A várakozás ideje nem tartott sokáig. Beindultak a dolgok. Kapkodtam a fejem, mert jönni kezdetek az üzenetek. Biztosan benne volt az is, hogy csak a képeimre koncentráltak, a helyesírás és a tartalom nem volt fontos. Így adódott, hogy lemaradtam egy gyergyafényes (nem hiba, így volt írva!) vacsoráról, amire el akartak vinni engem, természetesen haza, és sehogy se értette a drága jelölt, hogy nézek elég filmet a Netflixen, hogy tudjam, a sorozatgyilkosok nagyjából elbűvölőek a találkozások elején. Mondhatná bárki, hogy akkor nem kell nézni, de könyörgöm, ki meg házhoz, ha nem akar célirányosan az ágyban kikötni? Erre a más életeket kukkolók megint csak megjegyeznék, hogy nem muszáj úgy végződnie, de aki benne van az életben nyakig, az tudja, hogy muszáj. Ez a beszélgetés úgy zárult, hogy megkaptam, fura vagyok. Manapság így hívják a nemet. Tulajdonképpen nem is értette pontosan, hogy mi bajom van.
A következő egészen helyes és aranyos pasi, aki még szórakoztató is volt, közölte velem miután csendesen belelkesedtem, hogy ő még kapcsolatban van, de külön utakon járnak, és higgyem el, készen áll a változásra. Én elhittem, csak nem akartam kivárni. De legalább kimondta, és nem kellett úgy időt vesztegetnünk, hogy az első pillanattól hazudott.
Jött még perverz levél is, mert egyvalaki semmi másról nem beszélgetett velem, csak a lábméretemről, a harisnyáimról. Először azt hittem, ügynök, aki felméri a terepet, és naivan válaszolgattam a harisnyás fiókom tartalmáról. Tíz mondat után kiderült, hogy lábfetisiszta. Törlés.
Ám eljött a királyfi is. Képen, írásban is jó, sőt mi több érdekes, szórakoztató. Ő volt szerdai randi, magamban is így hívtam. Az Alex biztosan Sanyit takart, de nem akartam előre ítélkezni. Úgy gondoltam, nem adok bele apait-anyait az első randira, mivel már nem vagyok randi-szűz, ezért semmi szoknya és magas sarkú, hanem nadrág, csizma és csinos felső. Amikor megláttam szerdai jelöltem, kis híján füttyentettem egyet, és hálát rebegtem a Tinder angyalának. Jól nézett ki. Baromi jól. Megszólalt, és még az is rendben volt. Csak a többi nem. Gyorsan beterelt egy gyrososhoz, mondván, éhes. Másfél órán át a feleségéről mesélt, aki megcsalta őt, pedig az lehetetlen, amint látom, hiszen ő dögös, közben meg úgy evett, mint egy ovis: a nem megfelelő falatokat visszaeresztette szájából a tányérjába. Nem letette, hanem ráhajolt, és kipottyantotta ajkai közül, amik már nem tűntek annyira dögösnek. Ennyit a szépen megírt üzenetekről, no meg a külsőről. Sietősen távoztam, és az járt a fejemben, amit a barátnőm mondott: tedd lejjebb a lécet és ne nyafogj. Ennél is lejjebb? Nem nyafogtam, hisz szóhoz se jutottam. Szóval, pipa.
A Tinder-angyalhoz azonban lett volna egy-két jó szavam… Hazaérve már várt Alextől egy üzenet, amelyben közölte, hogy sajnálja, de unalmas vagyok, hisz meg se szólaltam, ő meg nem erre számított. Annyira nevettem, hogy le kellett ülnöm…
Tényleg ez megy 2023-ban, tettem fel magamnak a költői kérdést? Van valaki, aki nemcsak magával törődik? Van még olyan férfi, akinek nem sérült a lelke, vagy ha igen, akkor nem más nőkön vezeti le? Azt a kérdést, hogy vannak-e még normálisak, fel se merem tenni, mert fordítva is igaz, semmiképp nem gondolom, hogy a nők különbek.
A hab a tortán, hogy másnap reggel még írt, de csak azért, hogy megkérdezze, nem lett-e bajom a gyrostól, mert neki igen. Így múlt el a szerdai Alex fénye, akiről kiderült, hogy tényleg Sanyi, de az olyan snassz, ezt is a volt felesége mondta.
Még nem adom fel, jött este négy üzenet, de nem volt erőm hozzájuk. Majd ma, ha addig fel nem szívódnak, mert a várakozás nem megy senkinek. Vannak gyors kaják mellett, gyors nők is. Hajrá!
Kép forrása: Pinterest
