön, hogy szerethessem.

 
 

A Vágy az idő kerekének gördítője. Könnyű libbenésével, mint egy szárnyatlan tündér teríti be testem és hiteti el, hogy nélküle értelmetlen minden. Hiába száll le azt est, hiába ömlik el szobámban a lemenő nap bágyadt fénye, már nem melegít. Világít, de a fénye nem ad tüzet.

Ha kell, megígérem, hogy etetni, itatni fogom, mosolyommal körbe veszem, csak legyen
vendége a szívemnek, legyen lakója lelkemnek. Adjon erőt, szárnyalást, hitet és kedvet. Ne kérjen semmit, csak raboljon el, mindent, amit kimozdíthat szívem legféltettebb zugából.
Keressen, kutason kósza emlékek után, amik néha fájdalmasan jajonganak egy szürke
sarokba zárva. Adjon mindent, mit az élet eddig csak szűk marokkal adott.

Apró legyintéssel küldje el a kétségbeesést, a féltékenységet, a szomorúságot. Fonja össze kezüket és kösse gúzsba lábaikat. Maradjon nekem az a repdeső kis pillangó, aki oly régóta vár a repülésre. Bújjon már ki a hernyóálcából és a szívem köré rakott láthatatlan lakatot könnyűszerrel nyissa ki. Hogy ez lehetetlen? Nem hinném, hiszen lángoló kardjával vágott már utat sűrűbb bozótosokon is.

Vágy! Vágyam netovábbja! Jöjj, ne kéresd magad! Légy az, akinek nevét hálatelt szívvel
rebegem el egy csendes alkonyon. Légy az, aki nem elmenni, hanem letelepedni akar a
testem minden porcikájában. Ne hagyd, hogy kéretlenül kiebrudaljon az idő, hiszen te vagy
az erősebb. Hadd merjem ezt hinni! Most az egyszer nem győzhet ebben a harcban az
elmúlás. Legyél te az erősebb! Tarold le őt és nevess hangosan, mert nem bírt veled, úgy,
ahogy az anya a rakoncátlan kisgyerekkel!
Add nekem magad, hogy szeresselek, hogy várjalak, és ha megjöttél, tárt szívvel fogadjalak!

Hadd lehessek a tiéd most és még nagyon sokáig!

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here