Máltán élt akkoriban, amikor május közepén megérkezett a megbízás. Szerette ezt az angol-arab vidéket a maga kopár, köves tájaival, mintha a kövek mind azt sugallták volna, hogy a legfontosabb dolgok már évezredekkel ezelőtt lezajlottak ezen a vidéken, és már csak a kövek őrzik itt-ott a nyomokat.
Csak a végtelen sós tenger, és a mindig fújdogáló szél maradt.
Akkor már közel egy éve élt itt, amikor feltették neki a kérdést, hogy vállal-e ilyen típusú feladatot. Csupán egyetlen éjszakán át gondolkozott a válaszon. A tenger mellett valahogy hamarabb születnek a döntések.
De nemcsak a tenger miatt tudta a választ, hanem a nők miatt is. Szerette őket festeni. Nem volt könnyű, de szerette a nem könnyű dolgokat. És nem utolsósorban az sem volt rossz érv, hogy a megrendelő annyi pénzt ajánlott a képért, ami két évre elég megélhetést biztosított neki Máltán, vagy Gozon, vagy amelyik szigeten épp élni akart.
Ritkán vállalt “bérfestést”, ahogy hívta, mert a kiállításaiból, és a galériákból származó eladásokból kiszámíthatóan megélt, de egy ekkora összeget még ő sem akart visszautasítani. Ráadásul az a cseh milliárdos, aki a képet megrendelte már két korábbi képét is megvette, köztük Nino kedvencét, a “Három sellőt”. A kép csak a kék árnyalataiból állt, néhol lilába hajlott, néhol zöldes árnyalatúvá válva adott ki a képen két sellőalakot akik boldogan fordulnak egymás felé. S csak ha elmélyültebben nézi az ember akkor fedezi fel, hogy a kép alján fekszik egy harmadik sellő, kicsit a kettő testébe csavarodva, megsemmisülve. Taposnak rajta. Eszünkbe juttatva, hogy mindig vannak vesztesek.
A munka elsőre nem tűnt bonyolultnak. A cseh hajógyáros elküldte a fotókat a fehér minden árnyalatát felhasználva lélegzetelállítóan berendezett hálószobájáról (nyilván az egyikről), aminek a falán, egyedüli – elképzelései szerint nagyon színes – festményként tündökölne a kép A NŐ-ről. Mert csak ennyit kért, hogy az egyik elmúlt nagy szerelmére, a nagy Ő-re emlékeztetve legyen a kép címe: SHE.
Egy olyan képet rendelt, amin A NŐ van rajta, minden színével, bájával, erejével, szépségével, elszántságával, hatalmával és elesettségével, szerelmével és vágyával a szerelemre. A 65. születésnapjára szánta saját magának.
Ha nem mondja el Nino-nak, hogy hanyadik születésnap, a festő biztosan nem gondolta volna többnek 50-nél. A fiatalság megőrzésében valószínűleg nemcsak a pénz konzerváló erejének lehetett szerepe, hanem annak a számtalan nőnek is, akik élete során rajongásukkal vették körbe.
És ezzel a rajongással tették végtelenül magányossá. Mert az imádat gyorsan elmúlik, és nem alakul át mély szeretetté. Nem tud átalakulni, hiszen a két érzés más-más tőről fakad.
Egyszer azonban neki is megadatott az életben, hogy találkozott SHE-vel. Aki nem rajongott érte. Csak szerette úgy, ahogy volt, a tengernyi hibájával együtt. Ő volt az egyetlen nő, akinek bármikor el tudott aludni az ölében, mert tudta, hazaért.
Ennek a cseh embernek festette most Nino a képet. A kép mérete is pontosan meghatározott. Vászon, olaj. Szeretett olajfestékkel dolgozni, és azt is szinte azonnal tudta, hogy ezt a festményt Gozon fogja megfesteni. Akkoriban nagyjából ugyanannyi időt töltött Máltán, mint Gozon. Tökéletes volt számára a szigetek időjárása, és tulajdonképpen a két sziget együtt adta meg neki a teljességet. Málta a maga rideg kendőzetlen meztelenségével, és a sokkal zöldebb Gozo azzal a hittel, hogy bármilyen kicsi is, a nagy szigetnél sokkal termékenyebb, hiszen a talaj, amire az eső hullik jobb minőségű.
Nino volt Gozo 127.615. lakosa. Ott sokkal kevesebb volt a bevándorló mint Máltán, amit az Uniós csatlakozás után elözönlöttek a szerencsét próbálók. Ha úgy vesszük Nino is egyfajta bevándorló volt, de tulajdonképpen ő egész életében bevándorolt valahova.
Május 27-én kezdett festeni Gozo egyik, mészkőből épült tengerparti házában. Sötétkék ajtaja volt, és Szent Györgynek hívták a házat. Arrafelé minden háznak nevet adnak és a színes bejárati ajtók mellé díszes címert is készítenek. Az otthonunknak lelke van. Akinek nevet adunk, annak lelket adunk.
Nino ajtaja sötétkék volt, és a címer sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolta a sárkánnyal. Reggelente, mikor elindult rendes tengeri sétájára mindig elmosolyodott azon, hogy a laza fehér vászonnadrágjában, és a világoskék vászon ingében még kicsit hasonlított is a ház névadójához. Csak neki semmiféle sárkányt nem kellett legyőznie. Legalábbis akkor még így gondolta.
Egészen hétköznapi feladatnak tűnt, és kézenfekvő megoldásnak, hogy SHE-t, a nagy Ő-t úgy alkotja meg, hogy minden addigi szerelmét, azok érzékiségét, szépségét összegyúrja egy nővé.
Az elmúlt napokban előszedett minden emléket, minden fotót, könyvet, félbetört kagylót, piros szívet formázó követ, amiről valaha azt hitték a világ legszebb ajándékai, és ilyet soha szerelmes nő vagy férfi még nem ajándékozott a másiknak. Most egy nagy dobozban hevertek összedobálva, hogy ezekből az emlékfoszlányokból állítsa össze Nino SHE-t. A NŐ-t, akiben mindaz a szín, forma benne van, ami a nő összessége.
Szerette a kéket, így a kék volt az első szín, amiben egészen biztos volt. Hatalmas, az égbe és a tengerbe érő kékséggel teli hajat festett egy nőnek, akinek még semmilyen más testrésze nem volt a vásznon. De ennél tovább nem jutott, akárhogy kotorászott az emlékek dobozában. Megszámlálhatatlan mennyiségű vásznat használt el, kicsire összekucorodva a laptopja előtt legalább tízszer megnézte éjszakánként a Casablanca-t és csak azokat a zenéket hallgatta, amik egy-egy szeretőjéhez kapcsolódtak. Irene zöldje, Katie barnasága, Judith érintetlen északi fehérsége mind-mind keveredtek a vásznon, de Nino képtelen volt egy nő-t, SHE-t formálni belőlük.
Következő rész:
fotó: Pinterest
