Tartozom egy vallomással. Huszonkét éve vagyok házas, előtte három évig udvaroltam neki. Így pontosan negyed század van mögöttünk. Van egy lányunk és egy fiunk, mindkettő iskolás még. A kisebbik, Bence épp most fejezi a nyolcadikat, Veronika pedig egyetemista. A mi házasságunk nem jobb vagy rosszabb, mint másoké. Múlt időben… Ugyanolyan mozgalmas és unalmas volt egyszerre, mint azoké, akik ennyi időt lehúznak egymás mellett. A kifejezés nem minősítés akar lenni. Mind tudjuk, hogy jó adag szerencse is kell ahhoz, hogy évtizedeken át kitartsunk egy ember mellett, ahhoz is, hogy ne utáljuk meg, vagy ami rosszabb, ne váljunk közömbössé iránta.
Nálunk se volt zökkenőmentes minden. Voltak időszakok, amikor kifejezetten öltük egymást. Néha egészen távolinak éreztem a nejem. Mintha egy idegenhez mentem volna haza esténként, sőt sok esetben nem is vágytam otthon lenni. Úgy éreztem, ráuntunk egymásra, én őrá biztosan. Tartottam szeretőket is, nem sokat, az egyiket hosszabban, mert megmozgatott bennem valamit, amiről azt hittem, nem is létezik. De egyik nő mellett se gondoltam, hogy jó lenne kikötni.
A feleségem a feleségem volt, a gyerekeim meg a családom, nem bolygathatta meg azt semmi kaland. Kicsi se, nagy se. Bevallom, szerencsém is volt, mert sose derült fény kilengéseimre, bár féltékenységi jelenetek voltak. Mégis vagy kimagyaráztam, vagy az én türelmes és kedves nejem hagyta, hogy elhitessem vele, csak ő számít. Ezek az évek bonyolultak voltak, mert úgy kellett szerveznem az életem, hogy a tökéletes család látszatát keltsük, miközben közel sem voltunk azok. A világ orrára azonban nem kell kötni az ilyesmit. Kifelé rendben kell lenni, mert inkább irigyeljék az embert, mint szánják. Így is tettem…Időközben persze változtunk.
Azt láttam, hogy egyikünk se hamvas már, elengedtük magunkat, ami persze nem vált javunkra. Én előbb kaptam észbe, és elkezdtem sportolni. Hihetetlen, hogy mennyire jót tett az önbizalmamnak! Talán túlságosan is, mert egyre inkább észrevettem, hogy párom rosszul néz ki. Csak evett és evett, majd puha zsírpárnákat és a kelleténél nagyobb hátsót növesztett. Emiatt a ruhák se álltak jól rajta. Próbáltam hatni rá, de nem érdekelte. Két éve azonban leültettem és választás elé állítottam. Vagy lefogy és alakít a stílusán, vagy nem balhézik, ha nem figyelek rá ezután nőként. Ígértem, hogy segítek neki, hiszen addigra már megtanultam kontrollálni az étkezéseim, és a folytonos edzések nyomán egyre fittebb és erősebb lettem. A tükörből egy olyan férfi nézett vissza, amilyen eddig soha. Büszke voltam magamra, és büszke akartam lenni a feleségemre, aki szeretett engem mindvégig.
Így belevágtunk egy nagy életmódváltásba. Már nem a kollektív zabálás lett a legjobb közös programunk. Együtt járunk futni, úszni és rávettem, hogy gyúrjon is. Elképesztő az átalakulás. Még a stílusa is kicserélődött. Mindehhez persze az is hozzájárult, hogy fogyni kezdett, amitől egyre többet mosolygott. Öröm volt látni, hogy már nem olyan savanyú, mint eddig. A dicséretek se maradtak el, mert mindenki, aki ismerte, nem állta meg, hogy ne szóljon hozzá egy-két elismerő szót. Láttam, hogy megnézik a férfiak az utcán, ettől teljesen beindultam, pláne, hogy a feneke is gyönyörűre gömbölyödött.
Beleszerettem újra abba a nőbe, akibe régen. Vagy mondjam szimplán azt, hogy jobban szeretem, mint valaha? Talán nem is mondok nagyot ezzel. Megszépült, kivirágzott, és én büszke vagyok rá. Huszonöt éve vagyunk együtt, és már tudom, soha más nő nem kellett nekem igazán, csak ő, aki mindig mellettem volt, aki kibírta, ha nem voltam vele türelmes és engedékeny. Megsúgom, még a szexuális életünk is fellendült. Ki hitte volna ezt évekkel ezelőtt?
Szóval, nem bánom, hogy nem adtam fel, hogy veszekedtem vele a külseje miatt. Van eredménye, és ez nap, mint nap megelégedéssel tölt el. Már nem hazugság a kifelé mutatott tökéletes életünk. Hogy ez maga a csoda? Meglehet! Hittem benne és lám, megvalósult.
Kép forrása: Pinterest
