Amit most elmondok, azt el szokták hallgatni. Én viszont nem tudok nem gondolni a félelmeimre, mert felemésztenek. Két lányunk van. Az egyik vékony, alacsony, a másik magas és kövér. A genetika csúnyán belerondított a számításainkba, mert hiába volt mindkettő kicsinek aranyos, idővel a nagyobbik elkezdett hízni és csúnyulni. Anyaként tudom, nem mondhatok ilyesmit, de döbbenten vettem észre, hogy megváltoznak lányom vonásai, és lassan a levegőtől is hízik. Esküszöm, nem etettük szennykajával, se csipsszel, mégis egyre kövérebb lett. Elvittük orvoshoz, aki diétát javasolt, de pokolian nehéz volt betartani, így persze megszegtük. Ugyan ki tudná azt mondani éhes gyerekének, hogy az ő érdekében nem kap enni? Kilenc volt, amikor nekifutottunk a tortúrának, fél évvel később már mindenki utált mindenkit a családban. Anyósom is megjegyezte párszor, hogy Lucus igencsak kikerekedett, és egyszer megkérdezte tőlem, hogy csúfolják-e már az iskolában, mert azt nem lehet kikerülni. Ez akkor még meg se fordult a fejemben, bár Luca tényleg nem panaszkodott ilyesmiről. Okos, jókedvű tinivé serdült, habár láttam rajta, hogy belül emészti, hogy sose lesz olyan csinos, mint a húga. Vittük úszni, tánccal is próbálkozott, de a teste nem alakult át, bármit is határozott el.
Viszont hihetetlenül sokat olvas, bulizni jár, szeretik a többiek. 175 cm magas és 96 kg. Soha nem talál magának csinos ruhát, zsákokban jár, és hiába próbálnánk rávenni, hogy ne rejtegesse magát, nem megy.
Időközben húszéves lett, sajnos nem tapasztaltuk, hogy valaha is lett volna barátja. Közben rájöttünk, hogy a bulikban szívesen iszik, szerintem volt ott fű is, csak a fiúk nem érdeklődtek utána. Mert azoknak a vézna lányok jönnek be.
Luca persze lelkesedett egy-két sztárért, de a valóságban nem alakított ki kapcsolatot senkivel. Egy nap a férjem sápadtan leültetett, és elmondta, hogy az egyik kollégája látta Lucát egy negyvenes pasival. Ő úgy mondta, egy vén fószerral, aki nyálcsorgatva simogatta lányunk kezét egy eldugott étterem sarkában. Lefagytunk. Egyikünk se akarta, hogy Luca a testalkata miatt ne találjon magának megfelelő embert. Mi is alig haladtuk meg a negyvenet, nem kívántunk olyan udvarlót, aki az apja lehetne. Már csak az a kérdés merült fel a sok kétségbeesett óra után, hogy hogyan avatkozzunk be? Megtiltani nem tudjuk, hiszen felnőtt, és csak hazugságba kergetnénk. Azt is a fejünkhöz vághatná, hogy addig se kapkodtak érte a srácok, és miért ne örülhetne, ha valaki érdeklődik iránta, mindegy, hogy az illető hány éves. Erre kellett jó választ találnunk. Attól is tartottunk, hogy elriasztjuk magunktól.
Milyen furcsa, hogy az ember, amíg kicsi a gyereke, a nátha meg a láz miatt aggódik, vagy hogy le ne essen a bicikliről, de az eszébe se jut, hogy felnőttként is meg kell védenie. A tipegő és karattyoló Lucuskánál nem sejtettük, hogy szeretetünk kevés lesz. Tudom én, hogy az ember nem láthatja külsőleg nem előnyösnek a lányát, de van szemem. Tényleg sok felesleges kiló volt rajta, ami nem teszi vonzóvá.
Napokkal később úgy éreztem, felrobbanok a méregtől, amikor bejelentette, hogy ne várjuk haza, egyik haverjánál alszik. Amikor rákérdeztem, melyiknél, azt válaszolta, egyiknél. Jól meg is nyomta a szót, hogy értsek belőle. Sejtettem, ez mit jelent. Mielőtt kiment volna az ajtón, elé álltam. Kértem, hogy jöjjön vissza pár percre.
Ha tetszett neki, ha nem, leültettük. Kerek-perec elmondtuk neki, amit hallottunk róla, persze nem emeltük ki, hogy mi beszélgetésünk igazi célja, csak annyit mondtunk, hogy nem helyes és nem hasznos öreg szivarokkal randizni.
– Csak az a helyes, amit ti annak gondoltok? – kérdezte komolyan.
– Nem, Luca, csak egy hozzánk hasonló korú férfi a legtöbbször eljátssza az érdeklődést, csakhogy megkapjon egy fiatal lányt.
– Anya, nem ismeritek, de ítélkeztek. Nem vagyok kiskorú, tehát ő nem pedofil.
– Igazad van, de akkor is.
– Akkor is mi? Ne higgyétek, hogy nem tudom, hogy nézek ki. A suliban Tonnadonnának hívtak, túléltem. A kutya se nézett rám, de tudtam mosolyogni. Erre van egy ember, aki úgy akar, ahogy vagyok. Miért mondanék nemet?
– Talán mert hazudik! – szólt közbe a férjem.
– Mert el se tudod képzelni, hogy engem szépnek lásson? Vagy netán a belsőm érdekelje? Képzeld, nemcsak zsírpacni vagyok!
– Ezt nem mondtuk.
– De éreztettétek velem. A húgom, a szép és buta, én meg a szörnyeteg, aki a fénytől is hízik.
– Ne légy igazságtalan, kislányom! – mondta a férjem szomorúan, bár valamelyest igaza volt a lányunknak. A gyerekeket nem lehet becsapni. Mindegy hány évesek.
– Most mit vártok tőlem?
– Szeretnénk, ha átgondolnád ezt a ….kapcsolatot, vagy mit! – Kezdtem elveszíteni a türelmem.
– Pontosan ezt tettem a napokban, és eldöntöttem, hogy úgy fogok élni, ahogy nekem tetszik. Mások beledöglenek ebbe a megfelelési kényszerbe, én nem fogok. Andris nem szatír.
– Jól van! – adtam fel. – Megismerhetjük?
– Nem! Nem hozom ide, hogy keresztkérdésekkel zaklassátok, csak azért, mert húsz évvel idősebb nálam.
– Ahogy akarod. De…
– Apa, kérlek…Nehogy kimondd azt a mondatot, hogy ne jöjjek majd panaszkodni, ha igazatok lesz. Nem jövök, még akkor se, ha beledöglök. Én hiszek neki, és ez éppen elég.
Hát bekövetkezett, amitől tartottunk. Elcsavarta a fejét egy vén kujon.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
